Eleonóra
-1 °C
12 °C

Megcsonkítják a Köztársasági Őrezredet

2010.11.11. 15:33
Kiebrudalják a rendőröket az Országház kupolacsarnokából. 2000-ben a Fidesz odaadta, 2010-ben elvette a Szent Korona őrzésének feladatát a köztársasági őrezredtől.

A jövőben a Magyar Honvédség fogja őrizni a Szent Koronát, a koronázási jelvényeket és a Sándor-palotát, mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter egy infokommunikációs konferencián csütörtökön Balatonfüreden. A szerdai kormányülésen született döntésekkel bővül a honvédség feladata, jelentette be Hende Csaba.

A honvédség ezzel átveszi a rendőrség szárnya alá tartozó Köztársasági Őrezred két fő feladatát. Az Index úgy tudja, hogy az őrezrednél eddig csak pletykaszinten terjedt a hír, a szerdai kormánydöntésről idáig nem volt hivatalos tájékoztatás.

A hírrel kapcsolatban tájékoztatást kértünk Gálik Viktóriától, az őrzered sajtószóvivőjétől és belügyminisztérium sajtóosztályától. Amint lehet az ő információikkal bővítjük cikkünket.

A Szent Korona őrzője
A Szent Korona őrzője

A Köztársasági Őrezred 1993. január 1-től került a Rendőrséghez, az Országos Rendőr-főkapitányság szervezetébe integrált, főigazgatósági jogállású szervezeti egységként. Az őrezred történetében a következő év két esemény miatt volt jelentős.

Az egyik, hogy a Magyar Országgyűlés elfogadta - és ezzel törvényi szintre emelte a szervezet által végzett személy- és objektumvédelmi tevékenységet - a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényt, amely szerint a Rendőrség egyik alapvető feladata a Magyar Köztársaság érdekei szempontjából különösen fontos személyek életének, testi épségének védelme, és a kijelölt létesítmények őrzése.

Schmitt Pál köztársasági elnök és őrei (Fotó: Beliczay László)
Schmitt Pál köztársasági elnök és őrei (Fotó: Beliczay László)

2004. június 14-én hajnalban pedig bomba robbant a Parlament XIX. számú kapujában, amely az Országház teljes körű biztonságtechnikai rekonstrukciójához vezetett. A Köztársasági Őrezred alapfeladatát meghatározó 160/1996. (XI. 5.) Kormányrendelet határozza meg a védendő személyek, valamint az őrzött objektumok körét.

A Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szóló 2000. évi I. törvény alapján a Szent Koronát és a hozzá tartozó jelvények ünnepélyes keretek között a Nemzeti Múzeumból az Ország házába történt átszállítása, valamint a hozzá kapcsolódó egyéb rendezvények biztosítása kiemelt feladatot jelentett a Köztársasági Őrezrednek: 2000.január 1-én létre hozták a Koronaőrző Őrség Alosztályt.

Az őrezred feladatait a Terrorelhárító Központ megalakításával is megnyírbálták, korábban ugyanis a köztársasági elnököt és a miniszerelnököt is az őrezred tagjai védték, szeptember elsejétől azonban az új szervezet védi Schmitt Pált és Orbán Viktort. Furcsa módon azonban máig nincs munkaköri leírása azoknak a rendvédelmi dolgozóknak, akiket a Terrorelhárító Központba (TK) rendeltek munkavégzésre.

Az őrezred a kormányváltás óta kegyvesztett szervezetnek tűnik, júniusban a feldarabolásáról érkezett hír, szeptemberben pedig indoklás nélkül menesztette az országos rendőrfőkapitány az őrezred két vezetőjét, Kardos Imrét és Sevcsik Lászlót.

A 160/1996. (XI. 5.) kormányrendelet szerint a rendőrség által folyamatosan őrzött létesítmények és értékek a következők:

1. Az Országház (a végrehajtásra vonatkozó külön jogszabály szerint)
2. Az Országgyűlés Irodaháza (a végrehajtásra vonatkozó külön jogszabály szerint)
3. A Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának épülete
4. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának épülete
5. A Magyar Köztársaság Legfőbb ügyészségének épülete
6. A Belügyminisztérium központi épülete
7. A Külügyminisztérium központi épületei
8. Az Információs Hivatal központi épülete
9. A "K" vezetési rendszer külön jogszabályban meghatározott létesítményei
10. A Budapest XII. ker., Béla király úti Kormányvendégház területe
11. A Szent Korona és a koronázási jelvények
12. Az állami Számvevőszék központi épületei
13. A Miniszterelnöki Hivatal Központi Irodaháza
14. A Sándor-palota épülete.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!