Május 14-én ülhet össze az új parlament

2010.04.25. 19:00

Fontosabb részletek
  • A Fidesz kétharmados többséget szerzett.
  • Lendvai Ildikó és az MSZP elnöksége lemondott.
  • Orbán Viktor a régi rezsim békés megdöntéséről beszélt.
  • A második fordulóban a nem fideszes jelöltek közül csak Tóth József (MSZP) és Molnár Oszkár (független) nyert, Szanyi Tibor (MSZP) vezet.
  • Május 14-re tervezi összehívni Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A szocialisták este hétkor, a kampánycsend lezárultával azonnal sajtótájékoztatót tartanak, Budai Bernadett elemzi majd a helyzetet.

  • A második fordulóban a Jobbik az újbudai Sportmax helyett a Hárshegyi úti Európa Kongresszusi Központba hirdette meg eredményváró rendezvényét. Az épület előtt tíz-tizenöt rendőrt számoltunk meg, hét óráig kizárólag a sajtó munkatársai jelentek meg a rendezvényen. Szimpatizánsok nincsenek, Balczó Zoltánon és Dúró Dórán kívül egyetlen politikust sem láttunk, van viszont egy elképesztően kék vízű medence az alagsor közepén.

  • A Szonda Ipsos mandátumbecslése szerint a Fidesz–KDNP együttesen valószínűleg 264 helyet szerez az új parlamentben, azaz kétharmados többségük lesz. Az MSZP várhatóan 58, a Jobbik 48, az LMP 16 képviselőt küld az országgyűlésbe.

  • Fél hatig a szavazásra jogosultak 41,89 százaléka, 1 039 921 ember szavazott, négy évvel ezelőtt 57,63 százalék ment el szavazni. Budapesten a választásra jogosultak 43,69 százaléka, 384 524 választó szavazott. A részvételi arány a megyék közül Csongrádban volt a legnagyobb, 43,15 százalék, a legkisebb Baranya megyében volt, 36,53 százalék. Az országos részvételi arány két héttel ezelőtt, a választások első fordulójában ugyanebben az időpontban 59,28 százalék volt. Az 1998-as parlamenti választás második fordulójában 50,20 százalék, a 2002-es választáson 67,87 százalék szavazott 17.30 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás második fordulójában a választásra jogosultak 57,63 százaléka adta le szavazatát eddig az időpontig. (OVI, MTI)

  • 5-kor se volt még sorban állás az iagzolással kijelölt szavazókörökben. A legtöbb várakozási idő 17 órakor két perc volt a 3. országgyűlési egyéni választókerületben (III. kerület), itt hat sorban állóról érkezett jelentés a szavazatszámláló bizottságtól az OVI-hoz. A többi kilenc kritikus, igazolással szavazásra kijelölt szavazókörből azonban nem jelentettek sorban állást. (MTI)

  • Az egyik párt feljelentést tett az ózdi rendőrségen Ózdon, mert szerinte a város több szavazóköréhez szervezetten szállítanak szavazókat, mondta el Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség vizsgálja, hogy fennáll-e bűncselekmény gyanúja. Kovács János, a megyei területi választási iroda vezetője azt mondta, hogy a választási bizottságokhoz eddig nem érkezett kifogás a megyéből. (MTI)

  • A két forduló közötti rendeletmódosításnak köszönhetően most vasárnap már igazolással is csak néhány másodperc a szavazás. Két hete egyetlen lakóhelytől távoli szavazat leadása még nagyjából egy percbe tellt. Tudósítónknak a Kassák Lajos Gimnáziumban lévő 48-as szavazókör vezetője azt mondta, hogy a folyamatot azzal sikerült lerövidíteni, hogy mostmár nem helyben veszik fel a névjegyzékbe az igazolással szavazókat, hanem előre feltöltötték az adataikat. Ráadásul a névjegyzéket mostmár engedélyezett több darabba szedni; a Kassák-gimnáziumban nevük kezdőbetűje szerint négy asztalnál is várják az igazolással érkezőket. A vendégszavazókat külön nyilvántartó F-jegyzéket is később, a szavazás lezárása után fogják elkészíteni.

    A Kassák-gimnáziumban, ahol az előző héten kicsivel este tizenegy előtt került sorra az utolsó szavazó, most sem az igazolással érkezők, sem a kerületi lakosok asztalánál nincs semmilyen sor.

     

     

  • Sehol sem alakult ki sorban állás a második fordulóban, a meghozott intézkedések növelték az igazolással szavazásra kijelölt szavazókörök áteresztőképességét, mondta el Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője az Országos Választási Bizottság (OVB) vasárnap délutáni ülésén. A helyi választási irodák vezetőivel folyamatosan kapcsolatban vannak. Úgy látják, sehol sem alakult ki sorban állás azokban a szavazókörökben, ahol több száz igazolással szavazót várnak. Viszont szervezési problémát okozott, hogy két-három szavazókörben a szavazatszámláló bizottság néhány delegált tagja nem jelent meg, de a jegyzők mindenhol megoldották a problémát, és póttagokat hívtak be. (MTI)

  • Várhatóan mind az ötvenhét választókerületben érvényes lesz a szavazás, mert a választói részvétel mindenütt meghaladta a huszonöt százalékot. A legtöbben a fővárosi 16-os választókerületben – 43 százalék –, a legkevesebben a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 5-ösben –28 százalék – mentek el szavazni. Mindez azt jelenti, hogy várhatóan nem kell új szavazást tartani, és eredményes is lesz a választás második fordulója. Ha valahol szavazategyenlőség alakulna ki az első helyen két jelölt között, ott időközi választást kell tartani. (OVI, MTI)

  • A választásra jogosultak 33,54 százaléka, 832 178 ember ment el szavazni 15 óráig. A részvételi arány ekkor Nógrád megyében volt a legnagyobb, 34,46 százalék, azaz 14 421-en szavtak. A legkisebb részvételi arány Baranya megyében volt, 28,56 százalék, azaz itt 12 883-an szavaztak. A fővárosban a szavazók 35,72 százaléka, 314.177 választópolgár szavazott 15 óráig.

    Az országos részvételi arány az első fordulóban ugyanekkor 46,78 százalék volt. Az 1998-as választás második fordulójában 39,11 százalék, a 2002-es választáson 53,59 százalék szavazott 15 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás második fordulójában a választásra jogosultak 45,03 százaléka szavazott 15 óráig. (OVI, MTI)

  • A választásra jogosultak 27,11 százaléka, 672 420 ember szavazott 13 óráig. A részvételi arány a megyék közül Nógrádban volt a legnagyobb, 28,52 százalék, ez 11 933 szavazó. Legkevesebben Baranya megyében szavaztak, 10 386-an, ez 23,03 százalék. A fővárosban 29,21 százalék, 256 770 választópolgár adta le szavazatát 13 óráig.

    Az országos részvételi arány két héttel ezelőtt, a választások első fordulójában ilyenkor 35,88 százalék volt. Az 1998-as parlamenti választás második fordulójában 31,38 százalék, a 2002-es választáson 42,82 százalék szavazott 13 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás második fordulójában a választásra jogosultak 36,32 százaléka szavazott 13 óráig. (OVI, MTI)

  • Tíz órakor, a szavazás után egy választópolgár jelezte a bizottság egyik tagjának, hogy a fülkében az asztallapon a következő felirat olvasható: „Komcsikra ne szavazzatok”. A bizottság a feliratot eltávolította. (OVI)

  • 11 óráig a választásra jogosultak 19,37 százaléka, 480 239 ember szavazott 11 óráig. A részvételi arány 11 órakor Nógrád megyében volt a legnagyobb, 21,04 százalék, ami 8801 szavazót jelent. A legkisebb részvételi arány Baranya megyében volt, 17,19 százalék, ebben a megyében 7751-en szavaztak. A fővárosban a szavazók 19,72 százaléka, 173 238 választópolgár adta le szavazatát 11 óráig.

    Az országos részvételi arány két héttel ezelőtt, a választások első fordulójában ugyanebben az időpontban 24,78 százalék volt. Az 1998-as parlamenti választás második fordulójában 22,25 százalék, a 2002-es választáson 30,27 százalék szavazott 11 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás második fordulójában a választásra jogosultak 26,59 százaléka szavazott 11 óráig. (OVI, MTI)

  • Még tart a választás második fordulója Magyarország külképviseletein, a szavazás befejeztével a külképviseleti szavazatokat tartalmazó urnákat csütörtök éjfélig várják Budapestre, az Országos Választási Központba. A külképviseleteken az első fordulót egy héttel a magyarországi szavazás előtt rendezték, a második fordulót azonban már a magyarországi szavazással egy időben tartják, kivéve az amerikai kontinenst, ahol szombaton kezdődött a szavazás. A külképviseleti szavazás sajátossága, hogy a külföldön leadott szavazatokat nem ott számolják össze, hanem Magyarországra szállítják, hogy azokat a külföldön szavazók hazai lakóhelye szerinti választókerület egyik szavazókörének szavazatai közé keverhessék, így biztosítva a szavazatok titkosságát. (MTI)

  • Választási plakátokat helyeztek el ismeretlenek Tiszalökön a szavazókörnek helyt adó óvoda épületének falán vasárnap reggelre, a plakátokat a szavazókör nyitásáig  eltávolították. (OVI)

  • Fennakadás nélkül, rendben zajlik a szavazás a főváros XIII. és XIV. kerületében azokban a szavazókörökben, ahol a választópolgárok lakóhelyüktől távol, igazolással szavazhatnak az országgyűlési választások második fordulóján.

    A XIII. kerületben, a Váci úton lévő Kassák Lajos Gimnázium épületében kialakított 48-as szavazókörben négy részre osztották a választói névjegyzéket, így gördülékenyebben lehet szavazni, a választópolgárok reggel csak néhány percet álltak sorba.

    Az óbudai Harrer Pál iskolában lévő 9. számú szavazókörben is zavartalanul lehet szavazni, legfeljebb pár percig kell várakozni, ha egyszerre többen érkeznek. Itt hat póttaggal készültek, és három csoportra bontották az igazolással szavazókat.

    Zuglóban, a 31-es szavazókörben két részre osztották a választói névjegyzéket, sorban állás itt sincs. Kovács Melinda, a szavazatszámláló bizottság elnöke azt mondta, hogy a korán reggel ötven-hatvan szavazó állt sorba. Véleménye szerint napközben minden bizonnyal ismét lesz sorban állás, csakúgy, mint az első fordulóban. (MTI)

  • A választásra jogosultak 8,5 százaléka, 210 492 ember járult az urnákhoz a második fordulóban reggel 9 óráig.

    A részvételi arány 9 órakor Békés megyében volt a legmagasabb, 11,65 százalék, ami 4726 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 7,69 százalék, ebben a megyében 11 204-en szavaztak. A fővárosban a szavazók 7,69 százaléka, 67 470 választópolgár adta le szavazatát 9 óráig.

    Az országos részvételi arány két héttel ezelőtt, a választások első fordulójában ugyanebben az időpontban 10,23 százalék volt. Az 1998-as parlamenti választás második fordulójában 9,02 százalék, a 2002-es választáson 12,00 százalék szavazott 9 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás második fordulójában a választásra jogosultak 11,66 százaléka szavazott 9 óráig. (OVI, MTI)

  • Fémkordonokkal zárta le a rendőrség  az Országos Választási Központnak és az Országos Választási Bizottságnak (OVB) az országgyűlési képviselő-választás vasárnapi, második fordulója idejére otthont adó önkormányzati minisztériumnál a budapesti Mérleg utcát. Az épület Nádor utcai oldalán hétfő reggelig megállási tilalmat vezettek be.

    A rendőrség azért vezette be a forgalomkorlátozást az érintett útszakaszokon, hogy így biztosítsák az országgyűlési választásokat koordináló szervezetek zavartalan munkáját. A minisztériumi épület Mérleg utcai oldalán vasárnap hajnalban állították fel a fémkordonokat. Az utca mindkét végén rendőr és egy-egy járőrautó áll, az épület sarkainál is rendőrök posztolnak. A korlátozás hétfő reggelig tart. (MTI)

  • A választásra jogosultak 1,36 százaléka, 33 587 ember szavazott fordulójában reggel 7 óráig. A részvételi arány 7 órakor Békés megyében volt a legmagasabb, 2,34 százalék, ami 948 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Pest megyében volt, 1,22 százalék, ebben a megyében 1448-an szavaztak. A fővárosban ennél is kevesebben, a szavazók 1,15 százaléka, 10 101 választópolgár adta le szavazatát 7 óráig.

    Az országos részvételi arány két héttel ezelőtt, a választások első fordulójában ugyanebben az időpontban 1,61 százalék volt. Az 1998-as parlamenti választás második fordulójában 1,68 százalék, a 2002-es választáson 2,00 százalék szavazott 7 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás második fordulójában a választásra jogosultak 1,76 százaléka szavazott 7 óráig. (OVI, MTI)

  • cikkünk a témában:

    57 körzet, 2,5 millió választó

    Az országgyűlési választás második fordulójában már csak egy szavazólapot kapnak a még választók. Tumultuózus jelenetekre Budapesten és Miskolcon lehet számítani, az igazolással szavazóknak több mindenre is figyelniük kell.

  • Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a választás az ország 3150 szavazókörében az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában, este hét óráig valamivel több mint 2,5 millió választópolgárt várnak.

    Szavazni csak személyesen, érvényes személyazonosító igazolvánnyal és lakcímkártyával lehet. A választópolgár a személyazonosságát bármilyen típusú személyi igazolvánnyal, útlevéllel vagy a 2001. január 1-je után kiadott (kártya formátumú) jogosítvánnyal igazolhatja. Fontos azonban, hogy ha a személyazonosításhoz használt igazolvány nem tartalmazza a lakcímet, akkor a lakcímkártyára is szükség van.

    A második fordulóban 85 külképviseleten összesen 2885 szavazó szerepelt a névjegyzékekben. Minden választókerületben már kijelöltek egy-egy szavazókört, ahol április 25-én este hét óra után nem kezdik meg a szavazatok számlálását, hanem megvárják a külföldről hazaérkező szavazatokat, és csak azokkal együtt állapítják meg az eredményt legkésőbb május 1-jén. (MTI)