Csoda, hogy nem hetekkel ezelőtt verekedtek össze az LMP-ben

Távolról nézve tökéletesen érthetetlen, mi zajlik napok, hetek, sőt hónapok óta az LMP-ben. Egymást követik a nehezen magyarázható, érthetetlen események. Haladjunk az időrendben visszafelé, kezdve a leglátványosabb összetűzéssel:

• Szombaton Sallai Róbert Benedek elnökségi titkár, volt parlamenti képviselő rátámadt Hadházy Ákos társelnökre, Hadházy feljelentést is tett tettleges becsületsértésért és garázdaságért.
• Szél Bernadett megindította az amúgy is visszavonuló képviselő kizárását. Sallai viszont előtte nyilvános Facebook-posztban ócsárolta Szélt, a fodrász- és ruhatárszámláit kérte számon.
• Előtte, múlt hétfőn Hadházy Ákos azzal vádolta meg Sallait, illetve a közélettől korábban visszavonuló Schiffer Andrást, hogy LMP-s jelölteket zsaroltak: ne lépjenek vissza. A két politikus ezt hazugságnak nevezte, visszautasította.
• Közben az LMP fegyelmi eljárást indított a visszalépők ellen, sőt, Hadházy Ákos és Ungár Péter elnökségi tag ellen is, akik a visszalépéseket koordinálták.
• Hadházy a választás után lemondott társelnöki posztjáról, Szél Bernadett másik társelnök viszont a helyén maradt. Miközben az LMP a voksok számát tekintve a története legjobb választási eredményét érte el, 400 ezernél is több szavazatot gyűjtött (mindez 7 százalék fölötti eredményt jelentett), a parlamentbe 8 képviselőjelöltje jutott be.
• A kampányhajrában viszont kibogozhatatlanul taktikázott a visszalépésekkel a párt. Ennek egyik csúcspontja az a sajtótájékoztató volt, ahol Szél és Hadházy bejelentette, hogy „minden ajtó bezárult” a szövetségi tárgyalásokat illetően, ezzel párhuzamosan viszont egy LMP-s visszalépett az MSZP-s Kunhalmi Ágnes javára.

Ha egymás mellé tesszük ezeket az eseményeket, azt érezhetjük, mintha nem is egy párt lenne az LMP, annyira kuszán politizálnak és kommunikálnak a politikusaik. Az érzés helytálló. LMP-sekkel az elmúlt napokban és szombat óta folytatott beszélgetéseink legalábbis azt igazolják, hogy nagy a megosztottság a pártban, nem is csupán egy frontvonal húzódik, és többen a párt szakadását sem tartják túlzó gondolatnak. A szombati események után nyilatkozni, interjút adni senki nem akart, de így is rekonstruálni tudjuk, mi okozta a verekedésig fajuló vitát a pártban.

Hogy lesz hatalom az állandó függetlenségből?

A konfliktus megértéséhez 2016-ig kell visszaugranunk. Ekkor távozott a pártból és a közéletből Schiffer András társelnök, és a publicisták és egyéb közéleti megmondóemberek már pedzegetni kezdték, hogy az LMP ezzel a megszűnés határához érkezett, 2018-ban semmi esélye parlamentbe jutni. Mint látjuk, nem lett igazuk, de ehhez nagy taktikázásra volt szükségük a párt vezetőinek.

Az LMP identitásának egyik fő eleme volt Schiffer András irányítása alatt a politikai oldalaktól való távolságtartás, „a függetlenségi doktrína”, ahogy Schiffer előszeretettel nevezte. Ennek lényege az volt, hogy az LMP kritizálta ugyan az Orbán-kormányt, ám ez nem jelentette, hogy azonosul az MSZP–DK jelentette baloldallal, sőt, a szocialistákat és az elmúltnyolcévet Schiffer olykor még vehemensebben is támadta.

Az LMP középen álló stratégiáját először 2012 körül veszélyeztette egy másik stratégia, a Szabó Tímea–Karácsony Gergely–Jávor Benedek-féle párbeszédes platform, amely először Bajnaival, majd végső soron az MSZP–DK-val való összefogásban látta Orbán legyőzésének kulcsát. A párbeszédesek végül 2013-ban távoztak a pártból, az LMP pedig maradt a függetlenségi doktrínánál, a 2014-es választáson egyedül indult, senkivel nem fogott össze, senki javára nem lépett vissza.

Schiffer visszavonulása után sem kérdőjelezték meg hangosan ezt a stratégiát a párton belül. Hiszen aki ellene volt, távozott Karácsonyékkal. A külön indulásról szóló határozatot 2016-ban az új társelnök, Hadházy Ákos javaslatára ismét megszavazták. A dologgal csak egyetlen probléma volt: nem adott magyarázatot arra, hogyan lesz ebből bejutás 2018-ban, illetve hogyan lesz ebből hosszú távon politikai hatalom.

A meghiúsult Botka–LMP-paktum

2017-ben kínálkozott egy kiút, amelyről az LMP-ben csak néhányan tudtak. Botka László, az MSZP akkor még elismert, később teljhatalommal is felruházott miniszterelnök-jelöltje a választási indulást az LMP-vel szoros együttműködésben képzelte el. Botka a háttérben elkezdett tárgyalni Hadházyval és Széllel, milyen konstrukcióban működhetne együtt a két párt.

Win-win helyzetnek látszott: Botka az LMP segítségével kiszoríthatta volna (vagy legalábbis kényszerpályára küldhette volna) Gyurcsányt, az LMP pedig feljebb léphetett volna a politikai lépcsőfokon, egy jó megállapodással megsokszorozhatta volna a képviselői számát. Az MSZP–LMP Botka vezetésével ráadásul a Fidesz esélyes kihívójaként tüntethette volna fel magát.

Több narratívát is hallottunk, miért nem jött össze a Botka–LMP-paktum. Botka nem tudott biztosítékot ígérni, az MSZP-ből belülről többen fúrták a dolgot, Gyurcsány bekavart, az LMP-sek féltek a belső visszhangtól és botránytól. A lényeg ismert: az LMP nem paktált le Botkával, Botka pedig végül (több más tényező miatt is) visszalépett.

Csendben stratégiát váltott az LMP

Eközben azonban az LMP-ben elindult egy másik folyamat, amely a 2018-as választásra komoly hatással bírt. Amikor az LMP-ben látták, hogy a Botka-sztori nem működik, az MSZP bomlik, és csökken a népszerűsége, a párt vezetőiben felmerült, hogy talán nem is kell összefogni az MSZP-vel, bőven elég, ha elszipkázzák tőlük a baloldali szavazókat.

És itt beállt a fordulat: az LMP szép csendben, a saját tagjai tudta és megerősítése nélkül stratégiát váltott. Azon volt, hogy idővel a baloldal, majd az ellenzék legnagyobb pártja legyen.

2017 szeptemberétől konkrét jelei is voltak az LMP – nevezzük így – balos fordulatának. Beült az LMP-frakcióba Demeter Márta volt szocialista képviselő, és közben az LMP-ből más MSZP-seket is csábítgattak. Az LMP fő kampánytanácsadója pedig Ron Werber lett. Az ő fő előnye pedig nem csupán az volt, hogy sokat tud a magyar belpolitikáról, hanem az is: sokat tud a magyar baloldal viszonyairól, főleg az MSZP-ről.

Az LMP tehát a politikai baloldal felé fordult az MSZP–DK-val, sőt a Jobbikkal is versenyezve, miközben a párt vezetői ezt nem igazán kommunikálták sem belülre a tagoknak, sem kívülre a választóknak. Botka távozása után, majd az őszi MSZP–Gyurcsány tárgyalási bohózat közben úgy tűnt, az LMP-sek jól döntöttek: a párt népszerűsége növekedett, a balos választók jól rezonáltak Szél Bernadett miniszterelnök-jelöltségére is.

Ám decemberre-januárra jött a megtorpanás, amelynek egyik oka az lehetett, hogy az MSZP végül importálni tudott magának egy baloldalon Szélnél is népszerűbb listavezetőt, Karácsony Gergelyt. Ez nem jelentette persze automatikusan az LMP-s, balra forduló stratégia végét. Ehhez azonban nyilvánvalóvá kellett volna tenni kívül és belül a dolgot, és idejében megkezdeni az ebből logikusan következő koordinációt.

Az LMP ugyanis így világosan jelezhette volna: hajlandó visszalépni az MSZP és a DK javára, ha ez kölcsönös, és nem játszik alárendelt szerepet egyik fél sem. Az LMP-nek ugyanis nyilvánvalóan nem volt érdeke visszalépésekkel duzzasztani az MSZP- és a DK-frakció létszámát. Ez a tisztázás azonban nem történt meg, sőt az LMP a kampány elején is deklarálta, hogy egyetlen parlamenti párttal sem működik együtt.

Belecsúsztak a visszalépés-káoszba

A feszültség azonban két tényező miatt egyre csak nőtt. Egyrészt a felmérések azt mutatták, és az LMP-s tagok maguk körül is azt tapasztalhatták, hogy a szavazóik jó része együttműködés-párti (a Medián a kampányhajrában azt mérte, az LMP-szavazók kétharmada támogatja a visszalépéseket). Másrészt a hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelem nyomást helyezett az ellenzéki pártokra, így az LMP-re is.

Szél Bernadett ekkor javasolta az MSZP-nek és a Jobbiknak is, hogy egyeztessenek a teljes koordinációról. Ez merőben új helyzetet teremtett volna az ellenzéki oldalon. Szél ehhez a kongresszusa támogatását is meg tudta szerezni pár nappal később. De a felhatalmazás úgy szólt, hogy csak akkor koordinálhat az LMP, ha a Jobbikkal ÉS a baloldallal egyszerre történik. Csak a baloldallal a határozat szerint nem lehet visszalépés-megállapodást kötni.

Innen érthető meg, hogy Szél miért próbált meg rendületlenül egyezségre jutni egyszerre a balosokkal, illetve Vona Gáborékkal is. És innen érthető, hogy az első LMP-s visszalépés után (az MSZP-s Kunhalmi Ágnes javára) miért kellett gyorsan bejelenteni egy jobbikos javára történő visszalépést is az esti tévéműsorban (Kepli Lajos javára).

A Jobbikon már a rajtvonalnál elbukott a kezdeményezés, Vonáék a szocikkal, pláne Gyurcsánnyal nem akartak együttműködni. Így Szél és Hadházy március 20-án bejelentette, hogy az ajtó bezárult, az LMP több tárgyalást nem kezdeményez az ellenzéki pártokkal. Szélék tehát kommunikálhatták volna, hogy ők mindent megtettek, de a többiek nem akarnak koordinálni. Ám a sajtótájékoztató közben jött a hír az első visszalépésről.

Ezután a háttérben – immár kongresszusi felhatalmazás nélkül – folytatódtak a titkos tárgyalások a baloldallal. És itt bonyolódik csak igazán a történet: Szél és Hadházy ugyanis teljesen más logika szerint képzelte a visszalépéseket. Míg Szél és Ungár tartotta magát az őszi stratégiához, vagyis csak olyan megállapodást tudott elképzelni, amelyben nem játszik alárendelt szerepet az LMP (vagyis kvázi egy-egy arányban lépnek vissza egymás javára a pártok), addig Hadházy a tömeges visszalépést sürgette Orbán leváltása érdekében – nem is igazán törődve azzal, hogy az ellenzéki frakciók hogyan néznének ki április 8. után.

Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy többen elszabadult hajóágyúként jellemezték Hadházyt. A pártban terjedő anekdota szerint az utolsó héten jellemző volt, hogy Hadházy felhívott egy LMP-s jelöltet, hogy lépjen vissza, majd utána az elnökségből más felhívta, hogy ne lépjen vissza, mert nincs erről semmilyen döntés.

Eközben nem kevesen voltak az LMP-ben, akik nagyon rossz szemmel nézték a visszalépési fejleményeket, és fogadkoztak, hogy semmiképp sem lépnek vissza a baloldal javára, és körtelefonokkal mindenkit erre buzdítottak. Közéjük tartozik a Hadházyval szombaton fizikailag is összetűző Sallai Róbert Benedek, az elnökség titkára, aki körlevélben hívta fel a kampányban a jelöltek figyelmét a visszalépések anyagi vonzatára (egyesek ezt értékelték fenyegetésnek, sőt zsarolásnak).

Mivel ők a korábbi függetlenségi doktrínát képviselték, nevezhetjük őket schifferistáknak, bár az ellenőrizhetetlen, hogy a közéletből kivonuló volt társelnök gyakorolt-e bármilyen hatást rájuk. A fideszes aláírások miatt felfüggesztett zuglói LMP-s jelölt, Barta János (végül a párt felszólítása ellenére nem lépett vissza) kereken ki is mondta: „Azért szeretnének kizárni, mert önállóságpárti vagyok, az LMP vezetőségének nagy része viszont összefogáspárti.”

Két időközi és sorsdöntő kongresszus következik

A belső zűrzavarból az LMP nem jött ki jól. A párt visszalépett több kulcsfontosságú választókerületben is baloldal javára. Emiatt a schifferisták szidják nagyon Szélt és Hadházyt. Ez a pár visszalépés viszont nem akadályozta meg a kétharmadot, több vk-ban hiányzott a koordináció. Emiatt sok MSZP–DK-s, sőt sok balos LMP-szavazó is támadja Széléket. A visszalépésekből ráadásul mindössze egy mandátuma lett az LMP-nek: Csárdi Antal belvárosi győzelme.

Előbb említettük, hogy a visszalépésekre nem volt kongresszusi felhatalmazásuk az érintetteknek, ezért indultak meg az fegyelmi eljárások, titkárként Sallai indította el ezeket. Éppen az egyik ilyen tárgyaláson, a Kunhalmi javára visszalépő Kassai Dániel tárgyalásán esett neki a schifferista Sallai Hadházynak.

A közelgő kongresszuson, amelyet nagy valószínűséggel május végén tart a párt, ha fizikai erőszak nem is várható, a csata nagy lesz a két tábor között. A függetlenségi doktrínát támogatók és a legnagyobb ellenzéki párttá válás stratégiáját követők között ugyanis mára minden szinten kibékíthetetlenné vált az ellentét. Márpedig sürgősen dönteni kell:

(Hajdu László és Kocsis Máté utódját választják meg, mert ők képviselők lettek).

Mivel a frakcióban többségben vannak Szélék (őt támogatja Ungár, Schmuck Erzsébet, Demeter Márta és a képviselői mandátumát feltehetően megtartó Hadházy is), náluk a több erőforrás, így Szél Bernadett indul előnyösebb pozícióból. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy mennyire roncsolja szét a pártot a csata, és hogy lesz-e újabb LMP-szakadás a következő kongresszus után.

(Borítókép:  Schiffer András, Ikotity István, Szél Bernadett társelnök és Sallai R. Benedek az LMP-frakció tagjai az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. május 2-án. - fotó: Kovács Tamás / MTI)