Ennyi volt, nem ismerkedik többé József gazda a kamerák kereszttüzében

Minden olyan köztisztviselőt, akinek a munkaköri címében vagy a munkaköri leírásában a gender szó szerepelt, igazgatási szabadságra küldtek.
A szigetcsoporton sem szülni, sem meghalni nem lehet, és kötelező a puska.
Kifakadt a magyar kormány európai parlamenti képviselője.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.
A Társ című film minden várakozást felülmúl.
Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.
Menedzsere árulta el az okokat.
Hónapokig nem láttak napfényt, és a sebesüléseiket sem látták el.
A volt gyárigazgató 89 éves volt.
A legtöbben 14 év alattiak voltak, az átlagéletkor 11 év volt.
Egy magára valamit is adó pesti úr reggel Barbon borotvahabbal és Figaro borotvapengével borotválkozott meg, majd Pitralont csapkodott az arcába.
Nincs sok értelme a korai súlyemelésnek, mégis lehetnek előnyei.
A 45 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
Peren kívül méltánytalan ajánlatot kaptak.
A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.
A Facebookon jelentkezett a miniszterelnök.
A szlovák miniszterelnök szerint azok a médiumok politikai alapon támadták a kormányt.
Az online platformok szabályozása és a mesterséges intelligencia térnyerése a médiahatóságot is új kihívások elé állítja.
Remélem, a sztárhumorista közéleti térlátása nem szenvedett maradandó károsodást. Németh Róbert írása.
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
A Nemzeti Színház vezérigazgatója azt mondta, barátokat keresnek és találnak.
Három hete lépett életbe a megállapodás.
Egy 33 évvel ezelőtti nagy esemény begyógyította a sebeket.
Tíz év után közelebbről is megismerhetjük a karcagi brókerbotrány hősnőjét.
Olyan állami intézményrendszer kell, amely minden politikai, közéleti nézet terjesztését azonos feltételekkel támogatja.
Amnesztia helyett a roma szervezetek szerint csak romaellenesség jöhet.
Aggódhatnak a Millwallnál?
A mesteredző a legfelső fizetési kategóriába került.
Az ifjúsági korosztályban több világbajnoki címet is nyert.
Annyira nevetséges volt az ítélet, hogy még az ellenfél edzője is elismerte.
Az első felvonásban Angliára szegeződhetnek a szemek.
Az MLSZ adatbankja árulkodik a rutinos labdarúgó új csapatáról.
A Könyvmustra legújabb részében a sarki fényről és Tóth Júlia Éva, írónő könyvének kulisszatitkairól lesz szó.
Az elkövetőket életfogytiglani börtönre ítélte a bíróság.
A terápia sikerességét már annak megkezdése előtt meg tudja majd becsülni.
A Tisza-parti város mediterrán hangulatú placcának macskakövei alatt egy középkori temető bújik meg.
A parlament jóváhagyta az ellenzék kezdeményezését az elnök felfüggesztéséről.
Az M1 tartalmai helyett a Ripple Labs pénzügyi techvállalat videói jelentek meg az oldalon.
Magyarországon 50 üdítő italból 35-ben található meg a mesterséges édesítőszer.
Rusvai Miklós: Hazardírozás a szerencsére bízni, hogy nem kapjuk el az influenzát.
A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.
Ezúttal is hatalmas reklámdömping övezte a döntőt.
Bár kívülről egy egyszerű bérháznak tűnik ez az épület, valójában izgalmas története van, és egy több mint 120 éves ecetfa is áll az udvarán.
Milyen a hűtőhideg kenyér?
Olyan őslényeket is bemutatnak, amelyek maradványait a Kárpát-medence területén találták meg.
A jegesmedve látszólag kedvesen simogatja a szánhúzó kutya buksiját. A történet azonban itt nem ér véget.
A leopárdos kvíz nagymacskás sorozatunk ötödik összeállítása. Reméljük, hogy egyszerre lett tanulságos és szórakoztató!
Elképesztő furfangosságról tesz tanúbizonyságot. Ha a játék a tét, nem riad vissza a cselszövéstől sem.
Gyurcsány Ferenc beszélt arról is, miért maradt pártelnök.
Mitől toxikus egy kapcsolat, és mikor érdemes megszakítani?
Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Receptre felírnám az önismeretet mindenkinek.
Édesanyjától azt hallotta, hogy ha tud, akkor kötelessége másoknak segíteni.
Mi történt az évek alatt a Váci utcával?
Márkó és Barna a MomKultban telt ház előtt.
A klasszikus hot hatchek lassan kikoptak a piacról, erre jött az Alpine és villany hajtással visszahozta a köztudatba.
Ezért sem ajánlott összekeverni a fék- és a gázpedált.
A férfi menet közben átpattant a jobb egybe, hogy onnan meneküljön tovább.
A Tesla két zászlóshajója háttérbe szorult.
A Lánchíd építésének küzdelmei tökéletes metaforát adnak a változásmenedzsmenthez – ellenállás, kitartás, siker.
Nem baj, ha Cirmike is kijárkál néha a házból - de veszedelmes ragadozóvá válik odakint.
Kinek jutna eszébe, hogy ilyen hasznos tulajdonsága lehet a dekoratív anyósnyelvnek?
A Fishee olyan okos kapásjelzőket gyárt, amelyek egy telefonos applikációval együttműködve, szenzorokkal kiegészítve naplózzák a halfogást.
A faszerkezetes házak előnye, hogy olcsóbb a javításuk, és alacsonyabb értékük miatt az utánuk fizetendő ingatlanadó is kedvezőbb.
A nagy techcégek régi atomreaktorokba fektetnek: újraindítják a régieket, ezzel biztosítva a mesterségesintelligencia-rendszereik ellátását.
Szinte minden banknál találtunk olyan bankszámlát, ahol a minimálbér is elég az ingyenes számlavezetéshez, de van, ahol még ennyi sem kell.
Felvennéd a Babavárót és a munkáshitelt is? Érdekelnek a feltételek, törlesztők, kedvezmények, buktatók? Cikkünkből mindent megtudhatsz!
A pénz könnyen elszállhat felesleges dolgokra, pedig a munkáshitellel akár egy saját ingatlan önerejét is megalapozhatja gyermeked.
Felmerülhet a kérdés, hogy mibe fektesd ezután a felszabaduló pénzed. Néhány bank a befektetési jegyeket a lekötött betéttel kombinálja.
Jogi szakértő segítségével mutatjuk be, melyek azok a munkálatok, amelyek elvégezhetők a vidéki otthonfelújítás keretein belül, de engedélykötelesek lehetnek.
Összefoglaljuk, hogy az egyes támogatásokhoz mennyi az elvárt TB jogviszony, kiknek és hogyan állítható ki erről hivatalos igazolás.