A fél országot beborította a hó

2013.01.14. 10:09
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A BKK vezérigazgatója egyeztetett a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnökével: a budapesti iskolák a havazásra tekintettel igazoltnak tekintik a ma reggeli késéseket, hiányzásokat. Külön igazolásra a BKK-tól ezért nincsen szükség.

  • Szlovákiában, amely a déli régióiban, a Kis- és az Öreg Duna mentén, valamint a Morva, a Vág és a Garam alsó folyásánál szintén leesett legalább 10 centi hó az éjjel, szinte zavartalan a vasúti közlekedés – hívta fel a figyelmünket Roland. Itt meg is nézheti, hogy tényleg. Csak két vonatot jeleznek pirossal (ez mutatja a 30 percnél nagyobb késést), ebből az egyik történetesen a Keletiből indult.

  • délelőtt tízkor, pedig most már egy órája állítja a BKV, hogy ingyenes a közlekedés. „A XV. kerületben a Szerencs utcánál az első ajtós felszállós 125-ös autóbusz vezetője 9 óra 58 perckor változatlanul kéri a bérletek bemutatását és a jegyek kezelését” – írta László.

  • cikkünk a témában:

    Tényleg ingyenes ma a BKV

    Ma, azaz január 14-én hétfő éjfélig ingyenes a tömegközlekedés a BKK teljes hálózatán Tarlós István főpolgármester engedélye alapján – közölte a BKK. A közlemény szerint elkezdték az ellenőrök és a közterület-felügyelők kiértesítését.

  • „Minden budapesti iroda kedvencei, a kerékpáros futárok nem álltak le. Épp most tolta fel a biciklijét egy Pajtás a Hidász utcában, pedig kb. 1km-es körzetben nincs út, amin ne lenne minimum 15 centis hó. Hókotrót errefelé még nem láttunk” – írta Gábor.

  • a hóra, jelentette Tatjána, azaz hamarosan egészen börleszkszerű jelenetekre számíthatnak az arra járók.

  • Ádám reggel szeretett volna tárgyakat felvenni a Pannon Egyetemen, de az egyetem honlapja és a Neptun nem volt elérhető. Mint kiderült, áramszünet volt, alighanem a hó miatt. Most pedig azért nem fog tudni tárgyakat felvenni, mert több ezer hallgató leterheli a rendszert a belépési kísérletekkel. "Jobb lesz, ha inkább építek egy hóembert addig." - zárta rezignáltan levelét Ádám.

  • Nóra szerencsétlenségére Sóskútról próbált bejutni a XI. kerületbe. A normálisan félórás út két órán át tartott, még az M7-esen is lépésben haladt. Hókotrót nem a sztrádán vagy Budapesten látott, hanem Sóskúton, „ami ugye majdnem akkora metropolisz, mint Budapest”, írta.

  • Baleset miatt, nagy torlódás alakult ki. Két, Budapest irányába tartó személygépkocsi ütközött és a balesetben ketten könnyebben megsérültek.

  • Nóra másfél óra alatt jutott el autójával Herminamezőről Boráros térre, a hosszúra nyúlt utazás alatt volt ideje részletes leltárt készíteni a látottakról: "Amit láttam: koccanás, négy darab baleset, egy darab elakadt mentő, három darab megfordult autó, hét darab vesztegelő villamos, kettő darab a hótól pánikot kapott vezető, végeláthatatlan torlódó kocsisor, nulla darab hókotró, 0 darab hómunkás." És eközben a rádióban arról beszélt a Fővárosi közterület-fenntartó Zrt. vezetője arról beszélt, hogy mennyire urai a helyzetnek. Nóra szerint a kognitív disszonancia címszó alatt ez áll a szótárban.

  • Anikó nem értette, hogy miért az ablaka alatt bömböltetik az autójukat a sofőrök, de amint kipillantott, megvilágosodott minden. „A Bimbó úton sincs eltakarítva a hó. A Gábor Áron és a Bimbó út kereszteződés után az Alvinci út felé próba-szerencse alapon jönnek-mennek az autósok. Olyan az egész, mint egy tanpálya, lehet gyakorolni a téli, hólánc nélküli vezetést” – írta.

    Buszok a hegyvidéken
    Buszok a hegyvidéken
    Fotó: Mihályfi Márton / bkk.hu
  • Eső, ónos eső váltja majd a havat

    Délelőtt még szinte biztos kitart a havazás. Később ónos esőre és megerősödő szélre kell számítani.

  • Sikerült elhárítani a műszaki akadályokat.

  • Ráadásul egyből hármat. Krisz szerint az ott lehullott húsz centi hó ellenére így járhatók az utak, a járdákat pedig Szigetmonostor szorgos lakói takarítják. „Csak remélni tudom, hogy Budapesten a fele akkora hó nem jár nagyobb kihívással” - szellemeskedett levele végén.

  • Lassan jut el a hír a BKV alkalmazottakhoz, hogy ma ingyenes a tömegközlekedés. Az óbudai Szentlélek téren negyedórája még a buszsofőr is csak a bérletüket felmutató utasokat engedte fel járművére.

  • A MÁV Start Vonatinfója szerint Budapest térségében egyórás késések vannak a Nyugati-pályaudvar-Fót-Vác vonalon.

    A Nyugatiból indult 2440 számú vonat 147 perc késéssel érkezett Vác-Alsóvárosba, a szintén Vácra tartó 2412-es vonat 100 perc késéssel Vácrátótnál van, egy Vácról indult vonat 81 perc késéssel Fótnál vesztegel. A Piliscsabáról indult 2037-es vonat 100 perc késéssel most haladt át a Dunán. A Keletiből 8.35-kor kellett volna elindulnia egy hatvani vonatnak, ami 9.43-kor indult. Szentesről 72 perc késéssel érkezett meg a 7207-es személyvonat a Nyugatiba, a Ceglédről érkező 2517-es személyvonat 60 perc késésnél jár.

  • Kattintson az élő vonattérképért!
    Kattintson az élő vonattérképért!
    Fotó: MÁV Zrt.
  • Minekminek nevű olvasónk tapasztalatai szerint Újbudán tengelyig áll a hó. Hókotrót nem látott, kukásautót és tűzoltót viszont „dögivel”.

  • Az Országos Meteorológiai Szolgálat a havazás miatt hétfőre négy megyére másodfokú, hétre és Budapestre pedig elsőfokú figyelmeztetést adott ki. Másodfokú figyelmeztetés van érvényben Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala és Veszprém megyében. Ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 20 centiméternyi friss hó is hullhat.

    Somogy, Komárom-Esztergom, Fejér, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében, valamint a főváros területén elsőfokúa figyelmeztetés: ezeken a területeken is több mint 10 centiméternyi hó eshet egy nap alatt. Az élénk, helyenként erős keleti, délkeleti szél - főként a közép-dunántúli régióban - hóátfúvásokat is okozhat hétfőn.

  • „A Hegyalja úton felfele busz, kamion es autó is vesztegel elakadva, az út egyébként szinte üres, senki nem mer nekivágni. Egy a XII. kerületből induló autós szerint ugyanakkor a budai hegyekből lejutni is nagyon sok idő volt. Egy munkatársunk a Szépvölgyi út tetejéről hasonló helyzetről számolt be, felfelé üres az út, lejutni pedig azért nagyon lassú, mert elakadt járművek okoznak dugót. A belváros felé menő buszok tömöttek, előfordul, hogy a megállókban hiába várnak sokan, képtelenség felférni. A jó hír: a belvárosban egész jól járhatóak az utak, inkább Buda felé van dugó a Kossuth Lajos utcában, az Astoriánál pedig simán lehet közlekedni. Ha eljutnak a metróig, észre sem veszik majd, hogy havazott" - foglalta össze a nehézségeket Dudás főszerkesztő-helyettes.

  • „A XII. kerületből másfél óra alatt sikerült beérni a VII. kerületbe, de egyetlenegy hókotróval sem találkoztunk. Annak ellenére nem láttunk FKF-es autót vagy hómunkást, hogy egész Budát be kellett járnunk a Pestre jutáshoz. A Törökbálinti úton és a Sasadi úton áll a forgalom, mert a buszok nem tudnak felmenni az emelkedőn. Utoljára ilyet 1986-ban tapasztaltam” – írja Zoltán.

  • A tumblr-re feltöltött fotó szerzője szerint Kőbánya és Zugló között bokáig érő hóban kell gyalogolni a sínek mentén, a vonatok ugyanis nem közlekednek.

    tumblr mglwq3KYap1qinsbno1 500
    Fotó: blendefuggoatka.tumblr.com
  • hogy ingyenes a BKV. Péter szerint „a mexikói úton a kisföldalatti bejáratnál nem ellenőrzik a jegyeket, bérleteket, pedig az állomáson vannak biztonsági őrök. viszont aki a jegyét kezeli annak se szólna”.

  • Mariann Érdről próbált bejutni Volánnal, de nem úgy sikerült, ahogy tervezte. „Egy óra késéssel jött a busz. A pályán az érdi felhajtótól lépésben lehetett haladni. Hókotrás sem érden, sem az m7-en nincs” – írta.

  • A hidegkúti gyerekek nem jutottak el iskolába hétfőn, ugyanis a Balaton-felvidéki kis településről a gyerekek Tótvázsonyba járnak iskolába. Hétfőn azonban a havas útviszonyok miatt az intézmény azt kérte tőlük, el se induljanak. A zsákfaluból személyautók már ki tudnak jutni, viszont a buszok egyáltalán nem járnak.

  • A kis öröm is öröm, és Viktor örömhírről számolt be. „Helló, 61-essel utazom épp, jól halad, még zsúfoltság sincs!”

  • Elakadt kamionok akadályozzák a forgalmat Veszprém megye több pontján. Zalahaláp és Nyírád, Nemesgulács és Gyulakeszi, Sümeg és Tapolca, Litér és Berhida között, valamint Balatonfűzfőn a 92-es és a 9213-as utak kereszteződésében akadályozzák a forgalmat a megrekedt monstrumok.

  • „A Gellért téri villamos megállókban bokáig ért a hó, takarító sehol. Leszállni alig lehetett – persze felszállni is. Viszont a télire elzárt hírhedten ronda Gellért téri kút körüli lépcsőket – ahol halandó ember ilyentájt minek járna, kút zárva, padokon ülni a negyven centis hó miatt nem lehet – szorgosan, precízen, teljes szélességében takarították a hómunkások. Már két feljáró teljesen tiszta volt! A lépcsőkre gondolok, mert ember arra nem ment, még kutyasétáltatók sem. A Fővám tér szintén járhatatlan volt, mármint a villamos peronok – a teret meg szorgosan sepregették – csak azokat az utakat persze, ahol munkába menet senki nem  jár" – írta Zsóka.

  • „Örömmel közlöm, hogy az FKF lelkiismeretesen teljesíti a kötelességét; megnyugodhat egész Budapest! Igaz ugyan, hogy a város járhatatlan, de a Parlament parkolóját nagy erőkkel takarítja az FKF, oda jutott hókotró!!” – írja András (nem én).

  • Emellett ismét közlekednek a 91-es és a 92-es buszok, valamint az Istenhegyi úton a 21-es, a 21A és a 212-es buszok, viszont szinte minden járat 15-30 perces késéssel tűnik csak fel.

    A BKK továbbra is azt kéri, hogy aki a felszíni közlekedést venné igénybe és megteheti, egyáltalán ne induljon útnak ma délelőtt.