szóló hír közben váratlanul visszatért az élő parlamenti közvetítés, amiben épp Kövér László házelnök beszélt. Lehetne abszurd médiapolitikai szabotázsakcióra, vagy saját farkukba harapó hatalmi kígyókra asszociálni, pedig mindez nyilván puszta véletlen.
Kövér a múlt héten rendkívüli ülést hívott össze, melyen a költségvetés tárgyalása előtt még elhangzik néhány emelkedett gondolat karácsonyról, és ennél kevésbé emelkedett gondolat a kormány politikájáról. Mi meg közvetítjük. A mai szakkommentátor Czunyiné dr. Bertalan Judit, a Fidesz képviselője.
Bár senki nem láthat Kövér László fejébe, azért reméljük, hogy december 23-ra csak nem hív össze egy újabb rendkívüli ülést. Rendkívüliség ide vagy oda, a mostani ülés napirendjében semmi rendhagyó nem lesz, ugyanúgy jönnek a napirend előtti felszólalások, interpellációk, és a többi, jól megszokott ismerős műfaj és felszólaló.
Gúr Nándor szerint a közfoglalkoztatással, ami szerinte a "FIDESZ jövő évi választási csodafegyvere!". Szintén az MSZP soraiból teszi fel Tóbiás József a nagy kérdést: "Mi vár a holnap nyugdíjasaira?"
Az LMP-s Mile Lajos azon fog teljes joggal élcelődni, hogy a kormány a magasztos erkölcsi szólamok után a múlt héten kivételes sürgősséggel adott engedélyt 11 kaszinónak, és bennük 3300 nyerőautomatának.
A Jobbiktól az őszi ülésszak második legkeményebb ellenzéki politikusa, Magyar Zoltán idén utoljára áll ki a magyar föld érdekében, Kepli Lajos pedig két héten belül másodjára szólal fel majd a "simlis hulladékszállító cégek" ellen. A poszt címe pedig onnan jött, hogy én a "simlis" kifejezést tényleg a kilencvenes évek végén hallottam utoljára.
Én elég nagy összeget tennék arra, hogy lesz ma olyan kormánytag, aki a szeretet ünnepére hivatkozva kéri majd ki magának az ellenzéki oldalról érkező "durva" kritikát.
Harrach Péter karácsony üzenetéről fog elmélkedni, Tóbiás József viszont hagyja a rizsát, és a szokásos módon elmondja, melyek is az "aktuális kérdések" a szocialisták szerint. Osztolykán Ágnes Tóbiáshoz hasonlóan nagyívű sorozatokban gondolkozik: ő az "Oktatáspolitikai víziók" néven futó széria ötödik epizódjával jelentkezik. De felszólal majd Vona Gábor is, aki leleplezi, a kormány voltaképpen miért is nem unortodox.
A Demokratikus Koalíció. Ha valaki még nem hallotta volna, Gyurcsány pártja a hétvégén szépen a polgármesteri székbe segítette Ásotthalmon a hatvannégyvármegyés, magát a székházostrommal és egyéb elmebeteg akciókkal kitüntető Toroczkai Lászlót. Vadai Ágnes ennek ellenére egy csapat kiélezett diktafonnal várakozó újságíró előtt megtartja a szokásos déli DK-sajtótájékoztatót.
Vadai előre borítékolja, hogy a holnapi választmányi ülésen ki fogják zárni a Toroczkai támogatásáról nyilatkozó Márki Józsefet, de amúgy láthatólag maga is tanácstalan az ügyben.
Az előzetestől eltérően Schiffer András kezdi a napirend előttiket.
Magyarország "összeszerelő társadalommá" vált, a Fidesz nemzeti tőkésosztályának illúziója szertefoszlott. Az egész matolcsysta illúzió szimpla oligarcharendszerré vált, melynek költségeit többek között az egészségügyből és az oktatásból elvont összegekből fizetik meg.
Magyarország 2012-ben rekordott döntött a társadalmi különbségek növekedésben - mondja Schiffer, a legfelsőbb és a legalsóbb réteg közti jövedelemkülönbség mára elérte a kilencszeres szorzót.
Míg például Lengyelországban a legszegényebb csoportba tartozók aránya 30-ról 26-27 százalékra csökkent, addig Magyarországon a szegények aránya korábbi 28-ról 32,5 százalékra nőtt.
Ezért ha kivesszük a közmunkát a statisztikából, akkor látható, hogy a munkahelyek száma valójában csökkent.
ez Schiffer zárószlogenje.
villan fel Cséfalvay Zoltán válaszában az alternatív országkép. A gazdaság igenis növekszik, méghozzá "szilárd, stabil, egészséges alapokon", és nem adósságból, mint ugye a szocialisták alatt.
Tudom, hogy ön azt mondja, hogy az uniós források húzzák a gazdaságot, de hát az uniós pénzeket is okosan kell elosztani.
Czunyiné dr. Bertalan Judit szakkommentárjait. A fideszes képviselőnő egyelőre nem jelentkezik.
Mirkóczki Ádám Schobert Norbit megszégyenítően olcsó árukapcsolással támad: egyszerre panaszolja fel a közúti bírságolási gyakorlatot és a közbiztonság hiányát. Előbb felpanaszolja, hogy Pintér Sándor az egész országot be akarja traffipaxozni, majd pedig azt, hogy az ország zűrösebb részein a kormány valódi közbiztonság helyett ócska szórólapokkal szúrja ki a lakosság szemét. Fel is mutat egy ilyen közbiztonsági tájékoztatót, valóban ócska, olyan jótanácsokat tartalmaz, mint: "Ne engedjünk be idegeneket a lakásba".
Mesterházy végre megtalálta a tuti kampányeszközt: felsorolja, hogy mennyi volt a kenyér, a tej, a liszt és az üzemanyag ára 2010-ben, és mennyi 2013-ben. És mi derül ki? Hát az, hogy a szocialisták alatt olcsóság volt!
Rosszabbul élnek a nyugdíjasok, külföldre mennek a fiatalok, szegényebbek a szegények.
Ma Magyarországon 1,4 millió rosszul fűtött lakás van - ez az adat is elhangzott.
És ha már rosszul fűtött lakások, akkor ne felejtsék el, hogy most is zajlik Óbudán a nagy fűtéslezárás!
veti a szocialisták szemére Cséfalvay, aki szerint a pártelnök a Der Standardnak 28 szót bírt mondani gazdasági elképzeléseiről.
22 fok, ideális hőmérséklet. A sajtószobában amúgy kellemetlen meleg szokott lenni, de most takarékon működik az Országház. Remélem, a szerkesztőségben sem fagynak meg a kollégák!
vádolja a baloldalt Lukács Tamás, majd pedig következő mondatával ki is sajátítja a kereszténydemokraták számára az antalli örökséget.
hogy a netes parlamenti közvetítés helyett az MR5 linkjén a lelkésznők sorsáról beszélgetnek, a parlament honlapján lévő tévés közvetítés hangja pedig úgy 20 másodpoerc után akadni kezd. A tévét sajnos nem tudjuk bekapcsolni, mert a szerkesztőség háromnegyede arra azonnali munkabeszüntetéssel reagál.
Tragikus, hogy sem Batthyány Lajos, sem Antall József nem tudta befejezni politikai életművét.
- próbál összefoglalni Rétvári Bence.
Antallnak tetszene az alaptörvény preambuluma, ő maga is hasonlót fogalmaztatott volna, ha akkor lett volna lehetősége új alaptörvényt írnia.
Czunyiné dr. Bertalan Judit, a Fidesz képviselőjének laptopja, ezért nem tudja elküldeni az észrevételeit. Állítólag úton van a segítség.
A Rezsicsökkentés III. - robbant Rogán Antal.
100 százalékkal! - mondja Rogán, aki az európai szintre akarja csökkenteni az energiaárakat.
azt egyrészt megértem (bár nekem most jobb lenne, ha hallhatnám), másrészt a közvetítés linkjén evangélikus műsort hallgathat. Roppant tanulságos, most épp arról van szó, hogy fontos, hogy az életünknek legyen alapja. Vajon mit mondana erre az a rosszcsont Mesterházy Attila?