Schmitt az MTV-n: Húsz évvel ezelőtt hallgatóként írtam egy kisdoktorit, ezt megfogadtam édesanyámnak. Az egyetem biztatott, hogy érdemes ezt a témát feldolgozni. A legjobb tudásom szerint írtam a dolgozatot, kijelölték az opponenst és a konzulenst. Nem volt más vélemény, csak biztatás. Mondhatták volna, hogy többet tegyek idézőjelet, lábjegyzetet. De akkor még írógép volt, hátul voltak a források. Nem akartam senkinek a szellemi termékét ellopni, egyszerű hallgató voltam. Három óra alatt a szóbeli vizsgáimat is letettem. Jó érzéssel dőltem hátra, hogy ez egy becsületes, férfi munka volt.
Schmitt Pálnak nem esett jól, hogy míg Szöulban képviselte az országot, meghatározó gazdasági szakemberekkel tárgyat és felszólalt egy nukleáris biztonsági világkonferencián, sőt a dél-korei elnökkel tárgyalt, addig az egyetem szenátusa őt meg sem kérdezve, egy napot sem várva döntött kisdoktori címének megvonásáról, hangzott el a köztársasági elnökkel készült péntek esti MTV-interjúban.
A miniszterelnök szóvivője péntek reggel körbejárta a tévéket, rádiókat. A TV2 Mokkjában például nyugalomra, türelemre és higgadtságra kért mindenkit az államfő visszavont kisdoktori címe ügyében. "Majd nyilvánvalóan mindenki el fogja olvasni a csütörtöki döntést teljes egészében, az indoklást is. Lehet, hogy akkor majd más álláspontot fog elfoglalni, mint foglal el most" - mondta. Önmaga már "eggyel hátrébb" lépne, ha a plágiumügyről kell beszélnie, nem úgy mint két hónapja, amikor még szimplán bulvárkacsának minősítette a köztársasági elnököt ért vádakat.
A BBC rövid cikkben számolt be a Semmelweis Egyetem tegnapi döntéséről, és még az Európa rovatoldalon sem szerepel a vezető hírek között. A szerző megjegyzi, hogy a magyar köztársasági elnök szerepe jórészt protokolláris.
Schmitt Pál 8:49-kor még nem mondott le, de a lapokban már a lehetséges utódját latolgatják. Rövid lapszemle.
A Népszava szerint felmerült Martonyi János külügyminiszter neve, de esélyesnek tartják Pálinkás József MTA-elnököt, Vizi E. Szilveszter volt MTA-elnököt, illetve nem elképzelhetetlen az sem, hogy Kövér László nemcsak ideiglenesen helyettesíti majd az államfőt, hanem végleg felcseréli a házelnöki posztot a köztársasági elnökségért. A Népszabadságnak név nyilatkozó kormányzati szereplő nem hiszi, hogy Martonyi János költözne a Sándor-palotába, mert Orbánnak szüksége van a külügyminiszterére, a lap szerint Vizi E. Szilveszternek lehet esélye. A Blikkben is az ismert nevek szerepelnek: Pálinkás, Vizi és Martonyi, utóbbinál kérdés, hogy Orbán tudja-e nélkülözni külügyminiszterként. A Bors Vizi és Pálinkás mellett két új nevet is bedobott: a Semmelweis Egyetem élén álló, Schmitt doktori címének visszavételét bejelentő Tulassay Tivadarért és Áder Jánosét, aki pár éve kiszorult a Fidesz legbelsőbb vezetői köréből, 2009 óta az Európai Parlament tagja. A Magyar Nemzetben és a Magyar Hírlapban nem találgattak.
A Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóosztályán reggel arról tájékoztatták az Indexet, hogy Schmitt Pál pénteki programja az eredeti terveknek megfelelően alakul majd. Az államfő udvarissági látogatáson fogadja a szlovén külügyminiszteret, sajtótájékoztató ugyan nem lesz, de vágóképezni lehet őket. Majd később a magyar innovációs díj átadóján vesz részt a köztársasági elnök a parlamentben.
Szijjártó Péter a Magyar Televízió reggeli műsorában arra a kérdésre, hogy ha az LMP kezdeményezi az elnök menesztését, a Fidesz megszavazza-e a határozati javaslatot, a szóvivő közölte: először Schiffer Andrást, az ellenzéki párt elnökét kell megkérdezni, valóban van-e ilyen szándéka, vagy csak "egy kommunikációs lufit eregetett a szokásának megfelelően".
A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja szerint Schmitt Pálnak két hivatalos programja lesz ma. A Sándor-palotában fogadja Szlovénia külügyminiszterét, majd a Parlamentben részt vesz a Magyar Innovációs Nagydíj átadásán. A naptár március 31-től teljesen üres.
Tarlós István főpolgármester szerint nem az államfőnek, hanem az országnak okozott igazi kárt az, aki kirobbantotta a plágiumügyet. „Az, aki huszonvalahány év után vette a fáradtságot, és Isten tudja meddig járt azután, hogy Schmitt Pálnak kárt okozzon, az jobb, ha arra is gondol, hogy az országnak több kárt okozott, mint Schmitt Pálnak” – mondta Tarlós István az m1 Ma Reggel című műsorában. (MTI)
A helyzet tisztázását ígérte a Kossuth rádió riportere, aki Orbán Viktor kérdezte a reggeli műsorban. Az összetett kérdésre, (mi a véleménye a plágium ügyről, le kell mondani Schmitt Pálnak) azonban semmilyen új információval nem szolgált a miniszterelnök. Orbán először elmondta, hogy már a negyedik köztársasági elnökkel dolgozik együtt, mindig úgy dolgozott, hogy a köztársasági elnököket is szolgálja munkájával. Aztán leszögezte, az alkotmány egyértelműen rendezi a köztársasági elnök helyzetét, kimondja, hogy a köztársasági elnök sérthetetlen. Ő pedig ezt a szabályt tiszteletben tartja. A riporter itt kérdezett egyet, hogy jól érti-e, ez azt jelenti, hogy a lemondás kérdésében Schmitt Pálnak kell döntenie. Orbán erre leszögezte, egyértelműen senki más nem dönthet. Ezután a miniszterelnöki interjú témát is váltott.
A kormányfő és a köztársasági elnök rendszeresen konzultál - mondta az M1 reggeli műsorában Szijjártó Péter arra a kérdésre, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusának csütörtöki döntéséről egyeztetett-e Orbán Viktor és Schmitt Pál. A miniszterelnök szóvivője hozzátette, arról nincsenek információi, hogy a doktori cím visszavonása szóba került-e már közöttük. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az ügyben az alaptörvényt tiszteletben tartva kell eljárni.
A kormányfő lesz a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának vendége fél nyolctól, az előzetes szerint a riporterek meg fogják kérdezni Orbán Viktort az államfő doktori címéről is amellett, hogy a kecskeméti Mercedes gyárról és a pénteken éppen 24 éves Fidesz helyzetéről beszéltetik majd.
A két rendőrautó kísérte az elnöki konvojt végig a városon, amely húsz perccel azután, hogy a köztársasági elnök kiszállt a Lufthansa gépéből, már meg is érkezett a Béla Király úti rezidenciára. A Google Maps szerint a távolság 27,9 kilométer, amit egy átlagos autóval egy átlagos ember 41 perc alatt tud megtenni ilyen késő este.
Bár több mint tíz embert kérdeztek meg reptéri tudósítóink a frankfurti gépről, közülük csak egy volt tisztában azzal, hogy Schmitt Pállal egy gépen utazik, igaz, ő már Szöulból is együtt repült vele. Schmitt Pál unalmas útitárs lehet, legalábbis a repülőúton senkinek nem tűnt fel a világon semmi, még az se, hogy az elnök miatt esetleg később szállhattak le a gépről.
Több magyar utas sem látta Schmitt Pál a gépen, vagy csak nem akartak mesélni az élményeikről, de két német turista elmondta, hogy ha nem is jól, de legalább messziről látták a magyar köztársasági elnököt. A németek képben voltak a Schmitt Pál diplomája körüli botrányokkal, ezért figyelték is a magasrangú utast, de nem tudták jobban megfigyelni, mert nem a business classon utaztak. Annyit mondtak, hogy a köztársasági elnök nem tűnt különösen feszültnek.
Ha Ön a Frankfurtból Budapestre tartó Lufthansa gépen ült, írja meg élményeit ! Minden apró részlet, arcrándulás és sóhaj érdekel minket, meg persze azt, hogy mit rendelt inni Schmitt Pál. Vajon kóla vagy konyak? Írja meg nekünk élményeit, ha esetleg a légiutaskisérőkkel mit sem törődve fotót is készített, azt is várjuk ügyeletünk fenti linkra kattintva elérhető emailcímére.
Miután Schmitt Pál a hátsó ajtón át távozott, a negyven újságíró egyedül maradt az egy tucat tüntetővel. A Societas demonstrálói újból elővették a transzparenseket, élőképbe rendeződtek a hulahoppkarikákkal. Befutott egy ellentüntető, aki szerint ugyan a köztársasági elnöknek le kell mondania, de legalább öt nyelven beszél. És végezetül befutott a Demokratikus Koalíció ifjúsági tagozatának pár aktivistája is.
Schmitt Pál életében nem gyakran történt olyan, hogy megvált volna egy tisztségtől, hacsak a karrierje építése érdekében nem volt muszáj. Akkor sem könnyen. Részletek itt.
Elsőként szállt le a gépről a köztársasági elnök, autóba szállt, és nem a reptér épületei felé indult a konvoj, hanem egyenesen a gazdasági kijáratok felé vette az irányt.
A gép mellett feltűnt az elnöki konvoj is, ezek szerint Schmitt Pál nem az elnöki váró kijáratán hagyja el a repteret, hanem már a repülőgép mellett autóba száll.
Már leszállt a Lufthansa frankfurti gépe a Liszt Ferenc reptéren. A repülőt két villogó rendőrautó várja, már érkezik a lépcső, de az elnöki limuzint nem látni.
Reptér: Hat LMP-s tüntető is megjelent a kormányváró előtt. Őket a népszavazásos kitűzőkről lehet könnyedén kiszúrni már messziről is. Állítólag nemsokára erősítés is érkezik, jönnek a lőrinci alapszervezet tagjai is.
Egy idős pár a reptéren tudta meg, hogy azért álldogál ennyi újságíró ilyen késő este az érkezési oldalon, mert Schmitt Pált várják. Azért, mert éppen most vették el a kisdoktori címét.
Az idős férfi rögtön azt kérdezte a körülötte álló újságíróktól, hogy mégis ki beszél öt nyelven, és kinek van olimpiai bajnoki aranya. Mert neki már elege van abból, hogy olyanok támadják a köztársasági elnököt, akik ezekkel a címekkel nem rendelkeznek. Meglepő módon a férfi ennek ellenére egyetért azzal, hogy le kell mondania Schmitt Pálnak.
A Demokratikus Koalíció egyetért a KDNP budapesti elnökségének közleményével, miszerint mondjanak le azok, akik a Schmitt-botrányt el akarták tussolni.
"Hogy a felelősök mihamarabb elgondolkodhassanak esetleges távozásukról a közéletből, a DK meg is nevezi a felelősöket: Orbán Viktor, Lázár János, Semjén Zsolt és Harrach Péter. Ők valamennyien, és a mögöttük álló pártok és frakciók is súlyos felelősséget viselnek abban, hogy Schmitt Pál személyében minden szempontból alkalmatlan, végül pedig közröhej tárgyává vált személy lett a köztársasági elnök" - áll a DK közleményében.
Reptér: Pár tüntető csoport jelent meg Schmitt Pál fogadására a Liszt Ferenc reptéren. Egy fiú doktori kalapot hozott a köztársasági elnöknek, és három fiú és egy lány is demonstrálni jött, ők állítólag magánemberként vannak itt, de aztán hirtelen elővettek egy Societas-zászlót. Rajtuk kívül még négy fiú jött, akik hulahoppkarika akarjak kirakni az olimpiai ötkarikát, és közben feltartanak egy A4-es papírlapot, miszerint "Mondj le Pali, nem vagy doki". Egy A3-as lapon pedig az áll, hogy "Éjjen az áLamfő, amennyiből MI!
Reptér: Húsz-huszonöt újságíró, és hét tévéstáb várja Schmitt Pált, a kormányváró előtt pedig mindössze négy egyenruhás rendőr posztol, és csak egy civilruhás kormányőrt lehet látni. Őt a fülébe dugott headsetről lehetett távolról is kiszúrni. A kormányváró bejáratát azért biztos, ami biztos Police-feliratú kordonnal zárták el a sajtótól.
Késik a köztársasági elnök gépe, várhatóan a menetrendben szereplő 22:25 helyett fél tizenegy után egy perccel száll le a Frankfurtból érkező Lutfhansa-gép.
Ne feledjék, hogy önök nem pusztán egy megszerzendő diplomát választottak ki célul, hanem kijelölték saját maguk számára a lehetséges jövőt is! Meghatároztak egy célt, s csak önökön múlik, hogy szorgalmas munkával megkönnyítik, vagy léhasággal megnehezítik annak elérését.
Schmitt Pál a Semmelweis Egyetem tanényitóján, 2011 szeptemberében
A Facebookon kering ez a kép, amelyen állítóag Schmitt Pál gondterhelt tarkója látható. A hasonlóság egyértelmű, a gép is Lufthansának tűnik, de mintha nem elsőosztályú ülés ölelné körül a köztársasági elnököt.
Ha Ön a gépen ül, kattintson párat, vagy csak figyeljen meg minden apró részletet, arcrándulást és sóhajt, meg persze azt, hogy mit rendel inni Schmitt Pál. Aztán írja meg nekünk, de csak akkor, ha már landolt a gép, és a kapitány is megengedi a mobiltelefonok használatát. És ne felejtsék el, amíg a gép a reptéri parkolóhelyre nem ér, tartsák bekapcsolva a biztonsági öveket!
Harmadik vállalásom, hogy az életen át tartó tanulás ügyét, a tudásalapú, versenyképes magyar nemzetet szolgáljam, segítsem az oktatást, a tudományos életet, kiálljak a pedagógus életpálya erkölcsi és anyagi megbecsültsége mellett.
Gyakran látogatok majd egyetemeket, vidéki iskolákat, kapcsolatot kívánok teremteni Hivatalom, a Magyar Tudományos Akadémia és a különböző szellemi műhelyek között. A világ által csodált és irigyelt magyar elme lámpása világítson újra régi fényével: Kutatás, fejlesztés, találékonyság és alkotókészség, ezek legyenek a nemes célok a magyarok előtt!
Schmitt Pál hivatalba lépéskor elmondott beszéde, 2010. augusztus 6.