Előd
6 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Hadházy: Az ellenzéki pártelnökök is tudtak Bíró gyanús 50 milliójáról

2020.10.12. 09:44 Módosítva: 2020.10.12. 12:00
Hadházy Ákos eddigi hallgatását megtörve arról ír, hogy Bíró László nemcsak rasszista indulatú, de alighanem 50 millió forintnyi EU-s támogatást is magukra költöttek társaival. Erről a Bírót támogató ellenzéki pártok elnökeinek is tudnia kellett, mivel tájékoztatta őket.

Hadházy Ákos Facebook-posztban fogalmazott meg kritikát az összellenzéki együttműködésről a vasárnapi borsodi választás kapcsán, amelyet a Fidesz jelöltje, Koncz Zsófia nyert meg. A fideszes jelölt 50,87 százalékot kapott, míg a Párbeszéd, az MSZP, a DK, a Momentum és az LMP jelöltje, Bíró László a szavazatok mindössze 45,9 százalékát zsebelhette be. Az időközi választást azért is övezte különös figyelem, mert a kormánypárt kétharmados többsége múlott rajta.

Az ellenzék olyan helyzetet teremtett, amelyben ma csak veszíthetett

– kezdi mondandóját az országgyűlési képviselő, aki az egyenlőtlen feltételek és a kormányzati propaganda kárhoztatása után rátér arra, hogy

a recept az volt, hogy összeáll minden párt és várja a csodát. A csoda nem jött el: 2018-ban az ellenzéki pártok jelöltjeinek eredménye (nem számolva a kamupártokat) összesen csak 0,5 százalékkal maradt el a néhai Koncz Ferencétől. Ma ez majdnem 5 százalékra hízott. Az ellenzéknek egyszerűen nincs elég szavazója ahhoz, hogy legyőzze a Fideszt. Az összefogás tehát nem sokat ér, ha a jelenlegi játékszabályok mellett akarunk nekimenni 2022-nek.

A politikus szerint a jelölt személye is bőven közrejátszott abban, hogy az ellenzék számára kedvezőtlen eredmény született.

A pártok ugyanis azt hitték, ha »összefogás« van, minden van, a jelölt személye egyáltalán nem is lényeges, bárkit el lehet indítani. Ha Bíró nyert volna, nemcsak egy rasszista indulatú ember került volna be a parlamentbe, hanem egy olyan ember, aki elég egyértelműen részt vett abban, hogy egy kis csapat valódi fejlesztés helyett magára költötte az 50 millió forint EU-s támogatás egy jelentős részét

– vélekedik Hadházy, aki szerint eddig csak a ki nem fizetett varrónők ügyét kapták fel az ellenzéki jelölttel kapcsolatban, ő azonban személyesen tájékozódott, és súlyosabbnak találja a Bíró Lászlót övező visszásságokat.

Kapcsolódó

Szerencs–Tiszaújváros: egy tipikus 2022-es csatatér választókerület

Így rendeződött át a magyar politikai színtér 2010 és 2020 (sőt: 2022) között. Centrális erőtér, Voldemort nagyúr és egy-az-egy-ellen. Gyorselemzés.

Én ennek a jelöltnek csak annyit segíthettem, hogy nem beszéltem róla nyilvánosan, de a pártelnököket tájékoztattam arról, amit megtudtam.

Bíró László nem volt jó jelölt, az viszont nem az ő hibája, hogy nem találtak a helyére mást: az ellenzéki pártok nagyon komoly szervezeti problémákkal küzdenek, egyszerűen nincs elegendő jó jelöltjük mind a 106 választókerületbe. Az összefogás egyszerűen semmit sem ér, ha nincs szervezettség, például nincs elég aktivista

– mutatott rá Hadházy Ákos, aki szerint az ellenzék veresége óriási pofonként értékelendő, ezért ezután az ellenzéki politikusoknak tényleg a nyakukba kell venni az országot, és minden faluban találni kell olyan elkötelezett ellenzékieket, akik a következő választást segítik majd.

Kapcsolódó

„A borsodi időközi választás az ellenzéki összefogás sikeres próbája volt”

A kétharmadot nem sikerült megtörni, az MSZP és a Jobbik mégis bizakodóan tekint 2022-re.