Közel harminc centi hó hullott Balatonfüreden, ahol már éjszaka is kotorták az utakat, de aki teheti, inkább hagyja otthon az autóját. A város weboldalán szép képekkel ilusztrált tudósítást olvashatnak az erőfeszítésekről.
Miután kikaparták a havat a váltókból.
Suze délután egy körül egyszerre három hókotrót látott a Megyeri úton, a temető előtt.
Négy utas megsérült Veszprém megyében, ahol a 83-as főút 2. és 3. kilométere között az árokba borult egy Pápáról Veszprémbe tartó autóbusz. A Veszprémbe tartó útpályát lezárták. „Vigyázzanak magukra és egymásra, amennyiben az autó használata nem mellőzhető, kérjük vezessenek fokozott figyelemmel!” – kérik a veszprémi rendőrök.
A BKK 13:25 perckor kiadott közleménye szerint ugyan egyes járataik még mindig a menetrendben meghatározottnál ritkábban, illetve hosszabb menetidővel közlekednek, lassan helyreáll a tömegközlekedés. Olyan viszonylat legalábbis már nincs, amin állna a forgalom. A BKK a késéseket és a menetrendnél ritkább közlekedést azzal magyarázza, hogy „a forgalom óvatosan, lassabban halad a megszokottnál számos útszakaszon”.
de a magyar leleményen nehéz kifogni. László megfigyelte, hogy egy autós maga szórt havat amúgy tiszta szélvédőjére, mert az érvényes szabályok szerint a parkolóőr azt nem tudja megbüntetni, akinek a hó miatt nem láthatja a parkolójegyét. A kerületben amúgy „elszántan” járőröznek a parkolóőrök.
Délben nagyjából egyórás időtartamra ideiglenesen megnyitották a kamionforgalom számára a rédicsi és a letenyei határátkelőket. A horvát és a szlovén határt reggel zárták le a teherforgalom előtt, tekintettel a szomszédos országokban is nehézségeket okozó havazásra.
Feloldotta a teherforgalom korlátozását a Nógrád megyei rendőrség a 2-es út Parasapusztától Pest felé tartó szakaszán, ahol reggel 8 órától az útviszonyok miatt korlátozták a közlekedést.
Már nem állja el nyergesvontató a 811-es utat, megindult a forgalom Alcsútdobozon, jelentette a megyei rendőrség. Az árokba csúszott kamiont a székesfehérvári tűzoltók a tatabányai tűzoltók darujával emelték ki.
Mr Big István megfigyelését cáfolandó küldte az alábbi fotót. „Ők a képen nem iPhone-ra várnak, hanem arra, hogy havat lapátolhassanak. Havazáskor már órákkal a műszak megkezdése előtt sorban állnak a jelentkezők, hogy majd még 8 órát dolgozhassanak a hidegben. Respect” – írta.
András igazi különlegességet, olyan hókotrót látott Budapesten, ami tényleg havat kotort. A ritka jelenségre a Fehérvári út 29. előtt figyelt fel. Értéknövelő tényező, hogy ezzel párhuzamosan egy másik munkagépet is megfigyelt, amely a villamossínről takarította el a havat.
Járatkimaradás és 10-15 perces késés is előfordult hétfőn a Veszprém megyei Volán-társaságoknál. A Veszprémben és a megyeszékhely környékén működő Balaton Volán buszai mostanra már minden szakaszon közlekednek. A megye észak-keleti részén működő Bakony Volánnál járatkimaradás nem volt, késések igen.
Bácskai János követte párttársa, Rogán Antal példáját, a IX. kerületi polgármester javaslatára a Ferencvárosban is ingyen lehet parkolni hétfőn. És a már kiszabott pótdíjakat is törlik.
hogy ne legyen torlódás, derült ki a legújabb közleményükből. „A hóhelyzetre tekintettel, a nagyobb torlódások és a még nagyobb késések elkerülése érdekében a monori, a váci, valamint egyes gödöllői és egyes sülysápi elővárosi vonatokat nem indítják el. Helyettük a zónázó vonatok állnak meg minden állomáson és megállóhelyen” – írták. És még ennek ellenére is 20-60 perces késésekkel közlekednek a vonatok „az ország számos vonalán”.
illetve még csak szervezik a bulit. „Tokajban nem esik a hó, ezért hólapátolás helyett a csatolmányon dolgozunk.. A megfáradt tudósítóknak és a hős frontkatonáknak küldjük szeretettel” – írta Csaba, és csatolta a február 15-17-között a Kelep Hotelben szervezett „Utáljuk a Valentin napot Maffia Party” meghívóját.
Ilyen az igazi versenyszellem, Anikó máris felelt Polo man kihívására: „Polo Mannek üzenem, hogy a Bimbó út elég hosszú (vannak forgalmasabb szakaszai), és ahogy az első bejelentkezésem mutatja: 9.41-kor még áldatlan állapotok voltak a Gábor Áron és az Alvinci út között. De utána persze már lehettek kósza hókótrók errefelé, hisz az Index olvasóitól tudjuk, hogy csak úgy nyüzsögnek a városban. :)”
Polo man a kései bejelentkezésért cserébe ezzel a remek videóval kárpótolt mindannyiunkat, köszönjük!
„Na ez faßßa volt, mockba téri metróbejárat előtt 80 centi magas fútt hótorlasszal, mentünk is a cimbihez gimi helyett VHS videót nézni - Caligula szoftporhó :)))” – emlékezett a daliás időkre.
Az utolsó hír az volt Facebookján, hogy kicsit szomorúan ugyan, de elérte az M5-ös kivezető szakaszát, azóta azonban nincs új információ az országjárásra indult egykori kormányfőről.
Andrea is nevezett a hókotróspotting-versenybe: "Délegyházán 8 óra óta fel s alá pöfékel a hókotró kicsi piros traktor". Olvasónk ennek ellenére sem tudott ma eljutni munkahelyére, de próbálja megtalálni ennek a helyzetnek az előnyeit: "macska az ágyon, minden fehér, este megyek jógázni, az élet azért szép."
a Bimbó úti elsőségért. Anikó déli bejelentkezésére reagálva polo man némi spéttel most azt állítja, hogy ő már fél kilenckor látott egy hókotrót.
Olvasónk négyet is látott. Már csak vizesek az utak, de a hó eltűnt.
Zappe Gábor twitterre feltöltött fotóján négy hajléktalan férfi segít kiszabadítani egy Lexust a hóból egy második kerületi óvoda előtt.
A Külső Bécsi úton egy kamion az árokba csúszott. A mentés miatt olyan mértékű torlódás alakult ki, hogy a Bécsi út forgalma gyakorlatilag megállt. Emiatt a 160-as és a 260-as autóbuszok a Batthyány tér és a Bécsi út között, a 218-as autóbuszok pedig a Szentlélek tér és a Bécsi út között közlekednek. A BKK kéri, hogy aki teheti, a H5-ös hévet vegye igénybe.
A Magyar Közút Zrt. munkatársai négyszáz géppel tisztítják az ország fő- és mellékútjait, de a közlekedés sok helyen így is lehetetlen. Azt javasolják, aki teheti, ne induljon útnak ebben az időben. A cég szóvivője, Pécsi Norbert Sándor szerint mindenhol lehet elakadt autókra és kamionokra számítani és néhány autós még most is téli gumi nélkül próbál közlekedni.
ne hógolyóz a szívemmel!
Átlagosan ötven perc késéssel szálltak fel a gépek hétfő délelőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Érkezési oldalon jobb a helyzet, de rosszul jártak a Londonból indulók. Ha repülővel készül utazni ma, érdemes előbb tájékozódnia a Budapest Airport honlapján.
„Épp az előbb száguldott el egy hókotró a Bimbó úton” – jelentette Anikó, aki nem tudja, hogy ez volt-e az első, vagy csak ő nem volt elég szemfüles. „Havat mindenesetre már nem talált, azt az autósok már felolvasztották itt is” – írta.