Béla kócosan és álmosan bambul az ablakban, az utcáról csak annyi látszik belőle, hogy a csupasz felsőteste köldökig kilóg az ablakkeretből. Előző nap érkezett vissza Bremerhavenbe, pár napot otthon töltött Magyarországon a feleségével és a gyerekeivel. A világos és rendezett albérleti szoba hatalmas franciaágyán hosszú szőke hajú barátnője éppen csak ébredezik, pedig délután három van, de előző este jól ment az üzlet, reggel fél kilenckor kerültek ágyba.

A férfi az órájára pillant, és bosszúsan megállapítja, hogy lemaradtak az ebédidőben érkezőkről. Ők azok a vendégek, akik a munkahelyen evésre engedélyezett fél órát nem egy szelet rántott húsra szánják, hanem egy gyors szexre a piros lámpás negyedben. De sebaj, enyhül meg, ma péntek van, aminek az estéje az egyik legjobb nap a héten.

Az alacsony, kisfiús arcú Bélának nincs hagyományos értelemben vett munkája. Később, amikor beszélgetünk, mégis azt mondja, hogy dolgozni jött Bremerhavenbe. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szexmunkás barátnőjével tartózkodik az észak-németországi kikötővárosban, a nő menedzserének tekinti magát, és az ő keresetéből él.

Most a Lessingstrassét nézi az ablakból, ami az egyetlen utca, ahol legális a prostitúció a városban. A hosszú utca végén alig öt percet kell még sétálni, és máris a mindig hűvös Északi-tenger partján áll az ember, a sok kilométer hosszú kikötőben, a gigantikus méretű óceánjárók és kedvesen ringó vitorlás hajók előtt. A Lessingstrasse egészen központi helyen található a városban, egyáltalán nincs eldugva, konkrétan a világ legkiadósabb kéteurós kebabosát rejtő egyik főutca, a Hafenstrasse merőleges mellékutcájáról van szó, stratégiailag közeli elhelyezkedéssel a kikötő felé. A legtöbb kliens ugyanis a helyi férfiak mellett a matrózok és az óceánjárók nagy létszámú személyzete közül kerül ki. Ehhez korábban még az ide telepített hatalmas amerikai katonai bázis több tízezres legénysége is hozzászámolódott, amíg a kilencvenes évek elején fel nem számolták a bázist.

Az utca mindkét oldalán álló épületek utcafrontján a földszinten ajtóként is funkcionáló ablakokkal felszerelt szobácskák, vagy ahogy az itteniek hívják, kabinok vannak, minden szexmunkásnak saját jut. Béla barátnője az utca szemközti oldalán lévő kabinban dolgozik, direkt úgy vették ki a lakást, hogy a férfi szemmel tarthassa a nőt. A földig érő ablak egyfajta kirakat, a portéka pedig a mosolyogva vagy éppen kifejezéstelen arccal vonagló prostituált. Amelyik ablakban a prostituált elérhető, ott nyitott a függöny. Azokban pedig, ahol épp folyik a biznisz, a függönyök be vannak húzva. A vendégek fel-alá sétálnak az ablakok előtt, vagy autóval cirkálnak körbe-körbe, és kiválasztják a nekik tetsző szexmunkást.

Bremerhavenben nagyjából százötven éve ugyanabban az utcában van a vigalmi negyed, ahol a helyi rendőrség adatai szerint most is körülbelül száznyolcvan prostituált dolgozik. Kétharmaduk magyar. Az utcában tizenöt nagy bérház van, mindegyiknek az aljában négy-hat kirakat, és a biznisz virágzik: fél év alatt három alkalommal jártam itt, de a legkülönbözőbb hónapokban és napszakokban sem tudtam olyan időpontban vagy időjárási viszontagság közepette érkezni, hogy minden ablak üresen tátongjon.

Igazán hétvégén este tíz-tizenegykor indul be az utca, és reggel hétig tart. Valaki jön szórakozás előtt, valaki utána. Reggel 6 és 8 óra között van a munka előtti forgalom. Ezek azok a vendégek, akik nem tudnak eljönni otthonról, ezért a munkára hivatkozva hamarabb elindulnak. Hétköznap ebédidőben is van a forgalomban egy fellángolás – mondja Schmitz Erzsébet, az a magyar nő, aki az utcában kilenc épület kabinjait és lakásait kiadó cég munkatársa.

Az utcában a kirakatok mögötti 6-8 négyzetméteres (tiszta és rendes) kabinokban egy széles heverő, zuhanyzó, mosdó, egy bárszék, néhány jól fejlett plüssállat és giccses kép a berendezés. Béla és a barátnője, ahogy a többiek is az utcában, érvényes bérleti szerződéssel naponta 60 eurót fizetnek a kabinért, és további 20 eurót az itteni lakásukért, ez összesen naponta 24 ezer, tehát havi 720 ezer forintos kiadást jelent. Ebben a rezsi is benne van, és ez a bérleti összeg teljesen általánosnak tekinthető a németországi bordélyokban. A lakást és a kabint ugyanattól a cégtől bérlik, aminek Schmitz Erzsébet is az alkalmazottja.

Egy klienssel töltött húsz perc 30 eurót (kb. 9200 forintot), fél óra 50 eurót (kb. 15 ezer forintot), egy óra 100 eurót (kb. 30 ezer forintot) hoz a konyhára a szexmunkásnak. A hétvégi csúcsidőszakban egymásnak adják a kilincset a kliensek. Egész sportcsapatot látunk érkezni az egyesület kisbuszával, kerekesszékben fekvő mozgássérültet gurítanak egy másik kabinba, sőt, találkozunk egy helyi politikussal is, aki tíz évvel ezelőtti válása óta két-három hetente jár az utcába szexelni.

A 20 perces, 30 eurós alapszolgáltatásban az óvszeres orális szex és az óvszeres aktus szerepel, az ezen felüli extrákról egyénileg állapodik meg a szexmunkás és kliense. Extrának számíthat az anális szex, a fétisjátékok, a szado-mazo szex, a domina szerepjáték, a gumi nélküli szex, de akár a mell megérintése és a csók is. Az alapszolgáltatás általában egészen gyors üzlet, az utcában állva simán látni olyat, hogy mindössze öt-hat perc telik el onnantól kezdve, hogy a teljesen felöltözött férfi belép a kabinba, majd ugyanúgy kijön.

Jóformán ebben csak annyi van, hogy bejön, kettőt húzok a farkán, fölteszem a gumit, egy pár másodpercre bekapom, kutyapózba vágom magam, hogy ne is lássam a csávót, és ennyi a történet. Ha bármi többet akar ennél, akkor fizetnie kell – mesélte Muci. Egészen különleges esetek is vannak, a Dájmond művésznevű magyar szexmunkás erről így mesélt:

Így tehát nehéz kiszámolni, hogy hány kliensből lesz meg a bérleti díj, mert előfordulhat, hogy egyetlen vendég több száz eurót hoz a konyhára. De az is lehet, hogy csak harmincat.

Az utcában álló bérházak közül kilenc a Feda Ug. nevű cégé, az is, aminek az ablakában Béla éppen álmosan bambul. A cégnek két holland férfi, Jan Engel és Jeroen Pols a tulajdonosa. Alkalmazottjuk Schmitz Erzsébet, a vigalmi negyed menedzsere, madámja, aki ellen jelenleg is érvényben van a Nyíregyházi Járásbíróság által kibocsátott nemzetközi elfogatóparancs bűnszervezetben elkövetett kerítés bűntette miatt. Németország viszont megtagadta a madám kiadását, mondván, a tevékenység, amit Németországban végez, legális. A helyben illetékes brémai főügyész a határozatában azt írta, a nő soha semmilyen kizsákmányoló bűncselekményt nem követett el a szexmunkások rovására, sőt, az ügyész szerint készségesen tájékoztatta a rendőrséget, amikor ilyesmit észlelt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője, dr. Borsodi-Buss Emese viszont azt mondja, a nyomozás bizonyítékai szerint Schmitz Erzsébet nemcsak a szexmunkásokkal, hanem a futtatókkal is tartja a kapcsolatot, az ő kérésükre biztosít kabinokat a lányoknak, ezzel pedig hozzájárul ahhoz, hogy magyar lányokat kizsákmányoljanak, ez pedig már bűnszervezetben elkövetett kerítésnek számít. A magyar törvények szerint ez bűncselekmény, és Schmitz Erzsébetre, mint magyar állampolgárra, a magyar törvények vonatkoznak, mondja a szóvivő.

Német cégadatok szerint a Feda cég lakások és kereskedelmi egységek kiadásával foglalkozik. A cégadatokban ez nem szerepel, de ebben az ingatlanbizniszben történetesen minden bérlő prostituált, és itt a bérleti díjat termetes biztonsági őrök kíséretében szedik be napi rendszerességgel.

Leegyszerűsítve a kérdést, természetesen a pénzért, vagy legalábbis a pénz ígéretéért. Mivel a szex idehaza tabu, és a magyar társadalom szélsőségesen előítéletes, magyar fejjel irtó könnyű elítélni a prostituáltakat, pusztán azért, mert olyasmivel keresik a pénzt, ami morálisan megkérdőjelezhető. Valójában viszont rendkívül összetett gazdasági, társadalmi és pszichológiai háttere van annak, hogy egy nő úgy dönt, az idegenekkel való szexelésből tartja fenn magát és a családját. Valamint hogy a megszerzett – egyébként jelentős összegű – pénzét megossza valaki mással.

Béla barátnője minden nap végén odaadja a keresete felét a férfinak, és ezzel egyáltalán nincs egyedül. Negyven szexmunkás nővel készítettem interjút az elmúlt fél évben, és mindössze ketten voltak közülük, akik megtartották a teljes keresetüket, hogy kizárólag saját céljaik, jövőjük építésére használják.

Ádám Éva, Németországban szexmunkásokkal dolgozó szociális munkás is azt mondja, hogy nem találkozott olyan magyar prostituálttal, aki ne osztaná meg a pénzét egy férfival.

Szinte egyikük sincsen egyedül kint. Mindenkinek van barátja, én ezeket a kapcsolatokat csak business love-nak hívom. Megtehetné a nő, hogy férfi nélkül dolgozik, de mégsem teszi. Általában az az oka, hogy fél kijönni egyedül. Persze strici és strici között is van különbség, és a strici a legjobb esetben tényleg a biztonságot adja, de ez nagyon ritkán fordul elő – fogalmazott. A szociális munkás szakember szerint nagyon gyakran fajulnak el ezek az „üzleti szerelmek”, és a futtató vegzálni, bántalmazni kezdi a partnerét. Hogy miért csak ennyit kerestél, hogy maradj az utcán, amíg nem kerestél eleget, és esetleg nagyon meg is veri a nőt, sőt, még a családját is megfenyegeti.

Sok ezer magyar nő megy külföldre önszántából prostituáltnak, az emberkereskedelem, kizsákmányolás és kényszerített prostitúció sem példa nélküli. A bremerhaveni piros lámpás negyed sem kivétel ez alól. Ahogy a világon mindenhol, a helyi rendőrség szerint itt is valószínűleg sokkal több eset történik, mint ahány nyilvánosságra kerül.

2016 őszén két olyan ügy van folyamatban, ami a bremerhaveni piros lámpás negyedhez kötődik. A Nyíregyházi Járásbíróságon november elején kezdődött egy kerítés miatti ügy tárgyalása, abban egy egész család ül a vádlottak padján. F. István, az öccse, a húga, a húgának a lánya és még két ismerősük szervezett Bremerhavenbe prostituáltakat. A vádirat szerint nem bántalmazták a nőket, minden a szexmunkások beleegyezésével történt, de mégis vádlottak: ugyanis a közvetítésért cserébe náluk kötött ki a nők keresetének fele. A másik ügy Németországban folyik, a brémai bíróság tárgyal egy ilyen esetet, ahol egy 39 éves magyar nő és 23 éves fia kényszerített akarata ellenére az utcára egy magyar nőt Bremerhavenben. A Weser-Kurir tudósítása szerint a vádiratban az volt, hogy az áldozat korábban is prostituáltként dolgozott, de aztán egy magyar nő lett a futtatója, aki arra kötelezte, hogy naponta húsz ügyfelet szolgáljon ki, akár védekezés nélkül is. Az anya és fia kábítószerre, italra és márkás cuccokra költötte az így befolyt pénzt. Az áldozatuknak óvszer nélkül kellett szexelnie mindössze 20 euróért, vagyis 6000 forintnak megfelelő összegért.

Ha húsznál kevesebb ügyfél volt, akkor megverték, megrugdosták és megfenyegették. Szinte a teljes bevételt le kellett adnia, és ha ez ellen lázadt, akkor is verés következett – fogalmaz a lap. A brémai ügyészség szerint előfordult, hogy a nőt hajánál fogva megrángatták, hogy hideg vizes zuhannyal lelocsolták, majd az utcára küldték. A helyi Nordsee Zeitung nevű lap az eset egy következő tárgyalásáról szóló tudósításában azt írta, tanú is van rá, hogy a 23 éves férfi kétszer megerőszakolta a nőt, majd visszaküldte dolgozni. Máskor eszméletvesztésig rugdosta, és fegyvert fogva fenyegette, hogy megöli.

Kevés ilyen eset kerül napvilágra, pedig Németországban több helyi rendőrségnek, így a bremerhaveninek is saját „piros lámpás negyed alosztálya” van. 1999 óta létezik a részleg, mivel rengeteg a magyar, havonta egyszer magyar tolmáccsal járják végig az utcát, ellenőrizendő a szexmunkásokat, illetve azokat a férfiakat, akik a nőkkel együtt érkeznek, mondta az osztály egyik nyomozója, Andre Mauritschat. A bremerhaveni rendőrjárőrök naponta többször végigmennek az utcán.

A kényszerítés, emberkereskedelem esetekben nagy a látencia, a megfélemlített nő sok esetben nem mer feljelentést tenni, bizonyítékot pedig nehéz találni a zárt ajtók mögött történő verésekre, szóbeli abúzusokra, mondja a piros lámpás negyed alosztály nyomozója. A rendőrség adatai szerint habár a városban közel kétszáz szexmunkás dolgozik, 2015-ben mindössze 5 kényszerített prostitúciós eset volt, 2014-ben 9, 2013-ban pedig 7. A rendőrségi adatok szerint ezeknek az eseteknek több mint a felében, tehát évente háromszor-négyszer magyar nő volt a kényszerített és bántalmazott áldozat, és a legtöbb esetben magyar strici volt az elkövető. A nyomozó szerint a fel nem derített esetek aránya ennél sokkal nagyobb.

Egyre több magyar nő választja a külföldi prostitúciót, és nemcsak Bremerhavenben, hanem Berlinben és a szintén észak-németországi Hamburgban is jelentősen megnőtt az utóbbi években a magyar prostituáltak száma. A Ragazza-kontakt nevű, szexmunkásokat segítő hamburgi szervezet munkatársai 2011-ben egész évben csak 4 magyar szexmunkással találkoztak utcai munkájuk során, míg 2016-ban csak augusztusig 44 ilyen személlyel. De a német fővárosban sem más a helyzet: a Frauentreff Olga nevű, utcai prostituáltakat segítő szervezethez bejáró kliensek harmada érkezik tőlünk.

Bremerhavenben, Hamburgban és Berlinben is nagyjából 2012 óta nőtt meg a magyar prostituáltak száma. Ma a bremerhaveni Lessingstrassén vagy a berlini Kurfürstenstrassén estefelé végigsétálva simán lehet olyan érzése az embernek, hogy Magyarországon van, ugyanis az utcán álldogáló nők és férfiak közel mindegyike magyarul beszél. Öt-hat évvel ezelőtt ez nem így volt.

Azért erősödött fel a szexmunkások körében a kivándorlás, mert ekkor lépett életbe Magyarországon az új szabálysértési törvény. Azóta a rendőr már a helyszínen pénzbírságra kötelezheti a prostituáltat, ha nem a kijelölt területen áll, korábban ezt csak a bíróság tehette meg. És ahogy azt a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete is hangoztatja, ezzel: megszűnt a bíróságok kontrollja, a védőügyvéd jelenléte, a bizonyítékok becsatolása, a tanúk, a tanúszakértők meghallgatásának vagy a fellebbezésnek a lehetősége, és ezzel a szabálysértési eljárás egyszerű csekkosztásra silányult.

A jobb kereset miatt és a bírságolások elől indultak el a magyar szexmunkások külföldre, olyan országokba, mint Németország, Hollandia és Svájc, ahol a prostitúció legális és szerintük emiatt biztonságosabb is.

A prostituáltak és futtatóik körében élénken terjednek az infók, hogy hol érdemes külföldön szerencsét próbálni. Béla barátnője éppen Zürichből tartott hazafelé busszal, amikor egy másik szexmunkástól hallott Bremerhavenről, ami éppen azért tűnt vonzónak, mert a helyi piros lámpás negyedet egy magyar nő vezeti. Pedig itt nemcsak a svájci és hollandiai, hanem még a Németország más részein jellemző árakhoz képest is kevesebbet lehet elkérni a szexmunkáért, mégis az a hír járta prostituált körökben Bremerhavenről, hogy a magyaroknak így is megéri. A piros lámpás utca életét szervező magyar nő egyfajta biztosítékot jelentett Béláéknak, főként, hogy egyikük sem beszélt németül. Schmitz Erzsébetről az a lány a buszban azt mondta, hogy korrekt, és segít az üzlet beindításában.

Azok a szexmunkások, akikkel Németországban interjúztam, nem kényszerítésből választották ezt a munkát, vagy legalábbis a kényszerítésnek nem abban a klasszikusnak számító értelmében, amikor valakit elrabolnak, bedugják egy kocsiba, elveszik a papírjait, és minden alkalommal agyba-főbe verik, ha nem áll ki az utcára.

Mégis odaadják futtatójuknak a keresetük egy részét. Minden eset más, de leggyakrabban egy erős érzelmi függés, függésben tartás jelenti a nőnek a kényszerítő erőt. Például azért dolgoznak stricivel, mert a férfi elcsábította őket, és szerelmesek lettek belé; vagy egy idegen országban sokkal szívesebben vannak egy társsal, akivel esténként beszélgetnek, együtt esznek; vagy mert úgy gondolják, ahhoz, hogy rendben menjenek a dolgok egy olyan országban, ahol nem beszélik a nyelvet, szükség van mellettük egy férfira. Vagy ezeknek a tényezőknek egyfajta keveréke miatt.

Egy viszont tény, habár a német törvények lehetővé tennék, a Bremerhavenben dolgozó magyar prostituáltak közül elenyésző azoknak a száma, akik mindenfajta ismeretség és segítség nélkül indulnak külföldre dolgozni, és kizárólag saját maguknak dolgoznak. A legtöbben egy férfitól függenek, ennek a függésnek a természete többféle lehet.

Amikor egy szexmunkás leköt egy üzletet a klienssel, küld egy sms-t vagy Viber-üzenetet a pasijának arról, amit a vendéggel megbeszélt. Aztán akkor is küld egyet, amikor a kliens végzett. Ez egyrészt a kereset feletti kontrollnak is tekinthető (a tarifák ugyanis időre mennek), másrészt viszont védelmet is jelenthet, mert ha gyanúsan tovább marad a kliens, és mondjuk nem akar az előre megbeszélt időszak után távozni, a szexmunkás segítségére siethet a pasija. Mondjuk ebben a piros lámpás negyedben biztonsági őrök is dolgoznak, ezért ennek a védelmi funkciónak kisebb a jelentősége.

A szexmunkások szinte kivétel nélkül átmeneti tevékenységként beszélnek a prostitúcióról. Találkoztam olyan nővel, aki februárban, majd fél évvel később, augusztusban is azt mondta nekem, hogy már csak két hetet marad. Dájmond évek óta Bremerhavenben él a barátjával és közös kislányukkal, a nagyobbik gyerek – akit Dájmond édesanyja nevel Magyarországon – nem tud arról, mivel foglalkozik az édesanyja. Úgy tudja, hogy takarítok itt kint. A kicsi meg még nem tudja felfogni. Még cicizik, kétóránként fel szoktam menni hozzá, amúgy az apukájával van. Szoktak menni sétálni, plázázni, kocsikázni, úgyhogy én teljesen nyugodt vagyok, mert az én párom az maximálisan normális, nem veri el a pénzt. Úgy beszéltük meg, hogy ha hároméves lesz a kislány, leállok. Otthon szeretnék maradni, sütni-főzni, állatokat nevelni. Aztán utána már a páromnak a dolga, hogy a mindennapit kikerítse.

Németországban 2002-től mostanáig egy egészen liberális prostitúciós törvény volt érvényben, aztán 2016-ban fogadta el a német parlament az újat, ami a jelenleginél sokkal szigorúbb szabályozást ír elő. De egyelőre itt nemcsak a prostitúció, hanem a prostituáltak körüli holdudvar, tehát a stricik, madámok működése is törvényes, amennyiben nem bántalmazzák, kényszerítik és nem zsákmányolják ki a szexmunkásokat. Magyarországon sem tiltott a prostitúció, azonban a törvények minden egyéb, a prostitúcióhoz kötődő tevékenységet büntetnek: a futtatást, a kerítést, de még azt is, ha valaki prostituáltnak ad ki lakást. A magyar szexmunkás Magyarországon vagy a saját lakásában, vagy a (nagyon kevés meglévő) kijelölt közterületen dolgozhat. A bremerhaveni futtatók és Schmitz Erzsébet, a madám a hazai törvények szerint megvalósítják a kerítés, a kitartottság és a prostitúció elősegítése nevű bűncselekményeket. Az érdekesség a történetben, hogy ezek a tevékenységek jelenleg teljesen legálisak Németországban.

A prostitúciót – bár elsősorban nők végzik – elsősorban a nők ítélik el, és a téma totálisan megosztja a magyar társadalmat, derült ki az Index megrendelésére a Závecz Research által augusztusban végzett országos reprezentatív közvélemény-kutatásból. (A felmérés 1000 fős reprezentatív mintán, telefonos megkérdezéssel készült, a maximális hibanagyság +/-3 százalékos.)

Klaszteranalízissel és más statisztikai módszerekkel három jellegzetes véleménycsoportot különítettünk el a válaszolók között. A prostitúcióval szemben megengedő magyar válaszadóból volt a legtöbb, ebbe a toleráns csoportba sorolható az összes megkérdezett 43 százaléka.