Aki bármikor leteremtheti Rogán Antalt
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
1990-ben a Somogy megyei Látrányban lakó állatorvos leküldte szolgálati lakásából a gyerekét ebédért. Amikor a hétéves kislány ételhordót szorongatva belépett a Vörösbegy étterembe, olyat látott, amit valószínűleg még soha. Az MSZMP egykor magas rangú politikusa arról próbálta győzködni az étteremben összegyűlt embereket, hogy szavazzanak rá az első szabad magyar választáson. Látva a betoppanó gyereket, a politikus úgy tett, ahogy amióta világ a világ, a politikusok cselekszenek, amikor kampány közben megpillantanak egy gyereket: odalépett, és megsimogatta a fejét.
A politikust Horn Gyulának, a lányt pedig Gaál Cecíliának hívták. Utóbbi valószínűleg nem gondolta akkor, hogy ennél még jóval közelebb is fog kerülni a nagypolitikához.
Rogán-Gaál Cecília az elmúlt években egyre meghatározóbb szereplője a hazai közéletnek. Míg sokáig csak Rogán Antal feleségeként jelent meg a nyilvánosság előtt, az elmúlt pár évben önálló entitássá nőtte ki magát: vállalkozásokat alapított, cégeinek bevételei pedig gyorsan szárnyalni kezdtek; egyre több ruhamárka reklámoz az arcával, a neve pedig több politikai botrány idején is előkerült. Legutóbb éppen azok a HVG-címlapok nem kerülhettek ki az utcára, amelyeken ő szerepel.
Bár több mint tíz éve a nyilvánosság előtt éli az életét, csak keveset tudunk róla, ezért cikkünkhöz több olyan embert kérdeztünk, aki korábban kapcsolatba került vele vagy jelenleg ismeri. Szokatlanul sokan elzárkóztak attól, hogy meséljenek róla, és aki hajlandó volt, a téma érzékenysége miatt csak név nélkül vállalta.
Ahogy ilyenkor szokás, a portré készítéséről először Rogán-Gaál Cecíliának szóltunk a Nakama & Partners nevű cégén keresztül, valamint Facebookon is megkérdeztük, hogy hajlandó lenne-e egy személyes találkozóra. Néhány nappal később ügyvédjén keresztül jött egy tájékoztatás a megjelentetni kívánt cikk tartalmával kapcsolatban. Ebben jelezte, hogy nem kíván interjút adni, vagy bármilyen formában közreműködni a cikkben, ügyvédjének álláspontja pedig, hogy „ügyfele csak úgy általánosságban nem tekinthető közszereplőnek”.
Horn legyőzőjének lánya
Rogán-Gaál Cecília 1983-ban született Balatonlellén, és már egész kiskorában testközelbe került a nagypolitikával. Apját a rendszerváltáskor felkérték Antall Józsefék, hogy az MDF színeiben induljon egyéni képviselőnek az első országgyűlési választáson. Helyben ismert embert kerestek, az állatorvosként dolgozó Gaál Antal pedig megfelelt ennek a kritériumnak.
Nem sokan gondolták, hogy babér teremhet számára a 4. számú választókörzetben, itt indult ugyanis a szocialisták nagyágyúja, Horn Gyula, aki nem sokkal korábban tévékamerák előtt nyitotta meg az osztrák-magyar határt a keletnémet menekültek előtt. Gaál elmesélése szerint a választási kampány idején történt, hogy az egykori szocialista nagyágyú megsimogatta a gyereke fejét.
A kedves gesztus ellenére Horn nagy meglepetésre kikapott egyéniben. Bár fölényesen nyerte az első fordulót, a másodikban a kisgazdák és a szabad demokraták Gaál javára léptek vissza, aki így több mint ezer szavazattal behúzta a körzetet, egyéni mandátumot szerezve pedig bekerült a parlamentbe. (A szocialisták választási felelőse akkoriban azt mondta, hogy „nem Horn Gyula vesztett a 4. számú körzetben, hanem a térség vesztette el Horn Gyulát”.)
Gaál aktívan részt vett a parlament munkájában, tagja volt a Honvédelmi Albizottságnak, a Mezőgazdasági Munka Bizottságnak és az Idegenforgalmi Bizottságnak, viszonylag sokat is szerepelt a médiában. Az 1994-es választáson azonban nem került befutó helyre az MDF listáján, és egyéniben sem tudott győzni választókörzetében.
Gaál szeretett volna a politikában maradni, 1998-ban is elindult az MDF-ből kiszakadó Magyar Demokrata Néppárt képviselőjelöltjeként, de ekkor sem nyert. Többször nem próbált bekerülni az országgyűlésbe, 1999-ben már állatorvosként nyilatkozott a sajtónak: azon a nyáron ő kezelte a Balatonlelle határában tanyázó Fővárosi Nagycirkusz egzotikus állatait.
Nem akadémiai pályára készült
A Fonyódon eltöltött gimnáziumi évei alatt az intézmény egyik tanára szerint Rogán-Gaál egy mindenkivel kedves, a kornak megfelelően divatosan öltözködő diáklány volt. „Úgy emlékszem, hogy eléggé bomlottak utána a fiúk” – mondta a pedagógus, aki szerint a mai miniszterfeleség abban az időszakban „nem volt kirívó, harsogó véleményvezér”, bár egyfajta exhibicionizmus már tiniként is jellemezte. A tanár ugyanakkor nem gondolta volna, hogy ilyen pályát fog befutni a lellei diák.
Rogán-Gaál nyolcévesen kezdett teniszezni, a gimnáziumi évek alatt elsőosztályú játékos volt a balatonboglári csapatban. „Cilire úgy emlékszem mint aki nagyon, precíz szorgalmas emberke volt a teniszpályán és azon kívül is.
A teniszben, ha nem is a legeslegjobb adottságokkal rendelkezett, a törekvésével, az odaadásával és az elhivatottságával sokat tudott ellensúlyozni és elérni is
- mondta az Indexnek Fekete Rudolf, aki Balatonbogláron volt az edzője. Szerinte sokat elmond a miniszter feleségéről, hogy egyszerre két szakra járt az egyetem után. A Testnevelési Főiskolán teniszedzőnek, az ELTE ÁJK-n pedig politológusnak tanult.
Az ELTE-n nem tartozott a feltűnő hallgatók közé, nem volt benne a HÖK-ben, az instruktori és tudományos diákkörökben sem. A Politikatudományi Intézet akkori oktatóinak többsége meglepődött, amikor kérdésünkből kiderült, hogy Rogán Cecília odajárt. Voltak azért természetesen, akik emlékeztek rá.
Kedves, barátságos lány volt, de azt mondjuk sejtettem, hogy nem az egyetemi-akadémiai szférában fog karriert befutni, úgyhogy engem nagyon nem lepett meg a későbbi pályafutásának alakulása
– írta róla egyik egyetemi tanára. Egy hallgató társa kedves, szerény személyiségként emlékezett rá, „nem voltak allűrjei, az öltözködése egyáltalán nem volt hivalkodó”. Bár csak felszínesen ismerték egymást, „a konzervatív világlátása már akkor is átjött” – mondta róla a diák, akivel a 2000-es évek közepén együtt vettek részt politikai pszichológia kurzuson. Szerinte Rogán-Gaál nem az első sorban szorgosan jegyzetelő típus volt, inkább a terem végében beszélgetett, de a jegyeit komolyan vette.
Szerintem az akkori önmaga el sem hitte volna, ha mesélik neki, hogy 10 év múlva milyen életmódja lesz
– mondta az egykori diáktárs, aki úgy emlékezett, hogy Rogán-Gaál negyedévesként már azelőtt is „csinált valamit” a Fidelitasnál, hogy megismerkedett férjével. Arra a kérdésre, hogy mihez akar kezdeni a politológia szakkal, „félig viccesen utalt a Fidelitasra” akkoriban – mondta ismerőse.
Az egyetemet már Rogán Antal, V. kerületi polgármester barátnőjeként fejezte be, a szakdolgozatánál Navracsics Tibor volt a konzulense. A dolgozat címe: Az állam szerepének változása a rendszerváltás után Magyarországon.
Elterelődött a szó a munkáról
Rogánék elmondásuk szerint 2006 őszén ismerkedtek meg, azonban az első találkozás körülményeiről nem mindig ugyanúgy emlékeztek. „Egy kiállításmegnyitón találkoztunk a belvárosban, öt hónappal ezelőtt. Mögöttem állt, megkocogtatta a vállamat, és elhívott kávézni. Először nemet mondtam, mert a tévéből ismerve egyáltalán nem volt szimpatikus. Aztán néhány mondatot váltottunk, és meggondoltam magam” – nyilatkozta a feleség a lánykérés idején a Blikknek.
A 2010-es Mr. és Mrs. című celebvetélkedő bemutatkozó videójában Rogán-Gaál már azt mondta, hogy {az első találkozás tulajdonképpen egy állásinterjú volt, nem nevezném randinak”, majd vágás, és az akkor még csak V. kerületi polgármester mosolyogva belemondja a kamerába, hogy
nagyon impozáns dekoltázsa volt.
Az internetről lekerült, de a NAVA adatbázisban elérhető videóban a miniszter neje úgy folytatja, hogy „az állást nem kaptam meg, de a randevúk egymást követték”. A Bors három évvel ezelőtti cikke szerint is végzős egyetemista volt Rogán-Gaál, amikor megkeresték egy álláslehetőséggel, a fideszes politikus azonban „az állásinterjú során hamar más irányba terelte a beszélgetést”. Rogán egyébként sajtósnak alkalmazta volna későbbi feleségét.
Ezt a narratívát erősíti az is, hogy az ELTE ÁJK egyik oktatója úgy emlékezett, hogy a jelenleg Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter kerületi polgármesterként „sok hallgatót foglalkoztatott, főképp hölgyeket”. Pár hónappal megismerkedésük után összeköltöztek, az első randevútól számított egy éven belül pedig összeházasodtak.
A pár az első pillanattól a bulvársajtó előtt élte az életét, Rogán a Blikk jelenlétében kérte meg barátnője kezét, a Bazilikában tartott esküvőjükön pedig a teljes magyar sajtó az első sorból figyelhette, amint kimondták a boldogító igent. (Az eseményről készült videókon 52 másodpercnél feltűnik az akkor még kevesek által ismert, de már igen piperkőc Habony Árpád is.)
Mediterrán stílus
Bár kezdetben Rogán-Gaál elsősorban a politikus fiatal párjaként jelent meg a nyilvánosságban, a feleség a 11 év kor-, valamint a kettejük státusza közötti különbség ellenére egy pillanatig sem játszott alárendelt szerepet a kapcsolatukban. Sőt, már az első közös interjúikban arról meséltek, hogy
rendszeresen hozzávágja mobiltelefonját férjéhez, pontosan céloz, úgyhogy időnként el is találja.
A lehető leghangosabban közli, hogy elválik, beül az autóba, elhajt, én pedig megyek utána taxival – mesélte Rogán a TV2 műsorában. A helyzet 2010 óta ismerőseik szerint változatlan: ha konfliktus van, Rogán-Gaál rendszeresen kiosztja, kioktatja férjét, és az is előfordul, hogy nyilvánosan fiamnak szólítja a minisztert.
Mindig az enyém az utolsó szó
– foglalta össze a helyzetet a feleség, akit saját bevallása szerint Rogán éppen a temperamentuma miatt szeret. „Ez a mediterrán stílus eleinte iszonyatosan szokatlan volt, de ettől működik a házasságom” – mondta a politikus 2010-ben a Playboynak. Szerinte feleségéből azonnal kirobban a feszültség, ez pedig belőle is kirobbantja.
Nemcsak ebben hatott Rogán-Gaál a férjre. Hozzá kötik sokan, hogy lekerült a miniszterről a szemüveg, a ruhatárában pedig megjelentek a divatosabb darabok. Politikusok között az is visszatérő vélemény, hogy a magát parasztgyereknek tartó Rogán a felesége hatására vállalt olyan luxuskiadásokat, amelyekből később politikai ügy is lett. Annyi biztos, hogy a TV2 műsorában elismerték, hogy kettőjük közül Rogán-Gaál jobban szeret költeni.
Elmondásuk szerint a politikába nem szól bele, csak „leszólni” szokta, illetve ahol lehet, megjelenik a férje mellett. Amikor még Rogán belvárosi polgármester volt, Rogán-Gaál a legtöbb önkormányzati hivatalos eseményen ott volt vele, 2014-ben ő volt az egyetlen politikusfeleség Orbán Viktor győzelmi beszéde alatt a Bálna színpadán, pár éve pedig Orbán kokárdáját igazgatta a miniszterelnök március 15-i beszéde előtt.
Zárt blúzos, fekete szoknyás kislány
Ismerősei szerint az ötezres településen felnövő Rogán-Gaál kedveli a budapesti pezsgést, nem tudja elképzelni az életét vidéken. Vágyott a rivaldafényre, álma volt, hogy szappanoperában, televíziós vetélkedőben szerepeljen, konzervatív családi háttere miatt azonban sokáig nem bontakoztathatta ki divat iránti érdeklődését:
Édesanyám mindig úgy öltöztetett, hogy viszonylag konzervatív legyen a megjelenésem. Zárt blúzos, fekete szoknyás, harisnyás kislány voltam. Általában az ízlésesebb visszafogottabb dolgokat választom. Sosem volt példa arra, hogy valaki tanácsot adott volna, mit viseljek a nyilvánosság előtt. Nem szoktam divattervezők ruháit hordani, ez alól csak az esküvő volt kivétel. Még kedvenc boltjaim sincsenek
– nyilatkozta 2010-ben. Azóta több divatbemutatón is fellépett, fenti állítását azonban árnyalja, már 2010 előtt, egyetemistaként is visszatérő vendég volt budapesti divatszalonokban.
„Még nem volt együtt Rogán Antallal, amikor elhozta hozzánk egy barátnője. A vágy, az igény már akkor is megvolt benne, még ha akkor nem is engedhette meg magának tömegével, hogy tervezők ruháit hordja” – mondta egy belvárosi divatház korábbi vezetője. Náluk akkoriban 250 és 400 ezer forint között mozgott egy ruha ára.
Egy időben sokat vásárolt Náray Tamásnál, Pásztor Anninál, az utóbbi időben pedig Merő Péter a kedvenc tervezője. Merő kérdésünkre elismerte, hogy gyakran megfordulnak nála Sarka Katával, de többet nem kívánt mondani erről.
Szülinap a konditeremben
Rogán-Gaál nemcsak a ruháira igényes, hanem második gyermeke születése óta fizikumával is sokat foglalkozik. Ennek eredménye, hogy nemcsak Fitness magazin címlapjára került, de alakformáló ruhát reklámoz, feltűnik utcai óriásplakátokon vagy éppen teniszfelszerelés arcaként az Instagramon.
Szűk baráti kör
Ismerősei szerint Balatonlelléről, Fonyódról, de még egyetemi éveiből is kevés barátja maradt, elsősorban azokkal van szorosabb kapcsolatban, akikkel már házasságkötése után ismerkedett meg. A sorból kiemelkedik Sarka Kata, akivel a Rogán Antallal jó kapcsolatot ápoló Hajdú Péteren keresztül ismerkedtek meg. Kapcsolatuk akkor mélyült el, amikor szinte egyszerre születtek meg első gyerekeik. Sarka válásakor állítólag Rogánékhoz költözött, mielőtt összejött volna a kisebbségi Valton-tulajdonos Bessenyei Istvánnal.
Több Istagram-posztban feltűntek közösen Vajna Tímeával, de Andy Vajna özvegyével állítólag nem ennyire békés a kapcsolat. Többek szerint kisebb feszültséget okozott, hogy Rogán-Gaál nem nézte jó szemmel, míg Vajna Tímea magánrepülővel mehet Aspenbe síelni, ő gyakorló miniszter feleségeként a közvélemény miatt ezt nem teheti meg, pedig az anyagi lehetőségek adottak lettek volna hozzá. A Nakama & Partners beindulásával ez a probléma is megszűnt.
A szűkebb körhöz sorolják még Szentgyörgyvölgyi Péter belvárosi polgármestert és családját, Kertész Balázsékat, valamint Rogán Antal első feleségét, Sonnevend Alexandrát és férjét, Gubicza Ágostont.
Főhadiszállása a naphegyi Oxygen Wellness, Budapest legelőkelőbb konditerme. Az oda járók szerint sokat edz Sarka Katával és egy személyi edzővel, de egyedül is le szokott menni gyúrni. Bár sok időt tölt ott, azt mondják, nem igazán barátkozik másokkal, ami egyesekben visszatetszést kelt, mert az Oxygenben megvan a „kiválasztottak közötti barátkozás”, összeköti őket a „mi megtehetjük” érzés. Az Oxygenbe a napijegy 10 ezer, az éves bérlet pedig 480 ezer forint.
Többen harsány jelenségnek írták le a konditerembe járók közül, „egy fokkal hangosabban beszél a jólneveltnél”, és a „mindjárt magam alá szarok” típusú kisebb káromkodások sem idegenek tőle, ha éppen kemény menetben van. Egy másik forrásunk szerint viszont nem olyan típus, aki összeszorított foggal küzd, a nehezebb feladatokat inkább feladja vagy szabálytalanul csinálja.
Nagyon felnézek azokra az emberekre, akik elhatározzák, hogy valamit változtatnak magukon az előnyükre. A műtétek fájdalmasak, nagyon sanyargatnia kell magát az embernek, Cili pedig mindent elkövet annak érdekében, hogy példaképként létezzen. Igazságtalannak érzem, hogy ennyit basztatják
– mondta alakformálásáról egyik ismerőse. Egy másik forrásunk szerint Rogán-Gaál majdnem minden nap kiposztolja privát Facebook-oldalára, hogy mit edzett, láthatóan „nagyon fontos neki, hogy mindig tökéletes legyen”. Ezt a benyomást erősíti, hogy még a konditeremben is mindig beszárított hajjal és kisminkelve edz.
Az elmondások szerint a miniszter neje nemcsak sportolni jár az Oxygenbe, hanem üzleti tárgyalásaikat is ott intézik Sarkával. „Mindig az étteremben vagy a teraszon beszélgetnek egy-két férfival, üzletiesebben felöltözve, és mindig figyelve, hogy nem nézi-e őket valaki.” A hely olyannyira a szívéhez nőtt, hogy még a legutóbbi születésnapját is a konditerem éttermében tartotta. Az eseményen többek között fellépett Rakonczai Imre és a TV2-s hírolvasó, Gönczi Gábor-féle Smile is.
Összeköti az összefüggéseket
Bár Rogán-Gaál 2007 óta állandó bulvárszereplő, csak második gyermeke születése után, az elmúlt években kezdett alanyi jogon megjelenni a közéletben. Erőteljesebb jelenlétéről így nyilatkozott a Hot! magazinnak:
Miután remélhetőleg tisztességgel betöltöm a feleség és az anya szerepét, önmagamat is szeretném felvállalni. Lehet, hogy egy kicsit szokatlan, vagy vagány, de ez vagyok én (...) Szeretném jól érezni magam a bőrömben, ha úgy tetszik, vállalni önmagam
Ekkoriban mondta azt is, hogy „egyáltalán nem érzem, hogy önálló tényezőként kellene engem bárkinek is számon tartania, mivel továbbra is feleség, anya és dolgozó nő vagyok, ahogyan a legtöbb nőtársam az országban”. A dolgozó nő imázs felépítése olyan gyorsan ment, hogy a 2016-os Bálványosi Szabadegyetemre már őt is meghívták a Mi legyek, ha nagy leszek? Édesanya és/vagy dolgozó nő című kerekasztal-beszélgetésre, ahova végül a gyerekek miatt nem tudott elmenni.
Mindez csupán néhány héttel azután történt, hogy kiderült: a Nakama & Partners ügyvezető igazgatójaként zsűrizik egy szépségversenyen. A Sarka Katával közös vállalkozásukban rövid időn belül kisebbségi, majd többségi tulajdonos lett. Üzlettársa szerint Rogánné „nagyon kreatív, remek ötletei vannak, jól átlátja a szituációkat, és kiválóan össze tudja kötni az összefüggéseket”.
Talán ennek köszönhető, hogy egy év alatt cégük megtízszerezte árbevételét. Az igazán nagy szám pedig, hogy a 2017-es 517 millió forintból 221 millió tiszta haszon, ami azt jelenti, hogy az előző évhez képest harmincszorosára növelték nyereségüket. Az üzleti sikerre magyarázat lehet, hogy vállalkozásuk többek között a kormányközeli TV2-re és a köztévé egyik csatornájára gyárt műsort, Rakonczai Imre havi budapesti élő zongoraestjeit pedig a NER egyik buliközpontjának számító Fröccsteraszra szervezik.
Úgy tűnik, hogy Rogán-Gaál és Sarka olyan jól kijönnek üzletileg is, hogy néhány hónappal ezelőtt újabb médiavállalkozást indítottak. Az általuk felvásárolt Top World News-t a korábbi tulajdonos, Kasza Tibor rohamtempóban fejlődő startupnak nevezte.
Annyit költhet, amennyit akar
Mióta Rogán-Gaál önálló szereplővé nőtte ki magát, a neve több politikai balhé során is előkerült. A leghangosabban akkor, amikor férjével az érvénytelen kvótanépszavazás előtt helikopterrel mentek egy celebesküvőre, majd luxus Mercedes szállította haza őket a budaörsi reptérről. A miniszter ezután azzal védekezett, hogy egyik útért sem fizettek, mert a „felesége ügyes üzletasszonyként intézte” azokat. A történet szerint a helikoptert üzemeltető cégnek Facebook-hirdetésekkel fizetett a Nakama.
Nem sokkal később Juhász Péter állította, hogy Rogán Cecília ugyanolyan 2,5 milliós Rolexet hord, amilyen miatt a fideszes média Botka László szegedi polgármestert támadta. Pár héttel korábban pedig a minisztert egy ötcsillagos római szálloda teraszán kapták lencsevégre. Amíg Rogán Antal volt a család egyetlen keresője, és pontosan lehetett tudni, hogy neki mennyi a fizetése papíron, az ellenzék hetekre muníciót kapott az olyan ügyekben, mint hogy például miből futja a politikusnak II. kerületi luxuslakásra.
Azonban amióta Rogán Cecília sikeres üzletasszonyként százmilliókat keres a cégével, nem téma, ha 180 ezres Givenchy-felsőben megy be nyilatkozni a tévébe.
Azt a kérdést már nem teheti fel az ellenzék Rogán Antalnak, hogy miből telik feleségének ilyesmikre, legfeljebb a választók szemében kelthet visszatetszést. Egy, a Fidesz belső körében mozgó forrásunk szerint azonban ez sem okoz problémát. „Tóniék minden politikai döntést vagy jelenséget fókuszcsoporttal megmérnek, és
az úgynevezett NER-feleségek életvitele valószínűleg nem szerepel a választók tíz legfontosabb problémája között
– fogalmazott forrásunk.
A Fideszen belül megoszlanak arról a vélemények, hogy a gyors és kiugró siker változtatott-e, és ha igen, mennyit Rogán Cecílián. Egy beszélgetőtársunk szerint „Tóni két lábban a földön maradt, a feleségének viszont imponál, ha helikopterrel mehet egy lagziba. Tóninak a hatalom és a befolyás fontosabb, mint a pénz, a feleségénél viszont ez pont fordítva van”. Egy másik, a politikust régről ismerő forrásunk szerint Rogán viselkedésén „nem látszik komolyabban”, hogy kerületi polgármesterből miniszter lett. „A neje viszont úgy viselkedik, mint egy focistafeleség, akinek a férje a Blasz 1-ből felkerül a Serie A-ba”.
Egy Rogán Cecíliát a kezdetektől ismerő beszélgetőpartnerünk viszont azt mondta, hogy „a látványos sikerek ellenére Cili ugyanaz a lelkes személyiség maradt, mint aki akkor volt, amikor még ellenzékben gyűjtöttük az aláírásokat”. Szerinte „Tóni nagyon sok nemtelen támadást kapott, a felesége pedig mindig ott állt mögötte”. Véleményét azzal foglalta össze, hogy „bárcsak minden nő olyan lenne, mint Cili”.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)