„A vuhani hatóságok nem nagyon mondták el akkoriban az igazságot” – mondta a koronavírus-járvány első gócpontjának számító kínai városról Csung Nan-san, a kínai kormány egyik fő egészségügyi tanácsadója, és a Covid-19 elleni küzdelem egyik arca a CNN-nek adott interjúban. Csung sikerrel vezette 2003-ban a SARS elleni kínai fellépést.
Csung arról is beszélt, hogy egy második hullám veszélye igen nagy, mert Kínában is a lakosság elenyésző része esett át a fertőzésen eddig. Csung elmondta, hogy három kínai vakcinával is klinikai teszteket végeznek, de szerinte „a tökéletes megoldás” akár évekre is lehet még.
A pekingi kormány egészségügyi tanácsadója szerint egy második hullám veszélye komoly. Sulan városában 8 ezer ember került karanténba.
Alig néhány hét alatt több mint 50 milliárd fontot vesztettek a brit gazdagok leggazdagabbjai a koronavírus-járvány súlyos gazdasági és piaci hatásai miatt, amelyek a brit uralkodó befektetési portfolióját sem kímélték, derült ki a The Sunday Times brit lap listájából.
Alig néhány hét alatt több mint 50 milliárd fontot.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3509 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg. Ezzel 451 főre emelkedett az elhunytak száma, 1396-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
AZ AKTÍV FERTŐZÖTTEK SZÁMA 1662 FŐRE NŐTT AZ EGY NAPPAL KORÁBBI 1654-RŐL.
Az aktív fertőzöttek 56 százaléka, az elhunytak 78 százaléka, a gyógyultak 61 százaléka budapesti vagy Pest megyei. 562 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, és 47-en vannak lélegeztetőgépen – írja a kormányzati koronavírus oldal.
A magyarországi fertőzöttek száma 3509-re emelkedett vasárnap reggelre.