Sára, Márió
-6 °C
2 °C

Felfüggesztett börtönt kapott egy tüntető

2018.12.20. 10:22

Hivatalos személy elleni erőszakért kapott felfüggesztett börtönbüntetést egy tüntető, aki a Pesti Központi Kerületi Bíróság közleménye szerint 2018. december 16-án ittas állapotban vett részt a Kossuth téri demonstráción.  

A közlemény azt írja, hogy a kivezényelt rendőröknek feltűnt zavart és agresszív magatartása, ezért intézkedés alá kívánták vonni.

Az együttműködést megtagadta, a rendőröket sértegette, majd a Bajcsy-Zsilinszky út felé megpróbálta elhagyni a teret. A rendőrök követték, majd amikor körbevették, a jobb oldalán álló rendőr felé ütött, a bal karjával megütötte, majd átkarolta, és lefelé kezdte nyomni a bal oldalán álló rendőr fejét, nyakát.

A támadó kezeit hátrabilincselték, és előállították. A bíróság elé állításkor a férfi beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a bíróság nem vizsgálta a bűncselekményt és annak körülményeit, csak a büntetésről döntött. Az ügyész súlyosbító körülményként jelölte meg, hogy a terhelt többszörösen büntetett előéletű, önhibájából volt ittas, valamint azt, hogy kirívóan agresszíven viselkedett.

Enyhítő körülményként beismerő vallomását említette, amellyel az eljárás gyors lefolytatását támogatta. Beszéde végén felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és a bűnügyi költségek megtérítésére tett indítványt. A védelem enyhítő körülményként említette, hogy a terhelt egy felfokozott hangulatú demonstráción vett részt, így igen izgatott volt. Szerette volna elhagyni a helyszínt, és eleinte nem tudta felmérni, hogy rendőri intézkedés alatt áll. Letartóztatása után együttműködő volt és megbánást tanúsított, így a védő legenyhébb büntetés kiszabását kérte.

A bíróság a vádlottat egy év börtön fokozatú szabadságvesztés büntetésre ítélte, amelynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette, emellett kötelezte a bűnügyi költségek megtérítésére. Indokolásában kifejtette, hogy a bíróságnak mindig mérlegelnie kell az adott cselekmény és az elkövető társadalomra való veszélyességét, az ítéletnek igazodnia kell a cselekmény tárgyi súlyához, és arányos visszatartó erővel kell rendelkeznie az elkövető és a társadalom többi tagja számára.

A közlemény azt írja, az enyhe ítéletet a vádlott elsősorban annak köszönheti, hogy beismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, valamint őszinte megbánást tanúsított. A hivatalos személy elleni erőszak büntetési tétele 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés is lehet. A bíróság jelezte, hogy ha a vádlott a bíróság elé állításkor más magatartást tanúsít, a súlyosbító körülményekre tekintettel letöltendő szabadságvesztésre is ítélhették volna. 

A végzést az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, így az jogerős.

A BRFK tájékoztatása szerint összesen 62 embert állítottak elő a múlt szerdán kezdődött fővárosi tüntetésekben, és tizenkilencet vettek őrizetbe. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!