Meglepőt mondott a magyar miniszterelnök.
Meglepőt mondott a magyar miniszterelnök.
Az ügyészek szerint elégedetlen lehetett a szaúdi menekültekkel való németországi bánásmóddal.
Európa újabb szíriai menekülteket már nem fogad be.
Hogyan fordulhat át a jó szándékú segíteni akarás rémálomba.
A fotók, amiket átfestettek.
A világ egyik legnagyobb sztárja volt.
Megszületett a bírósági döntés Samuel Paty hírhedt ügyében.
Új bankkártyát kapnak az ügyfeleik ebben az országban.
Több száz intézményre nyerték el a közbeszerzést.
A pazar kilátás mellett a spanyol életérzés és a külföldi inspirációk találkoznak a magyar gasztronómia legjobb fogásaival.
A mielóma multiplex kevéssé ismert rákos betegség, pedig hazánkban is ezres nagyságrendben érint embereket. Viszonylag gyakori, hogy kezdetben teljesen más jellegű problémára gyanakszanak az orvosok, hiszen tünetei merőben eltérnek a más hasonló típusú rákos betegségektől.
Támogatott tartalomA követelt díjak szerinte „nevetségesek”.
Első oktatófilmjét 1,3 millióan vásárolták meg.
Lengyelország „barátságtalan cselekedetnek” tartja a magyar kormány döntését.
Szerinte a szuperhőstörténeteket sokan korszakunk allegóriájaként értelmezik.
A miniszterelnök szerint a platform miatt halt meg egy kisfiú.
Az ámokfutót a helyi rendőrség lelőtte.
Az egykori MSZP-s EP-képviselő szerint különös az ellentmondás Lázár János és Orbán Viktor között.
Pintér Sándor szerint a pedagógus karakánul viselkedett, ezért kirúgta.
Első gyermekét várja.
A tulajdonosnak sikerült kimenekülnie.
Több helyen is változik a forgalmi rend.
Sokan nem is sejtik, honnan erednek a bútoráruház termékeinek elnevezései.
Közben a többség vidéken, súlyos mélyszegénységben él.
Az Orbán Viktor aláírásával ellátott rendelet alapján az iparűzési adó jövőre ismét Paksé lesz.
Húszévesen egyedülálló tehetség a francia óriás.
Női tőrben a korábban egymás után háromszor győztes Kondricz Kata nyerte az ob-t.
Csak szépítenie sikerült a vendégeknek.
A délutáni összecsapások vesztesei összesen egy szettet tudtak megnyerni.
A magyar válogatott játékos megszerezte idénybeli első találatát.
Pénzbüntetést és megrovást is kapott.
Oláh József szerint talán még egy disznót is levágnak a lakadáréban.
A humorista szerző szövegei leginkább szabadversekhez hasonlítanak.
A magyar belpolitika szereplőit sem hagyta hidegen a németországi támadás.
A csapatok első kontingense már el is hagyta az afrikai országot.
Az RTL-en január 2-án debütáló Pokoli rokonok című sorozat forgatásán jártunk.
Januártól új alapokra helyezik a hazai igazságügyi szakértést.
Nem ez volt az első hajóbaleset a közép-afrikai országban.
A kérdést a horvát Index olvasóinak tették fel.
Meglepő választ adott.
Az eljárás összes költségét is neki kellett megtérítenie.
A közösségi média sok szempontból lehet káros a kutyák számára. Jogász mondta el, mit tehetsz, ha veszélyes videókat látsz.
Cicás házban kicsit körültekintőbbnek kell lenni az ünnepi asztal körül, mert számos finomság árthat az állat egészségének.
Török Ábel influenszer örömmel mesél arról, hogy járja a világot párjával és kutyáival!
Miben volt más elődjénél a barátságos diktátor?
A zseni, akit elfelejtett a hazája.
Honnan jött és hogyan került oda, ahol most van?
Valóban a nyitott kapcsolat a legfőbb probléma?
Nem kell meglepődni, hogy mindent elönt a gorombaság
Miért az FKF emberei a legnagyobb sztárok?
Miért állítunk éppen fenyőfát?
A rozsdával tisztában volt olvasónk, a motor- és a váltóhiba azonban nem volt benne az alacsony árban.
2030-ig megvágnák a gyártási kapacitást is.
A 6 literes, 6 hengeres motor eddig ásványi olajjal üzemelt, de a tulaj most váltana.
Vennék autót, pénz is van rá, csak nem adják oda.
A pszichológus tapasztalatai szerint teljesen tönkreteszi a szerelmet, ha a felek rosszul kommunikálnak. Elárulta, mik a leggyakoribb mérgező mondatok a kapcsolatokban.
Támogatott tartalomAz első gázlámpák Pesten 1856. december 24-én, szenteste gyulladtak fel, a mai Rákóczi úton.
Ki a legnagyobb kömény- vagy szerecsendió-beszállítónk?
Feltűnt már, hogy újabban új jelentésben használatosak ezek a névmások? De vajon mindig helyesen használjuk-e őket?
Az otthonfelújítási lehetőségek egyre nagyobb teret kapnak, de milyen hatással lesz ez az építőanyagárakra?
Karácsonykor nemcsak szeretteinket ajándékozhatjuk meg, hanem a rászoruló állatokon is segíthetünk adományokkal, önkénteskedéssel.
A karácsonyi időszak legnépszerűbb szezonális édessége a szaloncukor.
Egyre több lakásban dolgozik szinte naponta robotporszívó, ám a belépő árkategória nem kis összeg.
A fehérre festett területen kevesebb hőt nyelnek el a felületek, ennek hatására megváltoznak a helyi időjárási körülmények.
Olekszandr Uszik egyhangú, 116-112-es pontozással legyőzte Tyson Furyt Rijádban, így megvédte nehézsúlyú világbajnoki címét.
Nem mindennapi eset történt az északír bajnokságban, melynek magyar főszereplője volt, Gyollai Dániel kapusként szerzett gólt.
Az FC Barcelona 2-1-re kikapott a vendég Atlético Madridtól a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának szombat esti rangadóján.
A klub jogi lépéseket tett, és december 27-én várható döntés az ügyben.
Különleges ok áll a távozás hátterében és új csapata is megvan már.
Yamal ráadásul személyesen látogatott el oda, ahol korábban ő is sztárrá vált.
A 46-szoros válogatott hátvédnek török értesülések szerint a Gaziantep dobhat mentőövet, melynek keretében korábbi NB I-es játékosok vannak.
Trent Alexander-Arnold jövője az Anfielden egyre bizonytalanabb. Mit jelenthetnek az "örökségépítésről" szóló szavai, és mit gondol erről Arne Slot?
Minden ajtó, amit kinyitunk, egy új fejezet kezdete. Összefoglaltuk az idei év legjeit, izgalmas statisztikáit.
A 2024. december 31-ig befizetett összegekre vehető igénybe a 20% adókedvezmény, amit 2025-ben kaphatsz meg.
Az OTP Bank azon kevesek közé tartozik, ahol teljes körűen megvalósíthatóak a Falusi CSOK által támogatott lakáscélok, nagyon gyors átfutási idő mellett.
Milliós négyzetméterárak, sláger ingatlanok, ingatlanközvetítő szerepe: interjú Keszler Annával, a BeMyHome tulajdonosával.
A kamatmentes munkáshitel igénylése különböző személyi, jövedelmi és munkaviszonnyal kapcsolatos feltételekhez kötött, összefoglaltuk ezeket.