Tényleg, a politikusok csak egymásnak gratulálnak, azoknak, akik végigdolgozták a hétvégét, meg senki. Tóth Zoltán választási szakértő pótolja a hiányt.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár ma a hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Lakóparkban rendezett lakossági fórumon szólalt fel.
A modern rezsiharcos lét eszenciáját boncolgató triptichonnal a jobbján gyakorlatilag mindegy is, hogy mit mondott a most kifejezetten vidéki polgármesternek öltözött Lázár.
Az alkotás középső, fő elemén egy alak bátran tárja ki az ablakot, hiszen a rezsiharc eredményeként már nem kell sötétben és hidegben nyomorognia. Nem úgy a mellette szorongó, depresszív figuráknak. A színhasználat kísértetiesen emlékeztet az MSZP 2006-os mátrix-palettájára, ezzel is fájdalmasan emlékeztetve a nézőt arra az időszakra, amikor még egy másik kormányon lévő párt próbálta elnyerni a szépkorúak kegyét hatósági energiaárakkal.
Mi rakjuk a képet, önök küldjék a képaláírást!
Vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezett a Jobbik a NAV-nál a baranyai szocialisták egyik vezetője, Kőhegyi István ellen, aki a 2010-es képviselői vagyonnyilatkozatában szereplő 49 milliós adósságból 70 milliót tartalamzó bankszámlát fialtatott (MTI).
Nincs nap, hogy Kerék-Bárczy Szabolcs ne jelentene ki, be, fel valamit. most épp az utóbbi, mert állítása szerint valaki robocall hívással- azaz előre felvett hangüzenettel - keresi az V. kerület lakóit, és Kerék-Bárczy Szabolcsként bemutatkozva azt mondja, hogy megválasztása esetén eltörli a kerület szociális juttatásait, így a krumpli- és sonkaosztást. A DK-s jelölt ezért feljelentést tett a rendőrségen. Ez a történet már ott borzalmassá válik, hogy az ország Szívében, a magára oly' büszke Belvárosban is a sonka- meg krumpliosztás körül forog a politika.
És az iróniára is.
Facebook-oldalukon ezzel osztottak meg egy oldalt: „Orbán Viktor szerint egy szóban összefoglalható a Fidesz programja: „folytatjuk”. Meg is találtuk a 2014-es választási programjukat, amely ebben a szellemben készült.
Itt megtekinthető: www.fideszprogram2014.eu
hogy hiába korlátozta a Fidesz az új Munka Törvénykönyvében az érdekképviseletek jogait, a Magyar Szakszervezeti Szövetség csak nem akarja magát elkötelezni a Kormányváltás mellett. Varga László közszféráért felelős alelnöke ki is mondta azt, ami Paszternák László vagy Nagy Sándor idejében elképzelhetetlen lett volna: "Nincs olyan politikai erő a magyar palettán, akivel szövetséget tudnánk kötni".
Szigorítani kell az elterjedt bűncselekménytípusok büntetési tételeit, és meg kell erősíteni a rendőrséget
− mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Tolna megyei Bátaszéken tartott sajtótájékoztatón, pénteken. (MTI) Rétvári Bence szerint a kormány szigorúbb büntetőpolitikája megjelenik a statisztikákban is, hiszen csökkent a bűncselekmények és nőtt az elítéltek száma.
Lázár János Hódmezővásárhelyen azt mondta, ha felújítják a rendőrség épületét egymilliárdból, akkor nagyobb lesz a közbiztonság.
Zsigó Róbert pedig az egyszerű üzenetek versenyét nyerte meg ma ezzel:
A Fidesz büntetőpolitikájának lényege úgy szól: a bűnözőknek börtönben a helyük
Zsigó szerint a büntetés-végrehajtás (bv) egyre közelebb kerül ahhoz, hogy önfenntartóvá váljanak a börtönök. Az elítéltek többsége dolgozik. De ha ez nem lett volna elég, azt is mondta: „Magyarország jobban teljesít a büntetés-végrehajtásban is."
Erre a biztonság kedvéért a Jobbik is reagált egy közleményben, megszólítva érezték magukat. A közlemény szerint a Fidesz trükkök százait veti be, hogy sikerpropagandáját előadhassa, a büntetés-végrehajtási (bv) intézetekben fogva tartottaknak ugyanis csupán kisebb része jogerősen elítélt bűnöző, és nekik is csak töredékük dolgozik.
akkor kevesebb a bűntény.
a közbiztonság további javításához szükség lenne a helyi rendőrkapitányság épületének mintegy egymilliárd forintba kerülő felújítására
− mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár Hódmezővásárhelyen.
Hódmezővásárhely fejlesztéséhez kérte a miniszterelnök támogatását Lázár János pénteken az alföldi városban. Ezt alátámasztandó elmondta, „a hódmezővásárhelyiek minden választáson a jobboldali, konzervatív értékek mellett foglaltak állást az elmúlt 24 esztendőben”.
„Ha a kormány vállalja az elmúlt hónapok lakossági fórumain elhangzottak alapján a következő négy évre összeállított, a hódmezővásárhelyi fejlesztésekre vonatkozó tízpontos akciótervet, az itt élők elsöprő többsége Orbán Viktor miniszterelnökségét fogja támogatni” - mondta Lázár János.
Péntek délután szimbolikus földosztást tartott a Független Kisgazdapárt Budapesten. A párt két standdal, egy molinóval és több kiló földdel települt ki a Blaha Lujza térre. A standoknál az aktivisták szórólapokat, kitűzőket és saját maguk által csomagolt, pártlogóval ellátott virágföldet osztottak, azzal a jelszóval, hogy
Akitől a földet kapom, szavazatomat arra adom.
Az aktivisták standja mögött közvetlenül a Krízisközpont sátra állt, akik amint meglátták a kisgazdák kitelepülését bekapcsolták a generátort, a párt standjához vitték a hangszórókat, és elkezdték bömböltetni a dubstepet. A kisgazdák szerint a zene nem zavarta őket a kampányolásban, bár én a tőlem egy méterre álló standozót sem hallottam rendesen.
A kisgazdák a kitelepülés kerületében nem tudtak jelöltet állítani, de elmondták, hogy országosan összesen 50 egyéni jelöltet sikerült állítaniuk, és már komoly erő áll mögöttük Budapesten és vidéken. Amire kifejezetten büszkék, hogy támogatójuk között egyre több a fiatal. Az egyik aktivista szerint a standolás első egy órája nagyon sikeres volt, mivel a vártnál is többen álltak meg standjuknál, és az emberek kifejezetten örültek, hogy újra „él az egyetlen történelmi párt“.
Leskó Emese Független Kisgazdapárt kampányfőnök szerint ők egy néppárt, akik a vidéki gazdákon át a polgári értelmiségig bezárólag mindenkit meg szeretnének szólítani. A párt azt ígéri, hogy amint bejut a parlamentbe úgy fogja megváltoztatni a mostani földtörvényt, hogy magyar földet ne lehessen külföldiek kezére átjátszani.
Gay, gypsy and jew
Our country is so proud of you
A mai antirasszista világnap alkalmából tett közzé egy melegekről, cigányokról és zsidókról szóló számot a Párbeszéd Magyarország a Facebookon. Egy bölcs kommentelő szerint az antirasszizmus a rasszistákat rekeszti ki, úgy látszik nincs jó megoldás.
A XVII. kerületi Fidesz szervez „választókerületi körjáratot”, egy nosztalgiabusz fogja ingyen szállítani az embereket körbe-körbe a kerületben. A Dunai Mónika fideszes jelölt által megosztott kép szerint naponta kétszer köröz majd a busz a március végi, és az április hatodikai hétvégén.
„Ami századokkal ezelőtt a festői önarckép volt, most az okostelefonnal készített selfie” – veszi fel az új idők ritmusát Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Facebook nevű közösségi internetes honlapon. A kép a Budapesti Történeti Múzeumban készült, ügyes werkfotóval kiegészítve.
„A Benes-dektrétumok ügyét nem háríthatja el az Európai Parlament, mivel azok több ponton is sértik az uniós alapértékeket” – közölte az MSZP EP-frakciója. Tabajdi Csaba EP-képviselő külön megköszönte Bagó Zoltán fideszes képviselőtársának, hogy segít napirenden tartani a Szlovákiában és Csehországban még mindig hatályban lévő, a magyarok jogait csorbító rendelkezések ügyét.
Megható videóval kampányol a Facebookon Harmat Gabriella, az LMP Tolna megyei képviselőjelöltje. A videón többek között egy anya, egy nagyapa egy testvér meg egy barát hiányolja a gyerekét, unokáját, testvérét és haverját, aki külföldre ment dolgozni. A végén még a cukiságbomba is felrobban.
Még mindig nem auditálta a kormány a választási informatikai rendszert, és ezzel a választás tisztaságába vetett hitet rombolja, mondta Baja Ferenc, az MSZP kampányfőnök-helyettese. Baja a pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ezt a hiányosságot legkésőbb egy héttel a választások előtt pótolni kell, a listát állító pártok szakértőinek jelenlétében kell ellenőrizni a választási számítógépes hálózatot, tudósít az MTI.
„Ha ez nem történik meg, az nemcsak a választások tisztaságába vetett hitet ássa alá, de fennáll a veszély, hogy a választás napján ellehetetlenül az igazgatásszervezési munka, kaotikus állapotok alakulnak ki a szavazókörökben” – jelentette ki Baja.
„Milyen helyes emberek. Van itt Veszprémben vagy 10 fideszes tüntető, egy volt helyi képviselő vezetésével. Kár, hogy kicsit halvérűek... Feri” – írja a Napi Feri okostelefonos alkalmazásban Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.
Schiffer András, az LMP társelnöke este fél hatkor a XX. kerületi Csili Művelődési Házban tart fórumot, Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke pedig Halászteleken találkozik a választópolgárokkal.
– mondta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján, tudósít az MTI. Nem bonyolítják túl üzeneteiket a kormányoldalon, Orbán szerdán foglalta össze egyetlen szóban a kormány választási programját: „Folytatjuk. Szerényebben fogalmazva: folytatni szeretnénk.”
Tegnap írtunk arról, hogy a rekordszámú jelölt és országos lista miatt akkorák lesznek az idei szavazólapok, hogy garantáltan nem fognak elférni a szavazófülkékbe kihelyezett asztalokon. A legnagyobb akkora lesz, mintha összefűznénk három A4-es lapot.
Kicsit megnyugodtunk, amikor megtaláltuk ezt a képet arról az Amszterdamban tartott szerdai voksolásról, amelyen a városi tanács tagjait választották meg.
14 524 delegáltat jelentettek be eddig a pártok a szavazatszámláló bizottságokba, írja az MTI. Pénteken délután négyig lehet bejelenteni a tagokat, az NVI gyorsjelentése szerint kettőkor a Fidesz 8 863, a baloldali összefogás 3 961, a Jobbik 1 428 embert delegál a bizottságokba.
Egy-egy delegáltot küld az Együtt 2014 Párt, az Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt, a Magyarországi Munkáspárt 2006 - Európai Baloldal, valamint a Magyarországi Szociáldemokrata Párt is.
A Mesterházy Attila ellenzéki miniszeterelnök-jelölt által nemrég megosztott videó fő üzenetei:
A kormányváltó Összefogás politikusa csütörtökön járt Miskolcon és Encsen, a fórumokon készült képek leírásában véletlenül sem szerepel az összefogás szó.
Szanyi Tibor: Magyarországnak még soha nem volt olyan "korrupt, tolvaj kormánya", mint a jelenlegi.
Kerék-Bárczy Szabolcs: Ha "a kormányváltó erők" győznek a választáson, "tiszta kezűvé" teszik a kormányzást.
A Fidesz válaszközleménye: Itt az ideje, hogy Mesterházy Attila végre színt valljon a magyar belpolitika legsúlyosabb bűncselekmény-sorozatában: mit tud arról, hány szocialista politikus rendelkezik még hamis okmányokkal, titkos bankszámlákkal.
A Lehet Más a Politika közzétette az interneten, hogy a kampány során hány forintot költ el. A honlap szerint eddig összesen 300 798 706 forintotköltöttek.
A Transparency International (TI) hétfőn mutatta be tanulmányát, amiben összegyűjtötte, hogy melyik párt hány forintot költött a kampány során. Eszerint a Fidesz már kétmilliárdnál tart, noha a törvényes plafon egymilliárd forint, és a választásig még két hét van hátra. A TI tanulmányáról itt olvashat bővebben.
Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter név szerint említette a magyar szélsőséges pártot a cseh parlament Ukrajnáról szóló vitanapján. A külügyminiszter kijelentette: „Nem hagyhatjuk, hogy az olyan európai szélsőjobboldali pártok, mint a magyarországi Jobbik felbátorodjon, és nem respektálva a nemzetközi jogot, az etnikai elv alapján egy erősebb hatalom területeket foglaljon el.” Bővebben itt olvashat erről.
Ezzel a címmel tart rendezvényt a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium, ahol Gulyás Gergely fideszes és Bárándy Gergely MSZP-s képviselő beszélgetnek majd kötetlenül. A jövő csütörtöki rendezvényen szó lesz a pártokon belüli vezéregyéniségek és a pártkatonák kapcsolatáról, a fiatalokról és a szélsőséges pártokról is.
Na és hol? Hát persze, hogy a Párbeszéd házában!
Az Összefogás Párt szombaton tiltakozik az MSZP Jókai utcai székháza előtt, mert az Összefogás a Kormányváltók szerintük ellopták a nevüket. A minipárt arra kéri a szimpatizánsait, hogy hozzanak magukkal egy-egy nejlonzacskót is, utalva a Zuschlag-ügyre, de Jókai-bablevest is főznek majd.
A minipárt regisztrálta egyébként a legjobb URL-t: a NemzetiGulyasagyu.hu visz a honlapjukra.
Az Együtt-PM a nemzetbiztonsági és a rendészeti bizottság soron kívüli összehívását kezdeményezi, hogy kiderítse mi történt pontosan a tegnap egy rendőrautóban elhunyt Welsz Tamással.
Az Együtt-PM azt szeretné tudni, hogy Welsz együttműködött-e a titkosszolgálatokkal, illetve hogy az ügyészség kötött-e vele vádalkut. Az ellenzéki párt arra is kíváncsi, hogy az Interpol-körözés ellenére miért mozoghatott szabadon Welsz.
Az Index legfrissebb információi szerint Welsz öngyilkos lehetett, és saját maga hívta ki a rendőröket.
„Szabadkán építem a Liberálisok és a Kormányváltó Összefogás határon túli bázisát” – írta Fodor Gábor egy mézeskalács ház benyomását keltő szecessziós épület képe alá.