A paráztatás hete

A Demokrácia és Dilemma Intézet munkatársai kitüntetett figyelemmel követték a március 15-i ünnepségeket. Nem biztos, hogy a kampányban lesz még egy olyan időszak, hogy néhány órán belül az összes induló párt vezetője nagy beszédet mondjon, aminek kulcsmondatait vagy huszonnégy órán át ismételhetik az újságírók.

Ingadozó, ne merészelj elkódorogni!

Orbán Viktor és Mesterházy Attila ünnepi beszéde sok tekintetben meglepően hasonló volt. Természetesen nem tartalmi mondanivalójuk hasonlított, hanem szövegeik retorikai felépítése. Mindketten apokalipszist jósoltak arra az esetre, ha a velük közepesen szimpatizáló ingadozók nem szavaznak rájuk.

Mesterházy az MSZP-t nem kedvelő, kisebb pártokra szavazni készülő közönséget emlékeztette, hogy középkori világ jön, ha nem fordulnak mégiscsak az MSZP felé. Orbán Viktor az örök tél rémét vizionálta, ha nem szavaz a Fideszre mindenki, aki kormányváltást szeretne. Orbán egészen didaktikusan fejezte be ünnepi beszédét: pontosan elmondta, hogy mindenkinek két szavazata lesz, és mindkettőt a Fidesznek kell adni, különben nagy baj lesz.

A két ijesztgetés mögött két nagyon fontos aggodalom van. Az MSZP-t a legfrissebb kutatások szerint legyőzheti a Jobbik. Mivel az EP-választás előtt a Jobbikot nagyon alulmérték a kutatók, nem zárható ki, hogy a parlamenten kívüli párt előnye még a most mértnél is nagyobb. A Fidesz is a Jobbik miatt aggódik, elsősorban a kétharmados többségét félti a most még parlamenten kívüli párttól.

A Fidesznek nem volt olyan megszólalója sem március 15-én, sem az egész héten, aki ne figyelmeztetett volna arra, hogy a Jobbik csak bajt hozhat az országra. Orbán Viktor egyértelműen a Jobbikra utalt, amikor a szavazatok megosztásától óvta a változást akarókat. Kósa Lajos arról beszélt, hogy a jobbikosok felgyújtják, az MSZP-sek meg eladják a tévészékházat. Navracsics Tibor a gyűlölet helyetti összefogást hirdette meg, például a cigányokkal kapcsolatban. A központi ünnepen mindhárman a törvényes változásokat emelték ki, arra utalva, hogy a Jobbik rendetlenkedéséből csak baj lehet.

A Fidesz szónokai vidéken is erről beszéltek. Lázár János Hódmezővásárhelyen az önbíráskodást és ezzel a Magyar Gárdát ítélte el. „A szélsőség – a mai időkben akár jöjjön jobbról – nem kiút, hanem maga a zsákutca. [...] A szélsőség maga a rendetlenség” – mondta többek között. „Kell a fészkes fenének a Jobbik” – mondta a héten Táton Kövér László, és még azt is hozzátette, hogy ha a Fidesz nem tudna egyedül kormányt alakítani, akkor inkább még egy választást kellene tartani, de koalíciós kormányzás biztosan nem lesz.

Sorolhatnánk a Fidesz Jobbik-ellenes kirohanásait még hosszan, de most érdekesebb, hogy Mesterházy Attila mindezek ellenére arról beszélt az ünnepen, hogy a Fidesz és a Jobbik szövetségesek. Az MSZP-nek egyébként is nehéz szabadulnia a „hazugok” bélyegtől. Mesterházy Fidesz–Jobbik-szövetséget emlegető beszéde nem segített abban, hogy a párt túllépjen ezen a rossz örökségen.

Mi, szegény bűnösök

Érdekes párhuzam volt Orbán és Mesterházy beszédeiben az önkritika vagy legalább az önvizsgálat szükségességének megjelenése. Mesterházy egész hosszan értekezett arról, hogy pártja „túl későn vette fel a harcot” a korrupcióval. Orbán mindenkit önvizsgálatra szólított fel, amikor azt mondta, hogy semmit sem ér a jó kormányzás, mert „minden magyarnak először magában kell megzaboláznia a romlottságra való hajlamot, és magában kell végrehajtania azt a gyökeres változást”.

Ez a templomba illő fejtegetés óvatos beismerése annak, hogy az ország egésze, vagyis nemcsak a kormány van megkérdőjelezhető morális állapotban. Ezt a vonalat erősítette hosszan kifejtett betegséges hasonlata is. A meglehetően visszafogott, a 89-es eszméket újra előrevevő, kicsikét önmarcangoló március 15-i fideszes szövegek nyilvánvalóan a lélekben inkább balra húzók meggyőzéséhez fontosak.

Középre figyelnek

A DeDi már Orbán Viktor évértékelőjekor is arra jutott, hogy a Fidesz szocdemesedik, és a mostani ünnep is arra utalt, hogy a párt vezetői inkább bővítenék szavazótáborukat balról.

Tulajdonképpen az egész kampány alatt egy viszonylag szűk szavazóbázis megnyeréséért folyik a legtöbb párt küzdelme: mondjuk „régi SZDSZ-szavazóknak” lehetne mondani őket, de valójában pontosabban lenne azt mondani, hogy „kiábrándult mérsékeltek”.

Az MDF és az LMP egyértelműen rájuk épít. Őket szólította meg Mesterházy Attila, amikor március 15-én a demokrácia utolsó bástyájának nevezte az MSZP-t, és azt kérte, hogy a párttól egyébként ódzkodók is álljanak mellé. És érezhetően egyre inkább hozzájuk szól a Fidesz is.

A baloldali választók 1994 óta viszonylag stabilan kitartottak  kedvenceik mellett, inkább otthon maradtak, ha csalódtak az MSZP-ben vagy az SZDSZ-ben. Az elmúlt évek súlyos kormányzati kudarcai lehetőséget adtak az átrendeződésre, és idén először szavazhatnak a rendszerváltás után születettek is. Azonban így sem nagyon széles az a tábor, amelyért a mérsékelt pártok versengenek, ezért is tűnik annyira kétségbeesettnek vetélkedésük ezekért a szavazókért.

Kacaghat a Jobbik

A Jobbik az egyetlen párt, amelyik nem ebben a térben igyekszik bővíteni szavazói bázisát, és láthatóan éppen ezért nekik megy a legjobban a kampány. Mivel ők képviselik a legerősebb rendszerkritikát egy elszegényedő és csalódott társadalomban, ők másik pályán játszanak.

Az EP-választáson már elvették az MSZP-től, akiket el lehetett (a Jobbik akkor hagyományosan MSZP-s, szegényebb körzetekben volt a legerősebb), és most a Fidesz-tábor egy részét kezdték meghódítani.

Sikerük még akkor is feltűnő, ha közben nyilvánvaló, hogy vezető politikusaik inkább cirkuszt tudnak adni, mint kenyeret. Azonban hiába volt kiábrándító például Vona Gábor kifejezetten zavaros, még a Barrikád című Jobbik-lap által is csak meghúzva közölt ünnepi beszéde, ha ők tudják elérni, hogy sokezer ember egyszerre skandálja dühösen a mostani elitnek, hogy „börtönbe!”.

Az ilyen közösségi élmény kifejezetten fontos egy ilyen frusztrált társadalomban, és a Fidesz lefojtottsága, az MSZP hiteltelensége képtelen volt ilyen hangulatot teremteni.

Az MSZP-nek nincs eszköze, amivel elkódorgott szavazóiért harcolhatna, a Fidesz viszont mostanra úgy döntött, hogy nem versenyez a Jobbikkal többet, hanem inkább középről pótolja a hiányzókat. A Jobbik-ellenes kirohanások ugyanis kevésbé erősíthetik a két párt között ingadozók lojalitását, mint amennyire kedves szöveg ez a Fideszt eddig túl jobbosnak érző választóknak.

Erre utal az is, hogy március 15-én Orbán Viktor előtt a Fidesznek inkább a liberális feléhez sorolt két politikus (Kósa és Navracsics) beszélhetett, és nem, mondjuk, Semjén Zsolt vagy az utóbbi időben egyébként nagyon visszafogott, de balról vérszívónak beállított Kövér László.

A Fidesznek persze nyilván fontos, hogy a szűk környezetben, civilben politizálók között téma legyen, hogy nem jó a Jobbikra szavazni, de az ilyen intelmek az egyébként is lojális fideszeseket serkenthetik csak otthoni kampányra. A másik lehetőség még, hogy minél több kínos dolgot szivárogtatnak ki a Jobbikról. Egyik szóvivőjük látványos bukása volt eddig a legerősebb Jobbik-égetés az idei kampányban, és kiderülhet még néhány ügy a következő hetekben.

Homályos tervek

A Fidesz fokozatosan egyre többet árul el terveiről, ami még akkor is igaz, ha a héten megjelentetett programjuk elemzésekor már jeleztük, hogy sok konkrétumot nem kötöttek a választók orrára. A legtöbb részlet a nagy rendcsinálásról szóló fejezetben van, holott a legsúlyosabb gondot nyilvánvalóan a foglalkoztatottak kis száma, a korrupció és az oktatás rossz színvonala jelenti Magyarországon.

Szivárogtatni kezdték kormányuk várható szerkezetét is. Megígérték, hogy a közeljövőben elmondják, milyen kétharmados többséget igénylő változtatásokat akarnak, és ezek közül már most beszélni kezdtek a kisebb parlamentről és az önkormányzati képviselők létszámának megfelezéséről. A legizgalmasabb kérdés ezen a területen is az, hogy milyen módszerrel csökkentik a választott testületek létszámát, mennyire nyúlnának hozzá a választókerületekhez vagy a listás helyekhez, illetve a települési és megyei önkormányzatok mostani rendszeréhez.

Míg korábban a piaci szereplők és elemzők rendre a baloldali győzelemtől várták a stabilitást, ezen a héten itt is megtört a jég. A kétharmados Fidesz-győzelem forinterősödést hozhat, jelent meg egy elemzésben, és egy vállalatvezetők körében végzett közvélemény-kutatás szerint a versenyszféra elitje is inkább a Fidesz megerősödésének örülne.

Nehezebb csalni

A kopogtatócédulák körüli botrányokon már szomorkodtunk korábban. Most, a cédulák leadásának napján csak arra emlékeztetnénk, hogy soha ilyen kevés egyéni jelölt nem indult még, és soha ilyen kevés területi lista sem volt a szabad magyar választások történetében.

Ez nagy valószínűséggel csak annak köszönhető, hogy idén valamivel nehezebb hamisítani az jánlószelvényeket, illetve hogy a legutóbbi időközi választásokon a jobbikosok rászálltak a cetlik alapos ellenőrzésére.

Csalások azonban feltehetően most is akadnak, legalábbis elég erős pletykák terjednek erről az MDF-fel kapcsolatban.

Az MDF és az LMP az utolsó napon is keményen gyűjtenek, és úgy tűnik, hgy mindkét párt képes lesz országos listát állítani. Ezzel épp egymás bejutását veszélyeztetik a legjobban, főleg ha az MDF-nek tényleg összejön a budapesti listája.

Így míg a Fidesz és az MSZP az ingadozók miatt aggódik, és jósol világvégét, addig az MDF és az LMP az eséllyel indulásért aggódik.

Utolsó szavak

Visszatérve végül március 15.-re: tragikus volt látni Demszky Gábor kordonok mögé zárt huszadik, utolsó ünnepi beszédét. A demokratikus ellenzék fontos figurája a rendszerváltás utáni korszak problémáinak egyik szimbóluma lett.

A súlyos korrupcióban fetrengő főváros tehetetlenkedő herdálása a magyar demokrácia válságának egyik leglátványosabb tünete. A Demszky-beszéd alatt zsidózó felhevült tömeg az erre a válságra adott kínos reakciók szimbóluma is. Történelmi tanulságként pedig ott van Demszky kínos pályaképe, a bizonyíték arra, hogy a jó forradalmárból egyáltalán nem biztos, hogy jó vezető is lesz.