Lánczi Tamás elemző járt ma reggel az M1 stúdiójában, ahol azt bírta mondani a Hvg.hu híradása szerint, hogy
a menekültek 5-10 százaléka súlyos fertőző betegségben szenved.
Ezt az adatot semmi sem támasztja alá. A fideszes Pesti Imre augusztusban azt mondta, hogy az országba érkező migránsok 2 százaléka fertőzött valamilyen betegséggel. Ráadásul az ENSZ közegészségügyi szervezete, a WHO egyébként éppen csütörtök este adott ki közleményt arról, hogy a közhiedelem ellenére semmilyen összefüggés nincs a fertőző betegségek behurcolása és a migráció között. Sem az ebola, sem a MERS terjedésétől nem kell tartani.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.