Tíz évvel ezelőtt lett Magyarország Szépe Kulcsár Edina, így emlékezett meg a szépségkirálynővé választásáról
![PAP 1328](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5737/57375/573754/57375465_4f3abee50534429953b3cad6f1f43a18_wm.jpg)
Utaskomfort szempontjából a legrosszabb szolgáltatást nyújtja, de van egy előnye is.
Minden, amit Joe Biden visszalépésével kapcsolatban tudni érdemes – kövesse az Indexen!
Takács Péter szerint egyetlen beteg sem maradt ellátás nélkül.
Ez már végképp túlzás, a BKK vezérigazgatója nem érdemel jutalmat – írta.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Mutatjuk a legjobb mémeket!
Régen pucérkodtak és ólomtányérral csökkentették vágyaikat.
A brit nagy nehezen tért csak jobb belátásra.
Mind az átigazolási díj, mind a fizetés az ország történetének legmagasabbja lehet.
A 7. kerületbne rengeteg rejtett kis kincset lehet találni a hazai kifőzdéktől kezdve a nemzetközi büfékig, általában baráti áron.
Magyarországon volt a világtörténelem legnagyobb inflációja 1946-ban, legendák szólnak arról, hogy a reggel megkapott fizetésből délben már egy tojást sem lehetett venni. De végül hány pengőt kellett beváltani egy forintért 1946 augusztusában? És a többi, a forintról szóló kérdésre tudja a választ?
Támogatott tartalomItt a lista, meglepő, kié az első hely.
Többen megkérdőjelezték, hogy le tudná győzni Donald Trumpot.
Egy újabb javítást adnak ki, amely segíthet felgyorsítani a visszaállítást.
A megbízásukat vissza kell vonni.
A demokrácia lényege, hogy hibázhatunk; csak a diktátorok tévedhetetlenek – Fodor Gábor írása.
Itt a Nagy szurkoló felmérés. Szerda 15 órától már küzdenek az olimpikonok, csütörtökön magyarok is, pénteken megnyitó, szombattól nagyüzem.
A világbajnok futballista három év alatt közel 50 meccset hagyott ki sérülések miatt.
A futballista hajlik a váltásra.
Norris engedett a csapatutasításnak, új futamgyőztest adott a Magyar Nagydíj az F1-nek.
A párizsi ötkarikás viadal után csatlakozik a kerethez.
Döntő szettben, rövidítésben kerekedett felül.
Dél körül nagyjából egy órára a rajtot is fel kellett függeszteni.
Először csak értetlenül nézett.
„Felfordulás. Káosz. Frusztráció. Éhség” – panaszolta az egyik utas.
A főpolgármester jogszabály-módosítást kezdeményez.
A Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti a volt országgyűlési képviselőt.
Nem tudtak az állattól lebontani egy színházat.
A téma folyamatosan napirenden van.
Képeken a pusztulás.
Az Operaház színésze 93 éves volt, eredetileg autószerelőnek tanult.
Az amerikai elnök vasárnap jelentette be, nem indul Donald Trump ellen a választáson.
Joe Biden Amerika lelkéért indult, azonban 2024-re kijelenthető, elnökként nem nyerte meg, pedig szenátorként jobban szerepelt.
Boris Johnson már nem arról ír, hogy az 1991-es határok mentén kellene békét kötni.
Nem ez az első alkalom, hogy szédítő magasságba mászik fel a titokzatos alak.
Ujvári Zsolt természetfotós fantasztikus képeken örökítette meg a szarvasbogarak nyári rajzását.
A pompás épület jelenlegi hányattatott sorsa a múltban gyökerezik.
Ha halk társra vágysz, ezekből a fajtákból érdemes választanod.
Vannak bizonyos hangok, amelyek láthatóan nagyon zavaróak a macskák számára. De vajon mi az, amit ennyire utálnak bennük?
Sokak szerint aranyos, ám a mögöttes okokat megismerve már nem így fogsz gondolni rá.
Mégis minek követjük napi szinten vadidegenek életét?
Mi diktálja a divatot, és mitől lesz valaki stílusos?
Mit tegyek, ha külföldön bajba kerülök?
A goebbelsi propaganda - a pszichológia szemszögéből.
Az üldözött Lamborghini Urus menekülés közben, nagy sebességnél, az autópályán kapott defektet.
A legenda, ami egyben egy 10 millió forintos használt autó?
Oscar Piastri lett az első, de csak azért, mert nyomásra Norris elengedte.
30 évet vártam erre a filmre, és nem csalódtam benne, de azért látom a hibáit.
Újabb lehetőséget szalasztott el a MÁV.
A holland főváros háború utáni 30 éve meghökkentő képeken.
Igazi elkapkodós sós függőség.
Az Air Serbia 32 éves kapitánya landolt ATR-72 gépével a ferihegyi betonon.
Így válhattak magazinszerkesztők globális hírességgé.
Marad a pokoli hőség, így kerüld el, hogy ne legyen 70 fok az utastérben.
A börzsönyi Csarna-völgy igazi kuriózum Magyarországon. De miért rajongunk érte annyira?
A következő hetekben várják a jelentkezéseket.
Az E.ON toponári naperőművében 10 bárány nyírja a füvet, új szintet hozva ezzel a megújuló energiaforrás zöldítésébe.
Lenyűgöző élővilága, különleges hangulata nem csak a vízfanatikusokat ejti rabul.
A tartósan megváltozó időjárási minták csökkentik a terméshozamokat, szűkítik a kínálatot és felhajtják az árakat.
A Dél-Koreában eltöltött időszaka után Ádám Martin visszatér Európába. A csatár 2026-ig írt alá új csapatánál.
Oké, hogy nyár meg felkészülési időszak, de azért egy alig 9 millió eurót érő thai csapattól ilyen pofont kapni...
Az orosz bajnokság első fordulójában egy nagyjából ötperces rövidzárlat megpecsételte Dejan Sztankovics csapatának a sorsát.
Nem állhatott fel a dobogóra, összeütközött Lewis Hamiltonnal, és gyerekesnek is nevezték, ráadásul házon belülről Max Verstappent.
A jelek szerint úgy tűnik, Lamine Yamal nagy rajongója a Santosban korábban parádésan futballozó Neymarnak.
Pep Guardiola huszonhét játékost visz magával a City amerikai edzőtáborába. Az utaslistán pedig egy meglepetésember neve is felfedezhető.
A gazdag történelmi múlttal rendelkező szigetet jelenleg turizmusból tartják fenn, ám a tulajdonos luxusüdülővé alakítaná. A 6,4 hektáros területet 2,5…
Aki járt már a Szeged közelében található Tiszaszigetnél, az valószínűleg találkozott a Kopjafa mellett található Mélypont Emlékhellyel, mely azt hirdeti, hogy…
A görögdinnye a nyár egyik legkedveltebb gyümölcse, ám mivel vásárláskor nem láthatunk be a kéreg mögé, ezért rendre csak otthon derül ki, hogy milyen minőségű…
Meglepő, a világon melyik országban van a legtöbb nemzeti ünnep, egyben a legtöbb állami munkaszüneti nap is a dolgozók számára.
Idén nyáron is eljuthatunk a népszerű horvát és a szlovén úti célokra éjszakai vonatokkal.
A Csongrád-Csanád vármegyei Kiszombor határában nemrég nyílt meg egy hatalmas útvesztő, ahonnan nagyjából egy óra kijutni.
Milyen lehetőségei vannak az árverési vevőnek a jogcím nélküli ingatlanhasználók kiköltöztetésére és a liciten nyert lakás kiürítésére?
Olyan településeket gyűjtöttünk össze, amelyek népszerű üdülőövezetek mellett találhatóak, ennek ellenére átlagosan 15 milliós vételár alatt lehet telekhez jutni.
Hamarosan emelkedik az átutalás, a készpénzfelvétel, az értékpapír-vásárlás, a pénzváltás és számos egyéb banki művelet tranzakciós illetéke.
Megpróbáltunk pontos definíciót alkotni a hazai lakóparkoknak a Village Garden szakértője segítségével. Lássuk a lakóparkok jellegzetességeit és előnyeit!