Az oktatási államtitkár a két ezrelékes tankönyvellátási elmaradást a minden átalakítással együtt járó zavarnak tudja be, ami szerinte a szocialista kormány alatti érettségi-átalakítás során is megjelent. Ezért a mostani kritika inkább riogatás, a tanítás megkezdését semmi nem zavarja.
Azt ugye tudjuk, hogy a videó egyik készítője DK-tag volt, egészen máig. Reggel felhívtam Varju Lászlót, hogy megbeszéljük a mai szakkommentelés részleteit, és ha már így alakult az élet, rákérdeztem erre a bajai ügyre is. Azt mondta, hogy a DK-tag Kőrös Gusztávot, akinek a rendőrségi vallomásából vasárnap idézett a Blikk, ma reggel felszólította, hogy lépjen ki a pártból. Ez meg is történt. Közben tudósítóink lementek Soltra, hogy helyben tájékozódjanak. Meg is tudták, hogy Kőrös Gusztáv már egy ideje nem volt aktív a DK-ban.
Titkos szavazás következik az alapvető jogok biztosának a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyetteséről, de a jelöltet, Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébetet én nem tudom támogatni. A megelőző két biztost a német és a cigány kisebbség adta, szerintem kár szakítani ezzel a hagyománnyal!
Szünet van, de addig is izgalommal várjuk a szocialista Pál Tibor belügyminiszterhez intézett interpellációját, aki Repül a bálna címmel szólal majd fel. Vajon a dalszövegből mi passzol majd a mostani helyzethez?
Ez? "Egyre feljebb furakodom/Jaj, de magas ez a torony./Még, még, még, még, még
/Ennyi nem elég!"
Vagy ez? "Ez a parancs/ Érik a narancs"
Vagy ez? "Aki hülye, az is marad."
Tegyük tisztába a helyzetet, a Demokratikus Koalíció 15 órakor sajtótájékoztatót tart!
Ha a politika maffiamódszereket alkalmaz, akkor ne csodálkozzon senki, hogy maffiózófilmbe illő jelenetek jönnek a felszínre. A Gyurcsány-párt pénzt ajánlott a bajai választási csalás bizonyítékaiért, amit le is gyártottak számára. Az LMP a tiszta kampány híve, mi nem élünk zsarolással és bűnre való felbujtással pillanatnyi haszonszerzés érdekében. Tiszta kampány, rendes ház!
– írja a Facebookon az LMP-s Vágó Gábor a bajai videóról.
Parlamenti társasági rovatunk következő híre arról szól, hogy dr. Zumbok Ferenc halálát követően Orbán Viktor úgy döntött, L. Simon László látja el a jövőben (és most idézet következik, bonyolult szerkezet jön!) „a budai Várbazár felújításának és a Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozásáért, valamint a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójával kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztosi feladatokat″.
Rogán Antal szörnyülködött meg szomorkodott a Parlamentben, de valójában a pártok Magyarországon minden választás alkalmával rutinszerűen választási csalással vádolják ellenfeleiket. Még az igazán stresszmentes 2010-es kampányban is így történt.
Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél Meggyes Tamás fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés a gyanú. Részletek erre.
de most kivételesen nem a bajai videó miatt veszik elő a szocikat, hanem azért, mert az LMP-s képviselő szerint túl kevés az MSZP országos listáján a nő:
Még a saját 20%-os, kvótának nevezett megkötését sem teljesíti az MSZP. Az első 20, tehát biztos bejutó helyen összesen 3 nő van. Az LMP 33%-os, cipzár elvű kvótája alapján minden 3. hely a másik nemnek jut. Ha nő vezeti a listát, akkor utána még 1 nő következhet, a 3. már férfi kell legyen és fordítva. A többi párt mélyen hallgat.
A T. Ház egyelőre itt tart, 14:46-kor folytatódik a plenáris ülés.
Nagy a nyüzsgés a teremben, folytatódik az ülés. Mindjárt megismerjük a titkos szavazás eredményét az alapvető jogok biztosának helyetteséről!
Itt van egy, 2006-ból.
299 szavazat érkezett, 23 érvénytelen szavazat és 274 érvényes, ebből 268 igen, 6 nem. Ő lesz az alapvető jogok biztosának a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettese. Le is teszi esküjét.
Úgy látom, Vágó Gáborral összeakasztjuk a bajszunkat... Ilyeneket ír, miközben mindenki számára nyilvánvaló, hogy az elmúlt egy hónapban elképesztő csalássorozatot hajtott végre a Fidesz a bajai választások kampányában, amit még a bíróság is így ítélt meg! Miért nem azt emlegetjük fel közösen, hogy nem illik önkormányzati autókkal - adófizetők pénzén - jelöltet követni? Miért nem arról ír, hogy a kormány embere még aznap is 150.000.000 forintos támogatási szerződéssel jutalmazta a várost annak érdekében, hogy legyen miből mindezt finanszírozni?
Harangozó Gábor és Gőgös Zoltán közös interpellációjával foyltatódik a parlamenti vitanap.
Harangozó Zoltánt mond Harangozó Gábor helyett Latorcai, a jegyző figyelmezteti, hogy hibázott. „Nem azt mondtam?″ – kérdez vissza a levezető elnök. Kávét neki!
Ez csak éppen hogy meglett: a szükséges 263-nál csak öttel lett több az eredmény... Milyen kínos lett volna egy fiaskó!
A jegyzőkönyvekben valótlan adatok álltak, a pályázatot erre jogosulatlan ember bírálta el, és volt olyan, hogy az eljárás is színlelt volt. A nyertesek között pedig ott volt Tállai András fideszes képviselő feleségének rokona és a fideszes megyei elnök sajtófőnöke. - áll a szocialista interpellációban.
Bitay Márton Örs a parlament új sztárjai, mindössze pár hete bukkant fel válaszadóként a fiatal vidékfejlesztési helyettes államtitkár, de mindig szívósan védi meg a gyanús földügyeket, ahogy most is.
amit a földügyekkel kapcsolatos kérdésre kell alkalmaznia az agrártárcának:
1. Kérem, annek ellenére, hogy megkezdődött a választási kampány, folyamatban lévő vizsgálatokkal kapcsolatban ne hirdessenek előre ítéletet.
2. A kormány egyébként is elkötelezett a családi vállalkozások iránt, földet ad az embereknek.
3. Ezzel szemben az elmúltnyolcévben nem az emberek kaptak földet.
4. Ezért kérem, hogy folyamatban lévő ügyekben ne vádaskodjanak!
Harangozó Gábor nem fogadja el Bitay államtitkár válaszát és a kishantosi mintagazdaság szétveréséről beszél. De miről is van szó? Mikola Bálint kollégánk cikkét ajánljuk, aki még gumicsizmát is húzott, hogy a terepen nézze meg, mi is történik.
Huszonegy évig vegyszermentesen gazdálkodtak, oktatták a környékbeli gazdákat, majd lejárt a szerződésük, és a tíz részre szabdalt korábbi földjük egészét elvesztették – röviden így foglalható össze a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ kálváriája. A pályázataik a gazdasági terveket értékelő szubjektív pontokon bukhattak el, de sejtések szerint a politika is közrejátszhatott abban, hogy helyi polgármester és egykor salgótarjáni építési vállalat is nyert földet. Az ökogazdaság mellett rengetegen kiálltak, de az eddigi jogi kifogások leperegtek az NFA-ról: szerintük jogszerű pályáztatással az agrárközéposztályt hozták helyzetbe, szubjektív pontok nincsenek, biogazdálkodni pedig egyébként sem kötelező. A Nemzeti Vidékstratégia szerint viszont ajánlott.
Az egészen elképesztő földpályázati ügyekkel kapcsolatos egészen elképesztő "érvek"-ről is szólhatna Nietzsche óriási tévedése a Vidám tudományból:
Semmi sem demokratikusabb, mint a logika, ami egyeltalán nincs tekintettel személyekre, és nem tesz különbséget egyenes és görbe orrok között.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kíváncsi arra, hogy az MSZP és a DK etikai és fegyelmi testületei kezdeményeznek-e bármiféle vizsgálatot a hamisnak bizonyult bajai videó kapcsán párttagjaik körében. (MTI)
Mirkócki Ádám szerint nagyon nincs, Kontrát Károly államtitkár szerint de még mennyire, hogy van.
Szemérmetlen disznóság ez az egész földügy. Nem elég, hogy kiosztják maguk között pályázat nélkül – még olyan földet is, aminek az érvényben lévő szerződése csak 2017-ben jár le –, de még a támogatási pénzt is intézményesítetten lopják. Ez a fideszmaffia működési módja. Cosa nostra. Onnét lesték el, hogy mennyire fontos, hogy legyen birtok, annak legyen intézője, míg a földesúr Budapesten garázdálkodik.
Jobbikos hozzászólást nem kommentálok.
A jobbikos Mirkóczki Ádám amúgy a közbiztonságról, a rendőrök alacsony fizetéséről és az emiatti alacsony hatékonyságról beszélt. Érdekes hozzászólás egy jobbikostól, pedig én még emlékszem a sünözésre!
Az innen rózsaszín-sárgának tűnő kiegészítőben tündöklő LMP-s képviselő az NFÜ botrányait sorolja, melyek legtöbbje arról szól, hogy a fejlesztési szervezet aggály nélkül dobál milliárdokat fantomcégeknek. A botrányok napvilágra kerülése után azután a kormány csak kínosan magyarázkodik.
A most megválasztott Szalayné Sándor Erzsébet egész pontosan a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettes. Az ombudsmani rendszer az új alaptörvény 2012. január 1-jei életbe lépésével egységesült. A nemzeti és etnikai jogok és a jövő nemzedékek biztosa azóta az alapvető jogok biztosának helyetteseként dolgozik, míg az adatvédelmi biztos helyébe független hatóság lépett. A nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes felhívhatja az alapvető jogok biztosának figyelmét a nagyobb csoportot érintő jogsértés veszélyére, eljárás megindítását javasolhatja, közreműködik az ombudsman vizsgálatában, és javasolhatja, hogy az alapvető jogi biztos az Alkotmánybírósághoz forduljon.
Az államtitkár rámutat: az ellenzék soha nem panaszkodik külföldi cégek visszaélései ellen, pedig az építőipar 60 százalékát ma is a Switelsky, a Strabag és a többiek uralják. Amúgy a Vágó által felemlegetett ügyeket Lázár nem is tagadja, de ígéretet tett arra, hogy október 26-ra az összes NFÜ-vel szerződött céget átvilágítják, az offshore-háttérrel rendelkező vállalkozásokkal fel fogják bontani a szerződést.