A 200 milliós házvásárlási hitelből már törlesztettek is 100 milliót Varga Juditék

2021.02.01. 21:53

Elérhetővé vált az Igazságügyi miniszter vagyonnyilatkozata, amiben részletesen szerepelnek Varga Judit ingatlanvásárlásai, így az a napokban nagy sajtó visszhangot kapott XII. kerületi Kútvölgyi úti társasház is, amiben több ingatlant és egy garázst vásárolt meg férjével a miniszter, a hozzávetőlegesen 200 milliós vételárhoz szükséges hitelhez pedig csupán 8 millió forint önerőt fizettek be.

Varga Judit ezt napokkal ezelőtt úgy kommentálta a Facebookon, „egy ilyen konstrukció egyáltalán nem szokatlan, és főleg nem szabálytalan (...) Ennyit röviden és őszintén az igazságról. A fenti tényeket és az aktuális jövedelmi viszonyaimat, amit szintén ferdítve tálalt a hazug baloldali média, a jogszabályoknak megfelelően tartalmazni fogja a jövő héten megjelenő vagyonnyilatkozatom” – kommentálta a Facebookon Varga Judit.

Ez így is lett, a nyilatkozatában az áll, hogy 4., 5. és a 6. pontban feltüntetett két lakást és egy garázst összesen 200 millió forintért vásárolták meg férjével, melyből 8 millió forintot közös megtakarításukból fedeztek, a fennmaradó 192 millió forintot pedig bankhitelből.

A viszonylag alacsony önerőt az tette lehetővé, hogy pótfedezetként bevontuk a férjem Budapest V. kerületi tehermentes ingatlanát, amire így szintén rákerült a bank jelzálogjoga. A bankhitelből azóta jelentős részt előtörlesztettünk.

2020 decemberében aztán – mint írja – a férje az V. kerületi ingatlanát, amit egyébként AirBnb-ztetésre használtak, eladta, az ebből befolyt összeghez pedig hozzátették a megtakarításaikat és mintegy 93 millió forintot előtörlesztettek. Varga megjegyzi: a hitelt nyújtó pénzintézet csak abban az esetben volt hajlandó kiengedni jelzálog alól a belvárosi ingatlant, ha a teljes befolyó vételárat a 192 millió forintos hitel előtörlesztésére fordítja az igazságügyi miniszter és családja.

  • Varga Judit egyetemleges adóstárs a férje által felvett jelzáloghitelből fennálló kicsivel több mint 8 millió 705 ezer forint összegű bankhitelben,
  • valamint egyetemleges adóstárs a férjével 98 millió 998 ezer 611 ezer forint összegű ingatlan jelzáloghitelében (a cikk elején taglalt ingatlanok vonatkozásában). 

Nyaraló,csok

Varga Judit fent is idézett Facebook posztja itt nem ért véget, hiszen annak főszereplője volt egy másik ingatlan is, egy nyaraló, ami még a Kormányinfóig is elért.

„A balatonhenyei lakóházunkat 2016-ban kezdtük el építeni a sokéves brüsszeli munkánkból származó jövedelmünkből és hitelből, még kinttartózkodásunk alatt. Tehát nem nyaralót, hanem családi házat, és nem felújítottunk, hanem teljesen újat építettünk. Sok százezer magyar családhoz hasonlóan igénybe vettük a családi otthonteremtési támogatást is. Ekkor még úgy terveztük, hogy kiküldetésünk lejártakor ide költözünk haza (ezért sem budapesti ingatlan vásárlása mellett döntöttünk). 2017-et írunk, mikor elkészült a ház. Ekkor még egyikünk sem volt közszereplő, és álmunkban sem gondoltuk volna, hogy 2018 tavaszán gyökerestül megváltozik az életünk: ekkor kaptam az államtitkári felkérést. Hazaköltöztünk három gyermekünkkel egy budapesti bérelt ingatlanba" – reagált arra a miniszter, hogy mennyire van rendben az, hogy csok-támogatást igényelt.

Az ominózus a balatonhenyei ház szerepelt már Varga Judit tavalyi vagyonnyilatkozatában is, ebből a szempontból tehát nincs benne újdonság. 

  • A vagyonnyilatkozatból kiderül továbbá, hogy van 2 millió forint és 6000 euró készpénze, valamint bankszámlán kicsivel több mint 3 millió forintja. 
  • Varga Judit a férjével közösen használ egy Volvo xc60-ast, amit 2018-ban gyártottak. 
  • Juttatásként kapott még céges mobilt, céges tabletet, céges lapotopot, és szolgálati kocsit.