Aliz
6 °C
14 °C

Csoda, hogy nem hetekkel ezelőtt verekedtek össze az LMP-ben

D  AS20160502001
2018.04.17. 07:10 Módosítva: 2018-04-17 08:01:50
Akkora a belső feszültség már jó ideje az LMP-ben, hogy többen már a párt újabb szakadását sem tartják kizártnak. Sallai Róbert Benedek támadása Hadházy Ákosra persze rendkívüli történés, de a konfliktus nem meglepő az elmúlt hónapok történéseit ismerve. Mi történik az LMP-ben?

Távolról nézve tökéletesen érthetetlen, mi zajlik napok, hetek, sőt hónapok óta az LMP-ben. Egymást követik a nehezen magyarázható, érthetetlen események. Haladjunk az időrendben visszafelé, kezdve a leglátványosabb összetűzéssel:

  • Szombaton Sallai Róbert Benedek elnökségi titkár, volt parlamenti képviselő rátámadt Hadházy Ákos társelnökre, Hadházy feljelentést is tett tettleges becsületsértésért és garázdaságért.
  • Szél Bernadett megindította az amúgy is visszavonuló képviselő kizárását. Sallai viszont előtte nyilvános Facebook-posztban ócsárolta Szélt, a fodrász- és ruhatárszámláit kérte számon.
  • Előtte, múlt hétfőn Hadházy Ákos azzal vádolta meg Sallait, illetve a közélettől korábban visszavonuló Schiffer Andrást, hogy LMP-s jelölteket zsaroltak: ne lépjenek vissza. A két politikus ezt hazugságnak nevezte, visszautasította.
  • Közben az LMP fegyelmi eljárást indított a visszalépők ellen, sőt, Hadházy Ákos és Ungár Péter elnökségi tag ellen is, akik a visszalépéseket koordinálták.
  • Hadházy a választás után lemondott társelnöki posztjáról, Szél Bernadett másik társelnök viszont a helyén maradt. Miközben az LMP a voksok számát tekintve a története legjobb választási eredményét érte el, 400 ezernél is több szavazatot gyűjtött (mindez 7 százalék fölötti eredményt jelentett), a parlamentbe 8 képviselőjelöltje jutott be.
  • A kampányhajrában viszont kibogozhatatlanul taktikázott a visszalépésekkel a párt. Ennek egyik csúcspontja az a sajtótájékoztató volt, ahol Szél és Hadházy bejelentette, hogy „minden ajtó bezárult” a szövetségi tárgyalásokat illetően, ezzel párhuzamosan viszont egy LMP-s visszalépett az MSZP-s Kunhalmi Ágnes javára.

Ha egymás mellé tesszük ezeket az eseményeket, azt érezhetjük, mintha nem is egy párt lenne az LMP, annyira kuszán politizálnak és kommunikálnak a politikusaik. Az érzés helytálló. LMP-sekkel az elmúlt napokban és szombat óta folytatott beszélgetéseink legalábbis azt igazolják, hogy nagy a megosztottság a pártban, nem is csupán egy frontvonal húzódik, és többen a párt szakadását sem tartják túlzó gondolatnak. A szombati események után nyilatkozni, interjút adni senki nem akart, de így is rekonstruálni tudjuk, mi okozta a verekedésig fajuló vitát a pártban.

Hogy lesz hatalom az állandó függetlenségből?

A konfliktus megértéséhez 2016-ig kell visszaugranunk. Ekkor távozott a pártból és a közéletből Schiffer András társelnök, és a publicisták és egyéb közéleti megmondóemberek már pedzegetni kezdték, hogy az LMP ezzel a megszűnés határához érkezett, 2018-ban semmi esélye parlamentbe jutni. Mint látjuk, nem lett igazuk, de ehhez nagy taktikázásra volt szükségük a párt vezetőinek.

Az LMP identitásának egyik fő eleme volt Schiffer András irányítása alatt a politikai oldalaktól való távolságtartás, „a függetlenségi doktrína”, ahogy Schiffer előszeretettel nevezte. Ennek lényege az volt, hogy az LMP kritizálta ugyan az Orbán-kormányt, ám ez nem jelentette, hogy azonosul az MSZP–DK jelentette baloldallal, sőt, a szocialistákat és az elmúltnyolcévet Schiffer olykor még vehemensebben is támadta.

Az LMP középen álló stratégiáját először 2012 körül veszélyeztette egy másik stratégia, a Szabó Tímea–Karácsony Gergely–Jávor Benedek-féle párbeszédes platform, amely először Bajnaival, majd végső soron az MSZP–DK-val való összefogásban látta Orbán legyőzésének kulcsát. A párbeszédesek végül 2013-ban távoztak a pártból, az LMP pedig maradt a függetlenségi doktrínánál, a 2014-es választáson egyedül indult, senkivel nem fogott össze, senki javára nem lépett vissza.

Schiffer visszavonulása után sem kérdőjelezték meg hangosan ezt a stratégiát a párton belül. Hiszen aki ellene volt, távozott Karácsonyékkal. A külön indulásról szóló határozatot 2016-ban az új társelnök, Hadházy Ákos javaslatára ismét megszavazták. A dologgal csak egyetlen probléma volt: nem adott magyarázatot arra, hogyan lesz ebből bejutás 2018-ban, illetve hogyan lesz ebből hosszú távon politikai hatalom.

A meghiúsult Botka–LMP-paktum

2017-ben kínálkozott egy kiút, amelyről az LMP-ben csak néhányan tudtak. Botka László, az MSZP akkor még elismert, később teljhatalommal is felruházott miniszterelnök-jelöltje a választási indulást az LMP-vel szoros együttműködésben képzelte el. Botka a háttérben elkezdett tárgyalni Hadházyval és Széllel, milyen konstrukcióban működhetne együtt a két párt.

Win-win helyzetnek látszott: Botka az LMP segítségével kiszoríthatta volna (vagy legalábbis kényszerpályára küldhette volna) Gyurcsányt, az LMP pedig feljebb léphetett volna a politikai lépcsőfokon, egy jó megállapodással megsokszorozhatta volna a képviselői számát. Az MSZP–LMP Botka vezetésével ráadásul a Fidesz esélyes kihívójaként tüntethette volna fel magát.

Több narratívát is hallottunk, miért nem jött össze a Botka–LMP-paktum. Botka nem tudott biztosítékot ígérni, az MSZP-ből belülről többen fúrták a dolgot, Gyurcsány bekavart, az LMP-sek féltek a belső visszhangtól és botránytól. A lényeg ismert: az LMP nem paktált le Botkával, Botka pedig végül (több más tényező miatt is) visszalépett.

Csendben stratégiát váltott az LMP

Eközben azonban az LMP-ben elindult egy másik folyamat, amely a 2018-as választásra komoly hatással bírt. Amikor az LMP-ben látták, hogy a Botka-sztori nem működik, az MSZP bomlik, és csökken a népszerűsége, a párt vezetőiben felmerült, hogy talán nem is kell összefogni az MSZP-vel, bőven elég, ha elszipkázzák tőlük a baloldali szavazókat.

És itt beállt a fordulat: az LMP szép csendben, a saját tagjai tudta és megerősítése nélkül stratégiát váltott. Azon volt, hogy idővel a baloldal, majd az ellenzék legnagyobb pártja legyen.

2017 szeptemberétől konkrét jelei is voltak az LMP – nevezzük így – balos fordulatának. Beült az LMP-frakcióba Demeter Márta volt szocialista képviselő, és közben az LMP-ből más MSZP-seket is csábítgattak. Az LMP fő kampánytanácsadója pedig Ron Werber lett. Az ő fő előnye pedig nem csupán az volt, hogy sokat tud a magyar belpolitikáról, hanem az is: sokat tud a magyar baloldal viszonyairól, főleg az MSZP-ről.

Az LMP tehát a politikai baloldal felé fordult az MSZP–DK-val, sőt a Jobbikkal is versenyezve, miközben a párt vezetői ezt nem igazán kommunikálták sem belülre a tagoknak, sem kívülre a választóknak. Botka távozása után, majd az őszi MSZP–Gyurcsány tárgyalási bohózat közben úgy tűnt, az LMP-sek jól döntöttek: a párt népszerűsége növekedett, a balos választók jól rezonáltak Szél Bernadett miniszterelnök-jelöltségére is.

Ám decemberre-januárra jött a megtorpanás, amelynek egyik oka az lehetett, hogy az MSZP végül importálni tudott magának egy baloldalon Szélnél is népszerűbb listavezetőt, Karácsony Gergelyt. Ez nem jelentette persze automatikusan az LMP-s, balra forduló stratégia végét. Ehhez azonban nyilvánvalóvá kellett volna tenni kívül és belül a dolgot, és idejében megkezdeni az ebből logikusan következő koordinációt.

Az LMP ugyanis így világosan jelezhette volna: hajlandó visszalépni az MSZP és a DK javára, ha ez kölcsönös, és nem játszik alárendelt szerepet egyik fél sem. Az LMP-nek ugyanis nyilvánvalóan nem volt érdeke visszalépésekkel duzzasztani az MSZP- és a DK-frakció létszámát. Ez a tisztázás azonban nem történt meg, sőt az LMP a kampány elején is deklarálta, hogy egyetlen parlamenti párttal sem működik együtt.

Belecsúsztak a visszalépés-káoszba

A feszültség azonban két tényező miatt egyre csak nőtt. Egyrészt a felmérések azt mutatták, és az LMP-s tagok maguk körül is azt tapasztalhatták, hogy a szavazóik jó része együttműködés-párti (a Medián a kampányhajrában azt mérte, az LMP-szavazók kétharmada támogatja a visszalépéseket). Másrészt a hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelem nyomást helyezett az ellenzéki pártokra, így az LMP-re is.

Szél Bernadett ekkor javasolta az MSZP-nek és a Jobbiknak is, hogy egyeztessenek a teljes koordinációról. Ez merőben új helyzetet teremtett volna az ellenzéki oldalon. Szél ehhez a kongresszusa támogatását is meg tudta szerezni pár nappal később. De a felhatalmazás úgy szólt, hogy csak akkor koordinálhat az LMP, ha a Jobbikkal ÉS a baloldallal egyszerre történik. Csak a baloldallal a határozat szerint nem lehet visszalépés-megállapodást kötni.

Vona Gábor, Szél Bernadett és Karácsony Gergely a Független Diákparlament által szervezett ellenzéki miniszterelnök-jelölti vitám 2018 március 12-én
Vona Gábor, Szél Bernadett és Karácsony Gergely a Független Diákparlament által szervezett ellenzéki miniszterelnök-jelölti vitám 2018 március 12-én
Fotó: Huszti István

Innen érthető meg, hogy Szél miért próbált meg rendületlenül egyezségre jutni egyszerre a balosokkal, illetve Vona Gáborékkal is. És innen érthető, hogy az első LMP-s visszalépés után (az MSZP-s Kunhalmi Ágnes javára) miért kellett gyorsan bejelenteni egy jobbikos javára történő visszalépést is az esti tévéműsorban (Kepli Lajos javára).

A Jobbikon már a rajtvonalnál elbukott a kezdeményezés, Vonáék a szocikkal, pláne Gyurcsánnyal nem akartak együttműködni. Így Szél és Hadházy március 20-án bejelentette, hogy az ajtó bezárult, az LMP több tárgyalást nem kezdeményez az ellenzéki pártokkal. Szélék tehát kommunikálhatták volna, hogy ők mindent megtettek, de a többiek nem akarnak koordinálni. Ám a sajtótájékoztató közben jött a hír az első visszalépésről.

Ezután a háttérben – immár kongresszusi felhatalmazás nélkül – folytatódtak a titkos tárgyalások a baloldallal. És itt bonyolódik csak igazán a történet: Szél és Hadházy ugyanis teljesen más logika szerint képzelte a visszalépéseket. Míg Szél és Ungár tartotta magát az őszi stratégiához, vagyis csak olyan megállapodást tudott elképzelni, amelyben nem játszik alárendelt szerepet az LMP (vagyis kvázi egy-egy arányban lépnek vissza egymás javára a pártok), addig Hadházy a tömeges visszalépést sürgette Orbán leváltása érdekében – nem is igazán törődve azzal, hogy az ellenzéki frakciók hogyan néznének ki április 8. után.

Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy többen elszabadult hajóágyúként jellemezték Hadházyt. A pártban terjedő anekdota szerint az utolsó héten jellemző volt, hogy Hadházy felhívott egy LMP-s jelöltet, hogy lépjen vissza, majd utána az elnökségből más felhívta, hogy ne lépjen vissza, mert nincs erről semmilyen döntés.

Eközben nem kevesen voltak az LMP-ben, akik nagyon rossz szemmel nézték a visszalépési fejleményeket, és fogadkoztak, hogy semmiképp sem lépnek vissza a baloldal javára, és körtelefonokkal mindenkit erre buzdítottak. Közéjük tartozik a Hadházyval szombaton fizikailag is összetűző Sallai Róbert Benedek, az elnökség titkára, aki körlevélben hívta fel a kampányban a jelöltek figyelmét a visszalépések anyagi vonzatára (egyesek ezt értékelték fenyegetésnek, sőt zsarolásnak).

Mivel ők a korábbi függetlenségi doktrínát képviselték, nevezhetjük őket schifferistáknak, bár az ellenőrizhetetlen, hogy a közéletből kivonuló volt társelnök gyakorolt-e bármilyen hatást rájuk. A fideszes aláírások miatt felfüggesztett zuglói LMP-s jelölt, Barta János (végül a párt felszólítása ellenére nem lépett vissza) kereken ki is mondta: „Azért szeretnének kizárni, mert önállóságpárti vagyok, az LMP vezetőségének nagy része viszont összefogáspárti.”

Két időközi és sorsdöntő kongresszus következik

A belső zűrzavarból az LMP nem jött ki jól. A párt visszalépett több kulcsfontosságú választókerületben is baloldal javára. Emiatt a schifferisták szidják nagyon Szélt és Hadházyt. Ez a pár visszalépés viszont nem akadályozta meg a kétharmadot, több vk-ban hiányzott a koordináció. Emiatt sok MSZP–DK-s, sőt sok balos LMP-szavazó is támadja Széléket. A visszalépésekből ráadásul mindössze egy mandátuma lett az LMP-nek: Csárdi Antal belvárosi győzelme.

Előbb említettük, hogy a visszalépésekre nem volt kongresszusi felhatalmazásuk az érintetteknek, ezért indultak meg az fegyelmi eljárások, titkárként Sallai indította el ezeket. Éppen az egyik ilyen tárgyaláson, a Kunhalmi javára visszalépő Kassai Dániel tárgyalásán esett neki a schifferista Sallai Hadházynak.

A közelgő kongresszuson, amelyet nagy valószínűséggel május végén tart a párt, ha fizikai erőszak nem is várható, a csata nagy lesz a két tábor között. A függetlenségi doktrínát támogatók és a legnagyobb ellenzéki párttá válás stratégiáját követők között ugyanis mára minden szinten kibékíthetetlenné vált az ellentét. Márpedig sürgősen dönteni kell:

az LMP-nek gyorsan választ kell adni, külön vagy összefogásban indul-e a VIII. és XV. kerületi időközi választásokon

(Hajdu László és Kocsis Máté utódját választják meg, mert ők képviselők lettek).

Mivel a frakcióban többségben vannak Szélék (őt támogatja Ungár, Schmuck Erzsébet, Demeter Márta és a képviselői mandátumát feltehetően megtartó Hadházy is), náluk a több erőforrás, így Szél Bernadett indul előnyösebb pozícióból. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy mennyire roncsolja szét a pártot a csata, és hogy lesz-e újabb LMP-szakadás a következő kongresszus után.

(Borítókép:  Schiffer András, Ikotity István, Szél Bernadett társelnök és Sallai R. Benedek az LMP-frakció tagjai az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. május 2-án. - fotó: Kovács Tamás / MTI)

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?