Schmitt az MTV-n: Húsz évvel ezelőtt hallgatóként írtam egy kisdoktorit, ezt megfogadtam édesanyámnak. Az egyetem biztatott, hogy érdemes ezt a témát feldolgozni. A legjobb tudásom szerint írtam a dolgozatot, kijelölték az opponenst és a konzulenst. Nem volt más vélemény, csak biztatás. Mondhatták volna, hogy többet tegyek idézőjelet, lábjegyzetet. De akkor még írógép volt, hátul voltak a források. Nem akartam senkinek a szellemi termékét ellopni, egyszerű hallgató voltam. Három óra alatt a szóbeli vizsgáimat is letettem. Jó érzéssel dőltem hátra, hogy ez egy becsületes, férfi munka volt.
Schmitt Pálnak nem esett jól, hogy míg Szöulban képviselte az országot, meghatározó gazdasági szakemberekkel tárgyat és felszólalt egy nukleáris biztonsági világkonferencián, sőt a dél-korei elnökkel tárgyalt, addig az egyetem szenátusa őt meg sem kérdezve, egy napot sem várva döntött kisdoktori címének megvonásáról, hangzott el a köztársasági elnökkel készült péntek esti MTV-interjúban.
Károlyi Mihály, akinek szobrát éppen ma szállították el a Duna-partról, tudja, milyen érzés lemondani a köztársasági elnöki posztról. Igaz, neki a Vix-jegyzék miatt kellett megválnia hivatalától 93 évvel ezelőtt.
Károlyi amúgy jogi diplomát szerzett, doktorija nem volt.
A Flightradar24 alapján a Schmitt Pált szállító Lufthansa-gép este tíz körül eléri a magyar légteret. A gép várhatóan este negyed tizenegykor landol a Liszt Ferenc Reptér 2A terminálján.
A Köztársasági Elnöki Hivatal informatikusa már nyilván otthon van, ezért szerepel főnöke neve előtt még mindig a dr. Ami viszont roppant érdekes: a jogtudós Mádl Ferenc és az alkotmányjogász Sólyom László ugyanitt dr. nélkül szerepel az Elődök menüpontban.
A Semmelweis Egyetem Szenátusa megtárgyalta Schmitt Pál ún. kisdoktori értekezésével kapcsolatban létrehozott Tényfeltáró Bizottság jelentésének összegzését, az ahhoz fűzött különvéleményt, valamint az Egyetemi Doktori Tanács EDT 22/2012. (03.29.) sz. határozatát.
A Szenátus jóváhagyólag tudomásul vette azt a tájékoztatást, hogy a törvényi rendelkezések értelmében az oklevelet érvényteleníteni (a MAB indítványára) a nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezésére kizárólag a bíróság jogosult. A miniszter azonban a Tényfeltáró Bizottság Jelentését felbontás nélkül illetékesség hiányára hivatkozva visszaküldte az egyetemre. Erre a miniszteri döntésre figyelemmel az Egyetem Szenátusa kötelességének tartja a cím visszavonásával kapcsolatos kérdés végleges rendezését.
A Tényfeltáró Bizottság Jelentésében foglaltakat elfogadva a Semmelweis Egyetem Szenátusa megállapította, hogy mivel az egykori pályázó ún. kisdoktori dolgozata nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, az egyetemi doktorátus megszerzésének feltételei közül a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített értekezés szakmai-etikai kritériumainak nem felelt meg.
A Semmelweis Egyetem Szenátusa a fentiekre figyelemmel dr. Schmitt Pál egyetemi tudományos fokozatát (dr. univ. címét) visszavonja.
Budapest, 2012. március 29.
dr. Tulassay Tivadar
egyetemi tanár, rektor
Ismét elnök lett Silvio Berlusconi, Olaszország volt miniszterelnöke, az AC Milané. Hogy fenyegeti-e plágiumbotrány, azt nem tudni, mindenesetre gyanús, hogy cum laude minősítéssel végzett a jogon. Diplomamunkáját a hirdetések jogi vonatkozásaiból írta.
Interjú adott Orbán Viktor a Petőfi Népének ma délután, amikor már ismert volt, hogy a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa a doktori cím visszavonását javasolja, de a szenátus még nem döntött.
Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a köztársasági elnök körüli ügyről, le kellene-e mondania Schmitt Pálnak, a miniszterelnök kitérő választ adott.
"Nézze, már a negyedik köztársasági elnökkel dolgozom együtt. A magyar alaptörvény szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen, én pedig ehhez tartom magam" - nyilatkozta Orbán Viktor.
A Magyar Szocialista Párt örömmel és egyetértéssel fogadta a Semmelweis Egyetem szenátusának határozatát, amely szerint elsöprő többséggel Schmitt Pál doktori címének megvonása mellett döntött.
A szocialisták remélik, hogy a szenátus döntése a "kormánytöbbség tagjait is felelős politikai cselekvésre ösztönzi". Ellenkező esetben nem állnak el attól az ötletüktől, hogy népszavazás döntsön Schmittről.
Tényleg, emlékeznek még Balogh Andrásra, az MSZP köztársaságielnök-jelöltjére?
Az MSZP üdvözli a KDNP fővárosi elnökének szavait, amely szerint azok a kormánypárti politikusok, akik az elmúlt hónapokban az államfő plágiumbotrányát elhallgatni, illetve eltussolni akarták, legalábbis bocsánatkéréssel, de még inkább egy jól időzített lemondással tartoznak az embereknek. (MTI)
abban a Maradj talponban, ami az iménti bejelentés alatt ment, feltették azt a kérdést is, hogy ki székel a Sándor-palotában! Nem merem elhinni, hogy ez igaz, de nem tévéztem közben, írja meg, aki látta, hogy így van-e!
kérdezi egy rakás levélíró. Gondolom nem, pedig minőségi szórakozás lenne a közvetítés arról a parlamenti ülésről.
A döntés bejelentése után azonnal megpróbáltunk beszélni Szíjjártó Péterrel, aki korábban méltatlan bulvárkacsának nevezte a plágiumügyet és Selmeczi Gabriellával, aki még tegnap is arról beszélt, megnyugtatóan lezárult az ügy és a Fidesz kiáll a köztársasági elnök mellett. Egyelőre egyikük sem elérhető.
amikor elvették az elnök doktoriját: a magyar egyen a Maradj talpon című vetélkedő ment Gundel Takács Gáborral. Az Áthallások Napja van!
Még dr. Schmitt Pálként nyitotta meg a köztársasági elnök a Semmelweis Egyetem 242., még be sem fejeződött tanévét tavaly szeptemberben. Jobbra mellette Tulassay Tivadar rektor, aki továbbra is doktor.
Bakos Piroska, MTV: A Dél-Koreából hazafelé tartó Schmitt Pál Frankfurtban, a repülőtér várótermében értesült arról, hogy visszavonták a doktoriját. Nyilatkozni nem akart, mint mondta, előbb szeretné megismerni a szenátus indoklását.
Érdemes megfigyelni, hogy az egyetem rektora, Tulassay Tivadar milyen profin teremti meg a feszültséget mielőtt kimondaná a döntést. Vágó István sem csinálta jobban a Legyen Ön is milliomosban, amikor a játékosok ott álltak, hogy most akkor a helyes válaszra böktek-e a 25 milliós kérdésnél.
A videó alatt pedig a bejelentés teljes hanganyaga, hogy még jobban át tudjuk élni a bejelentés feszültségét. Több mint öt percbe telt, amit egy szóval is el lehetett volna intézni: Elvettük.
és kényszeresen frissítgetünk a legfrissebb schmittes hírek miatt, az amerikai Mega Millions lottójáték főnyereménye 540 millió dollárra emelkedett, ami a legnagyobb összeg a nyereményjátékok történelmében. Magyar idő szerint pénteken délután ötkor lesz a húzás, kapcsolják ki a gépet és rohanjanak a repülőtérre!
A HírTv szokatlan tempóban üldözte délután Lázár Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét, aki pedig általában szívesen válaszol a hírcsatorna kérdéseire. Lázár a Schmitt-ügyről annyit mondott, hogy a Fidesz majd a döntés után megvizsgálja az összes szóba jöhető lehetőséget.
Szenátus: A hahások elhagyták a Szentkirályi utcát, elégedetten távoztak. Azt mondták, amit akartak, azt elérték, ebben az ügyben további akciót már nem terveznek.
Viszontlátásra!
Hogy e pillanatban hány olyan cikk, poszt és status report foroghat a magyar nyelvű neten, ami Dr Schmitt Pál aláírásának fotóját mutatja az új alkotmány, vagyis alaptörvény legalján. Szegény Kövér László, ő aztán tényleg megmondta, hogy mit gondol Schmittről, és most örök időkig mégis ő a másik aláírás azon a képen.
elvitték Schmitt Pál doktoriját is.
Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvívője kedden még a HírTv adásában még a párt nevében kiállt Schmitt Pál mellett. Sőt Selmeczi azt mondta, hogy a jövőben is ki fognak állni a köztársasági elnök mellett. Ráadásul egységesen. A Fidesz szerint a jelentés megnyugtatóan rendezte az amúgy is tudományos kérdést, így a párt az ügyet lezártnak tekinti. Vagyis tekintette kedden.
Szenátus, Tulassay: Az egyetem az ügyet lezártnak tekinti.
Szenátus, Tulassay: Az értekezés nem felel meg a tudományetikai módszerének. A címet a szenátus visszavonja. A szavazati arány 33:4-hez volt.
A köztársasági elnök drámája mindenkit megváltoztat egy kicsit, egymáshoz fekszik a bárány és a farkas, mi pedig kedves levelet kapunk a rovas.info-tól "rovásműveltség közéleti és szakmai hírportáljától". Írtunk róluk lejjebb a percről percrében, amire ezzel a fantasztikus ígérettel válaszoltak:
Köszönjük a stílusos hírbeillesztést :)Vagy túl sokan örültek a rováshírnek (optimista változat), vagy néhányan "nagyon nem" (ez a reálisabb változat), mert egy kis túlterheléses "érdeklődés" kiakasztotta a szerverünket, ami egyébként szokta bírni a nagyobb strapát is.
No, de zakatolunk újra. Sőt, ha egyszer nyilvános lesz megígérjük, hogy önként és ingyen átírjuk rovásra doktori disszertációt :D ... a Nyenyi már rég megvan :D
Üdv,
RI szerkesztők
PS. Gratula a tudósításhoz!
--
Rovás Infó
A rovásműveltség közéleti és szakmai hírportálja
Még nem tudni semmit. Tulassay Tivadar beszél, mit beszél, mesél: Schmitt Pál 1992-es kisdoktorijával kapcsolatban tényfeltáró bizottságot hoztak létre, ennek feladata volt a tények feltárása. A jelentés szerint az erőforrás miniszternek kellene döntenie, elküldték neki az anyagot, de ő visszaküldte. Ezért ülésezett délelőtt a Doktori Tanács. Dönteni a szenátus döntött.
Az MTA tudományetikai kódexének betartását tartják kötelezőnek. A tudományos normák megsértését az egyeteme, elítéli, szankcionálja.