Schmitt az MTV-n: Húsz évvel ezelőtt hallgatóként írtam egy kisdoktorit, ezt megfogadtam édesanyámnak. Az egyetem biztatott, hogy érdemes ezt a témát feldolgozni. A legjobb tudásom szerint írtam a dolgozatot, kijelölték az opponenst és a konzulenst. Nem volt más vélemény, csak biztatás. Mondhatták volna, hogy többet tegyek idézőjelet, lábjegyzetet. De akkor még írógép volt, hátul voltak a források. Nem akartam senkinek a szellemi termékét ellopni, egyszerű hallgató voltam. Három óra alatt a szóbeli vizsgáimat is letettem. Jó érzéssel dőltem hátra, hogy ez egy becsületes, férfi munka volt.
Schmitt Pálnak nem esett jól, hogy míg Szöulban képviselte az országot, meghatározó gazdasági szakemberekkel tárgyat és felszólalt egy nukleáris biztonsági világkonferencián, sőt a dél-korei elnökkel tárgyalt, addig az egyetem szenátusa őt meg sem kérdezve, egy napot sem várva döntött kisdoktori címének megvonásáról, hangzott el a köztársasági elnökkel készült péntek esti MTV-interjúban.
Fikázni könnyű, szakszerűnek lenni annál nehezebb. A schmitti - és általánosan emberi - alaphelyzetet az alábbi, egisztencialista filmklasszikus mutatja be a legjobban. Dr Schmitt Pál szerepében kollégájával, Dr Johansonnal.
Török Gábor mai gyorselemzését. Blogja tegnap 12:35-kor frissült utoljára.
Ha én lennék Schmitt, az MSZP friss közleménye után már csakazért sem mondanék le, hadd ne kárörvendjen az a párt, amelyik nem létező emlékkönyvekből idéz és hipp-hopp, máris elfelejtette Gyurcsány Ferencet.
Az MSZP megértéssel veszi tudomásul, hogy Schmitt Pál mindhárom programját lemondta, azonban tudnia kell, hogy az ország nem erre a lemondásra vár.
Ezen felül szeretnénk megfontolásra javasolni az államfőnek az alábbi gondolatot: nem vasrácsokkal kell elzárni a külvilágot, hanem megérteni és együttműködni vele.
Magyar Szocialista Párt
Az MSZP szuperképessége, hogy egyetlen sajtóközleménnyel Pol Potot is képesek lennének rokonszenvessé tenni.
"A higgadtság és a józan mérlegelés az első" – mondta Kumin Ferenc, a Századvég Alapítvány vezető elemzője az Inforádió Aréna című műsorában. Szerinte Schmittnek úgy kell cselekednie, mintha nem lenne nyomás, krízis. "A kiabálók kórusa általában valamilyen politikai motiváció szerint szólal meg, és nem biztos, hogy jót akar akár az adott intézménynek, akár az érintett személynek" – vélekedett a politológus.
A politikai ellentáborból kevesen értékelik Schmitt kedélyes természetét. Pedig a legkevésbé sem jelentéktelen dolog, ha valaki képes jó hangulatot árasztani maga körül. Én például ennél többet nem is várok egy köztársasági elnöktől. Íme egy remek történet egy neve elhallgatását kérő üzletembertől.
A 88-as olimpia előtt a Népsport valami vetélkedőt tartott. A díjátadón több potentát között a MOB főállású főtitkáraként S.P. is megjelent. A végén kedélyes diskurzusok alakultak ki egy pohár borral a kézben a büfé asztalánál. Török Ferenc olimpiai bajnokunk épp valamilyen előadást tartott a Népsport akkori főszerkesztőjének és nekem, hogy milyen kiadványokkal lehetne jó pénzt keresni. A pénz szónál szinte odaugrott hozzánk S.P. :"Pénz? Ki ne hagyjatok! Nekem három lányom van."
Mindezt kedvesen, mosolygósan és mi is csak mosolyogtunk. Pali egy igazi sármőr, mai korunk Noszty fiúja. És tudj' Isten még mindig inkább bírom, mint a dzsentriket majmoló, disznóól-takarító cselédnépséget.
és megölelt egy szálkás szőrű tacskót.
Egyelőre csendes a tüntetés a Sándor-palotánál, a turisták viszont felfedezték magunknak a remek fotózási lehetőséget és egyre többet kattintgatnak a sátrak mellett, miközben érdeklődnek, mire föl ez az egész. A környékbeli kutyasétáltatók is felfedezték maguknak a bulit, a sok megjelent kutya közül talán lesz egy, amelyik olyan lelkes aktivistává válik, mint az athéni tüntetések révén világhírűvé vált tüntető kutya, Rebel Dog.
Az időjárás nem kedvez a szabadtéri programoknak. Ma felhőátvonulások lesznek keleten több, nyugaton kevesebb napsütéssel. Szórványosan várható zápor, északkeleten néhol zivatar is kialakulhat jégdarával. Sokfelé erős, helyenként viharos lesz az északnyugati szél. A hőmérséklet délután 11, 16, késő este 5, 10 fok között valószínű – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján legalábbis még nem sikerült frissíteni az államfő életrajzát, a tanulmányok felsorolásánál ott szerepel az 1992-es doktori cím.
de mi Király Andrással mégis szeretnénk, hogy - bármi legyen is az ügy vége - Schmitt Pál újra tudjon mosolyogni, mert az fontos az embernek. Ezért küldjük neki a kedvenc optimista számunkat ki más, mint Israel "IZ" Kamakawiwo'ole előadásában.
Eddig csak a palotaőrök figyelték a tüntetőket a kapuból, de most megjelent három rendőr és odamentek az egyik sátorhoz. Azt hittem, felszólították az aktivistákat, hogy hagyják el a helyzínt, de kiderült, mégsem, egyelőre csak érdeklődtek, hogy a tüntetők meddig akarnak maradni. Mondták, hogy míg le nem mond az elnök.
Ha valamikor szükség lenne Kerényi Imre kurátori szaktudására, akkor most, a hihetetlenül drámai esménysor ugyanis igazi nemzeti táblaképfestő után kiált. Mi azonnal ajánlanánk is egyet, Markó Ferkó kedvencét,
t, V. George Tupou, Tonga uralkodójának udvari festőjét.
Továbbra is írjanak nekünk az ugyelet kukac mail.index.hu-ra, ha mostanában vagy régebben személyes Schmitt Pál-élményük volt! Utólag könnyű gunyorosnak lenni és mi pontosan tudjuk, hogy az elnök milyen kedélyes fickó személyesen, úgyhogy nem hiszünk el minden népszavista huhogást.
S. György például repülőn találkozott vele és a magyar jobboldal Bruce Lee-jával, így történt:
Én márc elején ültem akkor még dr SP mögött a München –Budapest Lufthansa járaton, Ő Wroclawból jött valami kongreszusról.Hende Csaba is vele volt, aludni próbáltak mindketten – kispárna, ledöntött ülés stb.
Ferihegyen ( Liszt Feri ) a konvoj a lépcsőig jött, a TEK szoros emberfogásban kísérte ki Őket, azonnal autóba rakva mindkettőt és nagy villogással elhajtottak. A többi utasnak kb 10 perc kényelmetlenséget okoztak.
SP vidám arcot vágott végig, de tapintható volt a feszültség már akkor is. A gépen nem láttam vele senki biztonsági embert vagy egyéb személyzetet.
és azt mondja, addig maradnak, míg SP le nem mond. Azt is mondja, hogy azért Orbánnak szól a legtöbb transzparensük, mert egyértelmű, hogy Schmitt Orbán kreatúrája.
egy farmeringes férfié a következő felirattal: OBÁN VIDD A HAVEROD
Olyanok, mint "A nemzet fénymásolója" és "Fidesz-gyarmat helytartója".
A várból jelentjük: hirtelen 5 sátrat pattintottak föl a Schmitt Pál lemondását követelő tüntetők, aztán beleültek.
Schmitt Pál nemcsak Magyarország, hanem a Magyar Olimpiai Bizottság örökös tiszteletbeli elnöke is. Sőt, automatikusan az elnökség tagjai is, miután tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Schmitt 21 évig vezette a MOB-ot, államfői kinevezésekor volt kénytelen lemondani. Helyét a szintén olimpiai bajnok Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere vette át.
Megkerestük a MOB-ot a következő kérdésekkel:
ide egy ember ment be eddig, egy öregember kutyával. Az összes jelen lévő fotós elkezdte vadul fotózni, de kiderült, hogy csak egy kutyasétáltató öregember volt.
Pár sátras aktvista jelent meg a Sándor-palota előtt, két másodperc alatt kidobható, kerek sátrak vannak náluk. A közeli cukrászdából olyan hírek jöttek, hogy LMP-sek fognak ülve tüntetni.
Ez így már tényleg vészesen hangzik: nem elég a délelőtti, unalmas protokollprogramok lemondása, Bécsben is sírhatnak a schmittisták és makrayánusok, mert az elnök lefújta a Künstlerhaus-béli nagy Munkácsy-kiállítás megnyitását. Este hétkor lett volna jelenése ott, de az elnöki sajtóosztály most levélben erősítette meg nekünk, hogy ez a program is sztornó.
mintha úgy érezné, hogy ez a meccs már eldőlt.
Az Új Szó szlovákiai magyar napilap publicistája Ivan Mikloš pénzügyminisztert búcsúztatja. "Voltak persze miniszterek, akik sokkal nagyobb botrányokat kavartak, többségük azonban a semmiből bukkant elő, és pár éven belül már nem is emlékezünk rájuk. Mikloš azonban a jobboldali választók számára olyan megbízható politikusnak számított, akivel szemben jóval nagyobbak voltak az elvárások" – írja Molnár Iván.
nyilván ő sem tud szabadulni a Csonkolt hullának nézték a román terrorelhárítók a medvetalpat címűtől.
A nagy francia lapok közül a Le Monde számol be az AFP-re és a Reuters-ra hivatkozva a legaktuálisabban a tegnapi történésekről. Azt írják, hogy az ellenzék Schmitt Pál lemondását követeli, „»a plágiumot« elismerte a Semmelweis egyetem, március 29-én csütörtökön visszavonta doktori címét". Beszámolnak a szenátus és a doktori tanács döntéséről is. Az ügy háttere mellett azt is megemlítik, hogy Schmitt egyszer sem vétózta meg Orbán Viktor miniszterelnök leginkább vitatott reformjait sem.
Ez nem lehet véletlen, ki akarhatta ezt így? Valószínűleg ugyanaz, aki úgy rendezte, hogy a 24-dik születésnapom után nem sokkal Horn Gyula legyen a miniszterelnök.
Aki későn kel, drámáról maradhat le: most jött a mail, hogy mégis elmaradnak az elnök mai protokollprogramjai, így szegény szlovén külügyminiszter csak magában motyoghat és az Innovációs díj is ott marad lebegve a Felsőházi Ülésterem légterében. Pedig nem egész egy órája még azt üzente az elnöki iroda, hogy minden szokás szerint megy majd. Áltudományos alapon arra gondolok, hogy eszerint már délelőtt jön a Nagy Bejelentés.
A Tanjug szerb hírügynökség szó szerint idézi Tulassay Tivadar kora esti bejelentését és Schmitt Pál mondatát, miszerint "egy pillanatig sem" gondolta, hogy lemondjon. A vezető külföldi anyag az észak-koreai rakétafejlesztésről szól.