Káposznyák István, a Szolidaritás tagja arról beszél, hogy alapjaiban rendült meg a demokrácia Magyarországon. A Debrecenből érkezett aktivista szerint Kósa Lajos és emberei feduális viszonyok közé taszították a várost. Felidézi Kósa dilettáns elszólását a magyar forint árfolyamáról, ami súlyos veszteségeket okozott nagyon sok embernek. 2010 óta vajon miért indítottak olyan kevés vizsgálatot korrupció miatt? Ma a vasárnapi hírekben az orrszívó-porszívó hír megelőzi az elbukott kétharmadról szóló hírt. A világban ciki magyarnak lenni, de Káposztyán szeretne itt érni:
Keletről jöttem, de a nyugathoz akarok tartozni.
Amikor rákérdeztünk, akkor Gulyás Balázs azt mondta, hogy a népszavazási kérdésekkel kapcsolatban már rutinosak voltak, nem akartak időt hagyni, hogy a Fidesz, vagy szimpatizánsok valahogy meghekkeljék a kérdéseket, ezért pénteken délután már be is adták ezeket. Ez azt jelenti, hogy hétfőn már a Nemzeti Választási Iroda elé kerülnek a kérdések.
A Nyugat, a demokrácia és a kapitalizmus diadala, hogy március 15. ide, vasárnapi zárvatartás oda, kormányellenes tüntetés amoda, a rendezvény után az Astorián a Burger Kingben együtt áll sorban Whopperért a kokárdás demonstráló, a tüntetést biztosító rendőr és rendőrnő, nem is beszélve az egészről tudósító újságíróról.
Találtunk a tömegben egy elsőtüntetôt, az egyetemista Zsófit, aki több mindent is furcsának talált. Például azt, hogy miért vannak pártzászlók egy civil tüntetésen, ha pedig már vannak, akkor igazán lehetnének minden pártból. Zsófi csak DK-s, Momás és PM-es zászlót látott, és valóban, MSZP-st és LMP-st (noha Széll Bernadett is kint volt) nem igazán lehetett látni.
Meglepőnek találta azt is, hogy kevés a fiatal. "Azt hittem, hogy a kortársaim közül sokkan többen kijönnek" - mondta. A transzparensek kevés számát is furcsállta, az viszont kifejezetten nem tetszett neki, amikor kisgyerekek kezébe adták őket. Összességében azonban örült neki, hogy sokan eljöttek, és azt mondja, máskor is ki fog menni demonstrálni.
Pécsen is véget értek a beszédek a Talpra Pécs! tüntetésén, most egy fórum kezdődött, amin bárki felmehet a mikrofonhoz, és elmondhatja, amit gondol. A néhány száz fős tömegből már kevesebb, mint százan maradtak csak a csepergő esőben.
A Nemzeti Múzeum színpadáról kellett elvezetni az önjelölt eléőadóművészt. Olvasónk felvétele, amit a közszolgálati nemzeti hírtévében biztosan nem fog látni.