A Mazsihisz hadat üzent Köves Slomóéknak

DMOHA20180907001
2018.09.14. 14:32

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szokatlanul éles hangvételű közleményt küldött el szerkesztőségünknek csütörtök késő este. A közlemény a kormányhoz közel álló, Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Zsidó Hitközség (EMIH) elítéléséről szól, méghozzá olyan mondatokkal, mint:

 A helyzet egyértelmű: az EMIH-nek nem a történelmi hitelesség, nem a magyar zsidó közösségi emlékezet és nem a magyar zsidóság a fontos, hanem a közpénzek és ingatlanok megszerzése.

A Mazsihisz szerint az EMIH törekvéseivel és a magyar zsidó közvélemény értékrendjével „szembemenő” stratégia jegyében kötött alkut a kormánnyal, és kész legitimálni a Lázár Jánostól Schmidt Mária emlékezetpolitikai portfóliójába került Sorsok Házát. A Mazsihisz

a Sorsok Háza néven Köves Slomó és Schmidt Mária által most meghirdetett koncepciót elutasítja és attól elhatárolódik.

A szervezet a Sorsok Háza történelemszemlélete mellett azt is kifogásolja, hogy lényegében feleslegesen öltek 7,5 milliárd forintot egy olyan intézménybe, melynek szerepe lényegében megegyezik a már több mint száz éve működő (csakhogy nem egy, a kormányhoz feltétlenül lojális szervezet kezelésében álló) Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárral, ami „a legjelentősebb holokauszttal foglalkozó nemzetközi intézmények természetes partnere". A párhuzamos intézmények közé sorolható egyébként a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ is.

A Mazsihisz közleményében azt is tudatja, hogy „a közösségi emlékezet és a hiteles történelmi kutatások megerősítésére, bátorítására" 10 millió forintos induló összeggel pályázati keretet különít el, hogy segítse a kutatók, intézmények, civil szervezetek munkáját.

A Mazsihisz egyébként a koncepció és Schmidt Máriával való konfliktusai miatt már 2014-ben otthagyta a Sorsok Házát előkészítő bizottságot, és annak ellenére, hogy mindig is kerülte a kormánnyal való közvetlen konfliktust, a budapesti Szabadság térre épített német megszállási emlékmű, illetve Szakály Sándornak, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójának a kamenyec-podolszki vérengzésekről tett kijelentése miatt is szembekerült a kormány hivatalos történelempolitikájával. 

A kormány ezért a zsidósággal és a holokauszttal kapcsolatos elképzeléseihez inkább a Köves Slomó által 2004-ben a hászid Chábád Lubavics mozgalmat követő szervezetet, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget emelte partnerévé. Az kormány az EMIH-nek milliárdos ingatlanokat juttatott, és bőkezűen támogatta az EMIH által alapított kóser vágóhidat is. A korábban a zsidó vallási felekezetek között monopolhelyzetet élvező Mazsihisz és az EMIH viszonya azonban nem írható le a nem fideszes vs. fideszes ellentéttel, a konfliktus bonyolult háttérről itt olvashat részletesen.

(Borítókép: Köves Slomó rabbi, Schmidt Mária történész, Fürjes Balázs államtitkár és Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Sorsok Házáról tartott sajtótájékoztatón 2018. szeptember 7-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI)