Szeressük a rendőrséget!
További Belföld cikkek
- Olyat tett az Üllői úton egy mercis, amitől megállt a forgalom
- Tömeges elbocsátás zajlik a főváros marketingcégénél
- Megszólalt az ügyészség a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított férfi letartóztatásáról
- Kijöttek az adatok: csaknem 20 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten
- Csak óvatosan a Budai alsó rakparton, ha nem figyel, könnyen büntetés lehet a vége
Bajnai Gordon miniszterelnök jelenlétében értékelte a rendőrség tavalyi teljesítményét Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány. Bencze szerint sikeres év volt a tavalyi, szinte valamennyi bűnügyi statisztika javulást mutat. Csökkent a vagyon- és életellenes bűncselekmények száma, és kevesebb közúti szabálysértés is történt. Értékelése szerint elsősorban a zéró tolerancia és az objektív felelősség bevezetésének köszönhető, hogy 2009-ben kevesebb haláleset történt az utakon, mint 1964-ben, pedig akkor összesen százezer személyautó volt csupán az országban.
A kedvező statisztikák ellenére a lakosság biztonságérzete mégis csökkent, jelentette ki értékelésében Bajnai Gordon, bár Bencze beszámolójában olyan, az igazságügyi minisztérium által rendelt közvélemény-kutatásokból idézett, melyek szerint a lakosság jónak értékeli a közbiztonságot. "Elfogtuk Nóri gyilkosát, felszámoltuk a politikusok életére törő szélsőséges csoportot, hatékonyan léptünk fel az uzsora vámszedői ellen, és elfogtuk a romagyilkosságok elkövetőit is" - sorolta Bencze.
A főkapitány szerint a rendőrség nagyrészt már teljesítette a kormány rend és biztonság programját - Bajnai saját értékelésben 70 százalékos megvalósításról beszélt. Tavaly novemberi összegzésünk óta a térfigyelőkamerák telepítése és a kisértékű lopások bejelenthetősége terén történt előrelépés.
A javuló összkép ellenére Bencze szerint is súlyos kihívásokkal kell szembenéznie a rendőrségnek. "Az erőszak behatolt az iskolákba, a buszokra, a villamosokra, mindenhova behatolt az erőszakos érdekérvényesítés" - jelezte a problémákat. Bizonyos bűncselekménytípusok terén nagy a növekedés, 2008-hoz képest megháromszorozódott a hivatali visszaélések száma, 916,1 százalékkal nőt a pénzhelyettesítő eszközök hamisitása.
Bajnai Gordon saját értékelésében egy lényegi, új bejelentést tett. "Szigorítani kell a fegyverhez jutás és a fegyvertartás szabályait, felkértem az igazságügyi minisztert, hogy napokon belül tegyen javaslatot" - mondta, reagálva a pécsi egyetemi gyilkosságokra és S. Ábel ámokfutási kísérletére, hiszen mindkét elkövető engedéllyel tartott fegyvert. Értesüléseink szerint a kormány a fegyvertartást kötelező pszichológiai felméréshez kötné, és ezt kiterjesztené a jelenleg fegyvertartási engedéllyel rendelkezőkre is.
Bajnai emellett kérte, hogy a rendőrség folytassa a közbiztonsági háló-programot, a kormány pedig megtereti ennek anyagi feltételeit. Felszólalása végén a miniszterelnök az ország nevében megköszönte a rendőrök áldozatos munkáját, és arra kérte a lakosságot, hogy tisztelje és szeresse a rendőrséget.