Kornélia
-1 °C
15 °C

Leszámolás készül az LMP-ben

2013.01.16. 09:02
A jövő hétvégén újra összecsaphatnak az LMP-ben az ellenzéki összefogás hívei az önállóságpártiakkal. A Népszabadság értesülései szerint abban konszenzus lehet, hogy két elnöke legyen a pártnak. Ettől függetlenül kilépési hullám is követheti a kongresszust.

A nyugat-európai zöld pártoknál már bevállt társelnöki rendszert fogadhatnak el az LMP jövő hétvégén esedékes kongresszusán, írja a Népszabadság. A kételnökös megoldás egyszer már felvetődött a pártban, de akkor leszavazták, most viszont konszenzus látszik kialakulni a kérdésben.

A lap értesülései szerint a legutóbbi kongresszuson kisebbségbe került, az Orbán-kormány leváltására készülő ellenzékkel való összefogást szorgalmazó, azóta platformba tömörült politikusok újra megnyitnák a szövetségi együttműködés kérdését is. A legutóbbi kongresszus után a frakcióvezetésről lemondott Jávor Benedek és társai, ha írásban nem is, szóban kezdeményezték a kérdés napirendre vételét. Erre amúgy a kongresszuson is lehetőségük lesz, a párt szabályzata szerint a küldöttek egyharmadának támogatásával bármilyen kérdést napirendre lehet venni.

02-lmpkozpont-IMG 3205
Fotó: Szécsi István / Index

A Népszabadság tudomása szerint az sem zárható ki, hogy ha a platformisták újra vereséget szenvednek, otthagyhatják a parlamenti frakciót. Ez viszont a parlamenti frakció megszűnését is jelentheti, mivel a 15 fős képviselőcsoportnak 8 platformista és 7 önállóságpárti tagja van - azaz külön-külön egyik csoport mérete sem elégséges a frakció fenntartásához.

A szakadás látszatát kelti Schiffer András, az önállóságpártiak vezérének és a párt aktuális frakcióvezetőjének a nyilatkozata is. Ő azt mondta a Népszabadságnak, hogy "aki nem tudja összegyeztetni a kongresszus döntéseit az értékrendjével, az majd nyilván levonja a megfelelő konzekvenciákat".