![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Pár perc van hátra urnazárásig. A 32-es szavazókör szavazóhelyiségének vécéjéből már a vécépapír is kifogyott, de a választási bizottság figyelmes tagjai ezt lila színű, dinynemintás szalvétával helyettesítették. Továbbra is itt vagyunk a helyszínen.
Ma szavaznak újra abban a 32-es bajai szavazókörben, ahol korábban a Fidesz jelöltje nyert, de utóbb kiderült, voltak, akik csaltak. Kövesse az eseményeket percről percre az Indexen!
Jogsértést követett el az Együtt-PM, az MSZP és a DK alkotta Összefogás Bajáért választási szövetség a helyi választási bizottság által az interneten vasárnap este közzétett határozata szerint. A testület helyt adott a Fidesz kifogásának és megállapította, hogy a baloldali szövetség választási alapelveket sértett meg a Bajai Tükör című kampánykiadvány 2013/3-as számában közzétett több állítással. A bizottság határozatában eltiltotta a választási szövetséget attól, hogy a jövőben közzétegyék valótlan tartalmú, illetve "ténylegesen bizonyítékok nélküli" állításaikat. A testület határozata nem jogerős, azzal szemben két napon belül a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottsághoz lehet fellebbezni. (MTI)