Kiütéssel nyert a Fidesz Józsefvárosban és Csornán
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Polgármester-választást tartottak vasárnap Budapest VIII. kerületében, az urnákat este hétkor zárták. A részvételi arány 23,6 százalék volt.
A fideszes Kocsis Máté a szavazatok 67 százalékát kapta, az MSZP-s Komássy Ákosra a szavazók 17, az SZDSZ-es Takács Gáborra és és az LMP-s Kispál Gergelyre 8-8 százalék szavazott.
A választás egyfordulós, az nyer, aki megszerzi a relatív többséget, azaz a legtöbb érvényes szavazatot.
Kocsis Máté szerint vasárnap Józsefvárosban sok szempontból véget ért egy korszak, hiszen a rendszerváltás óta még soha nem volt jobboldali polgármestere a VIII. kerületnek. "A rendszerváltás óta ez egy új helyzet mindannyiunk számára. Nekünk elsősorban óriási felelősség" - idézte szavait az MTI.
Komássy Ákost abból a szempontból nem lepte meg a józsefvárosi választás eredménye, hogy az országos pártreferenciák leképeződését hozta, viszont személyre szabottabb eredményt várt. Ellenfelének gratulált, a munkát tovább folytatja, hiszen az országgyűlési választáson is a VIII. kerületben indul, és az MSZP vélhetően őt indítja a jövő évi polgármester-választáson is. Pártjáról elmondta, hogy reményei szerint innen csak felfelé vezet az út, a jövő évi országgyűlési választáson nem lenne elégedett, ha az MSZP országosan csak 17 százalékot szerezne.
Siker a VIII. kerületi választás az SZDSZ-nek, hiszen az EP-választásokon elért 4-4,5 százalékhoz képest a párt megduplázta a szavazói számát - mondta Takács Gábor, az SZDSZ VIII. kerületi polgármesterjelöltje.
Józsefvárosi eredményünk megerősít abban a hitben, hogy a tavaszi országgyűlési, valamint az őszi önkormányzati választások után a Lehet Más a Politika a parlamentben és a helyi képviselőtestületekben is képviselni fogja a társadalmi igazságosságot, a fenntartható fejlődést és az átláthatóságot - áll az LMP-s Kispál Gergely közleményében.
A választást azután írták ki, hogy Csécsei Béla szeptember elején megromlott egészségi állapotára hivatkozva lemondott. Csécsei SZDSZ-es színekben 1993 óta irányította a kerületet, de már hosszabb ideje betegeskedett, fél éve betegállományban volt, hatásköreit azóta alpolgármesterei gyakorolják. Csécsei egyébként júliusban ki is lépett az SZDSZ-ből, azt mondta, pártját már nem tudja szeretni.
Csorna nem marad parlamenti képviselet nélkül
Hajszálon múlt a csornai időközi parlamenti választás érvényessége. 25,19 százalékos részvétel mellett a fideszes Gyopáros Alpár nyerte a csornai időközi választást, és lett parlamenti képviselő. A 79,71 százalékot szerzett Gyopáros az Indexnek elmondta: a választás világos üzenet az MSZP-nek és az SZDSZ-nek. Az embereknek elegük van abból, amit a szocialisták csinálnak, változást akarnak.
Csornán a Jobbik 10,53, az MSZP 4,64, a Seres Mária-féle Civil Mozgalom 3,87 százalékot kapott.
A két hete tartott első forduló szintén érvénytelen lett, akkor az érvényességhez szükséges 50 százalék helyett csak 21,75 százalékos volt a részvétel. Az eredmény egyébként papírforma szerint alakult, nagy fölénnyel nyert a fideszes Gyopáros Alpár, a szavazatok 73 százalékát szerezte meg.
Meglepetés volt az első fordulóban, hogy a jobbikos Takács Krisztián 13 százalékos eredményével megelőzte az MSZP jelöltjét, Balogh Csaba 8 százalékot szerzett. Negyedik lett 4 százalékkal a Seres Mária-féle Civil Mozgalom jelöltje, Demjén Mihályné, legkevesebben a MIÉP színeiben induló Molnár Tivadarra szavaztak, ő 2 százalékot kapott.
Orbánnal sikerült a mozgósítás
A Fidesz mindkét forduló előtt erőteljesen próbált mozgósítani, Gyopáros Alpár bejárta a választókörzet 50 települését, a második forduló előtt a még Orbánt Viktort is bevetették, a pártelnök szerdán személyesen látogatott el Csornára. Ha sikerül hozni a 25 százalékos részvételi arányt, a Fidesz-frakció egy taggal bővülhet, ami Orbán szerint azért is fontos, mert a költségvetés november 30-án esedékes zárószavazása akár egy szavazaton is múlhat.
Az MSZP-nek ugyanakkor nem volt érdeke, hogy meglegyen a 25 százalékos részvételi arány, mivel így egy fideszes képviselővel kevesebb dolgozik majd a parlamentben a ciklus utolsó néhány hónapjában, bár ez azt is jelenti, hogy Pécshez hasonlóan nem lesz a térségnek egyéni képviselete.
Boros támogatottja nyert Zalalövőn
Három jelölt közül Vertetics Lászlót, az eddigi alpolgármestert választották polgármesternek Zalalövőn. A függetlenként indult jelölt 52 százalékos részvételi arány mellett a szavazatok 49 százalékát kapta meg.
Ugyancsak függetlenként indult Baráth László, a Fidesz helyi csoportjának vezetője, akire a szavazók 29 százaléka voksolt. Pintér Antal a városi képviselő-testület tagja és egyben a helyi művelődési központ igazgatója pedig - szintén függetlenként - 22 százaléknyi szavazatot szerzett.
Zalalövőn az előző polgármester halála miatt írtak ki időközi választást, amelyen eredetileg négy jelöltet vettek nyilvántartásba. Boros Imre, az Orbán-kormány PHARE-ügyekért felelős egykori minisztere - aki ugyancsak függetlenként mérettette volna meg magát - csütörtökön jelentette be, hogy Vertetics László javára visszalépett a jelöltségtől. (MTI)