![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Egy autó bérbeadás feliratú kisbusz gördül be a szavazóhelyiség elé, mely egy fél órája még itt állt, elment, és most jött vissza. "Nem fordulunk"? – szól ki a kisbusz sofőrje az út tuloldalán szobrozó férfinak, aki szintén az érkezésünk óta itt volt és a szavazóhelyiség előtti forgalmat figyeli elégedett tekintettel. Beszáll ő is a kisbuszba és elmennek. Emberek, nincs jobb dolgotok, mint ilyen korán össze-vissza kocsikázni? :(
Ma szavaznak újra abban a 32-es bajai szavazókörben, ahol korábban a Fidesz jelöltje nyert, de utóbb kiderült, voltak, akik csaltak. Kövesse az eseményeket percről percre az Indexen!
Jogsértést követett el az Együtt-PM, az MSZP és a DK alkotta Összefogás Bajáért választási szövetség a helyi választási bizottság által az interneten vasárnap este közzétett határozata szerint. A testület helyt adott a Fidesz kifogásának és megállapította, hogy a baloldali szövetség választási alapelveket sértett meg a Bajai Tükör című kampánykiadvány 2013/3-as számában közzétett több állítással. A bizottság határozatában eltiltotta a választási szövetséget attól, hogy a jövőben közzétegyék valótlan tartalmú, illetve "ténylegesen bizonyítékok nélküli" állításaikat. A testület határozata nem jogerős, azzal szemben két napon belül a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottsághoz lehet fellebbezni. (MTI)