Géza
1 °C
16 °C

Emelkedettnek indult, anyázásba torkollt

2010.06.21. 18:00
Szokatlanul békés, méltóságteljes hangulatban kezdődött meg a parlament rendkívüli, nyári ülésszaka, de hamar visszatért a szocialisták és a fideszesek unalomig ismert feleselése. A deportálások hatvanadik évfordulóján megismerhettük a hortobágyi lágerek történetét, hallhattunk a menekültek és a bevándorlók rossz helyzetéről és a jégverés okozta károkról, de megtudhattuk azt is, hogy még arról is a szocialisták tehetnek, hogy rengeteg honfitársunk a lakása terhére vett fel olcsónak tűnő devizahitelt.

A kommunizmus egyik kitárgyalatlan, feledésbe merült bűnének felidézésével vette kezdetét a parlament rendkívüli, nyári ülésszaka. Rétvári Bence, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium kereszténydemokrata államtitkára a kormány nevében emlékezett meg az 1950. június 23-án megindult hortobágyi deportálásokról. A sztálinista diktatúra három év alatt tízezer embert küldött tizenkét, a hortobágyi pusztában felállított munkatárborba. Elsősorban a jugoszláv határ térségéből deportáltak gazdákat, olykor szimplán egy irigy szomszéd feljelentése alapján. A cél a határvidék lakóinak megfélemlítése volt, hiszen Jugoszláviát akkor éppen ellenségnek tekintette a rezsim.

Fotók: Barakonyi Szabolcs
Fotók: Barakonyi Szabolcs

Rétvári a hatvanadik évfordulója kapcsán emlékezett meg a történtekről, de azért is fontosnak tartotta, hogy beszéljenek róla, mert a titkosítások miatt a hortobányi deportálásokról már csak a kommunizmus bűneinek első, kilencvenes évek eleji kitárgyalása után derült fény. Ráadásul mind a mai napig megoldatlan az áldozatok kárpótlása, hiszen a deportáltak személyes iratait megsemmisítették, így nincs hiteles nyilvántartás az áldozatokról.

Rétvári felszólalására az összes parlamenti párt reagált. Az LMP frakcióvezetője, Schiffer András személyes érintettségéről is beszélt, hiszen 1950 június 23-án nagyszüleit is elhurcolták gyerekestül, így édesapja - és az előző ciklusban az MSZP frakcióját erősítő nagybátyja, Schiffer János - is megjárta a hortobágyi lágereket. A kereszténydemokrata Harrach Péter pedig pártja egykori frakcióvezetőjére, Isépy Tamásra emlékezett, akit szintén elhurcoltak.

5

Míg Schiffer a múlt feldolgozásának feltételének nevezte, hogy a traumákat ki kell beszélni, de el kell távolítani a napi pártpolitikai csatározásoktól, a szocialisták részéről felszólaló Hiller István aktualizálni próbálta a problémát. Ugyan "helyesnek és méltányosnak" nevezte, hogy a kormány megemlékezik "a szégyenletes eseménysorról", a szót száz magyar értelmiségi levelére terelte, akik attól rettegnek, hogy a mostani hatalom a baloldaliak kirekesztésére készül.

4

A következő két napirend előtti felszólalás is elemelkedett az aktuálpolitikától. Az elempés Szabó Tímea a június 20-i menekültügyi világnap kapcsán a magyar menekültügyi szabályozás aktualizálásának fontosságáról beszélt. Magyarországon a menekülteket hónapokra idegenrendészeti fogdába zárják, gyakorlatilag korlátozzák szabadságukat. Mindehhez társul a magyar társadalom intoleranciája is. Bár Magyarországon elenyésző a bevándorlók részaránya a lakosságban - 1,8 százalék; hatvan százalékuk a környező országokból érkezik, ezek kilencven százaléka magyar -, felmérések szerint mégis a magyarok a legelutasítóbbak a bevándorlókkal szemben egész Európában, mondta. "A lehető leghamarabb ki kell alakítani Magyarország saját, átfogó migrációs és integrációs stratégiáját, ami egyrészt támaszkodik az európai szolidáris hagyományokra, másrészt figyelembe veszi Magyarország nemzetközi kötelezettségeit is" - mondta.

7

A jobbikos Varga Géza felszólalásában a jégverés okozta károkról beszélt. A múlt pénteken hatalmas vihar söpört végig az ország déli részén, Csongrád és Békés megye déli részén több helyen száz százalékos károkat okozva a mezőgazdaságban. A kormány részéről válaszóló Ángyán József vidékfejlesztési államtitkár szerint a viharkárok nem csak a gazdálkodók meglévő vagyonát, de jövőbeni bevételeit is elpusztították, így sürgős segítségre szorulnak. Ehhez az agrárkárenyhítési alapot lehetne felhasználni, már ha nem lenne üres a kassza. A kárenyhítési alap javarészt a gazdálkodók befizetéseiből gazdálkodik, a kormány viszont most a helyzetre tekintettel fizetési haladékot adna a gazdáknak, viszont felülről, azaz a költségvetés terhére feltöltenék az alapot, és előrehoznák az uniós területalapú támogatások kifizetését is, így juttatva lélegzethez a károsultakat.

9

A kereszténydemokrata Harrach Péter felszólalásában a nap sztártémájával, a hiteleiket visszafizetni képtelen, ezért kilakoltatással fenyegetett adósok helyzetével foglalkozott. Szerinte a problémának három szereplője van: a bankok, amelyeket csak a profit érdekel; a hitelesek, akik szintén egyszempontúak; illetve az állam, amely több szempontot figyelembe véve képes kezelni a helyzetet. Szerinte a kormány a 29 pontjában meg is találta a megoldást a nemzeti vagyonalap létrehozásával, amely államosítaná a hitel fedezetéül szolgáló magántulajdont, így vállalva kezességet a hitelesek tartozásáért, amit a költségvetés terhére rendezne. Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter válaszában ezt annyival toldotta meg, hogy mindenről a szocialisták tehetnek.

9b

Ezzel kezdetét vette az MSZP és a Fidesz mutogatási versenye. Előbb Mesterházy ismerte el burkoltan, hogy kormányon ők maguk is tettek az ellenzék véleményére. Szerinte ez a mostani kormányról csak azért nem mondható el, mert a mostani kormány nem is terjeszt be törvényjavaslatokat, azokat mindig fideszes képviselők teszik meg helyettük. Nem egyeztetnek az ellenzékkel, nem egyeztetnek a szakmai szervezetekkel, nem egyeztetnek a civilekkel, mondta. Tetszett volna jobban kormányozni, és akkor még mindig hatalmon lennének, válaszolta a kormány nevében Rétvári Bence, aki szerint teljesen mindegy, hogy ki terjeszti be a törvényjavaslatokat - mondjuk előkészítő aparátusa a kormánynak van -, különben pedig az ellenzék vegye fel a törvényalkotási tempót.

9d

A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János ugyanezzel a lendülettel folytatta. Az ő felszólalása is magában rejtett egy burkolt beismerést, hiszen azt mondta, a szocialisták most ugyanazt az ellenzékiséget képviselik, amit annak idején "a véleménydiktátorok" kifogásoltak a Fideszben. Különben pedig azért nem egyeztetnek a szocialistákkal, mert túlzottan elfoglalja őket "az ország megmentése az önök által előidézett csődtől". "Ne beszélj csődről" - kiabálta be több szocialista Kósa Lajos szerencsétlen, forintbedöntő nyilatkozatára utalva.

9e