Lázár János és Márki-Zay Péter csúcstalálkozója kedden lesz

kombó
2022.04.28. 11:13
Márki-Zay Péter elfogadta Lázár János meghívását, és már annak időpontját is kitűzték. Úgy tűnik, Hódmezővásárhely egykori és jelenlegi polgármestere elássa a csatabárdot.

„Hódmezővásárhelyen a jövő elkezdődött” – ezzel a kommentárral tette közzé a hírt Lázár János újraválasztott fideszes országgyűlési képviselő hivatalos Facebook-oldalán, hogy politikuskollégája, egyben korábbi nagy vetélytársa, az ellenzéki Márki-Zay Péter elfogadta a meghívását.

Lázár János Facebook-posztjából az is kiderült, hogy a megbeszélést jövő hét kedden, május 3-án tartják.

Lázár János körülbelül egy héttel ezelőtt hivatalos közösségi oldalán hívta személyes munkamegbeszélésre Márki-Zay Pétert mint a választókerület legnagyobb településének polgármesterét.

Hódmezővásárhely polgármestere a sajtón keresztül reagált a meghívásra, és mondta el, hogy jó ötletnek tartja a találkozót Lázár Jánossal, és hajlandó időpontot egyeztetni.

Folytassuk másképp!

– írta múlt hét szerdán közösségi oldalán Lázár János, aki az április 3-i országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP színeiben egyéni mandátumot nyert Márki-Zay Péterrel szemben Csongrád-Csanád megye 4-es számú választókerületében.

Hiszek abban, hogy a választás győztesének nem pusztán joga, hanem felelőssége is a béke és a konszolidáció érdekében cselekednie. Hódmezővásárhelynek többévnyi kampány után végre nyugalomra és fejlődésre van szüksége. Éppen ezért nem sajtónyilvános kampányeseményre, hanem érdemi munkamegbeszélésre hívom a polgármestert. Kezdjünk új korszakot!

– fogalmazott Lázár János a közösségi oldalán.

A két politikusnak meglehetősen puskaporos volt a viszonya az elmúlt években, kettőjük párharcát azonban most eldöntötte az április 3-i választás. Lázár János 28 753 szavazattal (51,77 százalékkal) nyert Csongrád-Csanád megye 4-es számú választókerületében, Márki-Zay Péter az ellenzéki összefogás jelöltjeként 22 328 szavazatot (40,20 százalék) kapott.

Lázár János, akinek leendő kormányzati szerepe egyre gyakoribb beszédtéma a napokban, már a választás éjszakáján kijelentette, hogy új korszak kezdődik Hódmezővásárhelyen. A polgárháborúnak ma este vége lett, ugyanis a háborút megnyertük – jelentette ki az egykori miniszter.

Márki-Zay Péter szabadulna MSZP-s alpolgármesterétől

Márki-Zay Péter mindeközben csütörtökön javaslatot tett Hódmezővásárhely MSZP-s alpolgármestere, Kis Andrea leváltására, az indítványt azonban nem támogatta a helyi közgyűlés – értesült az MTI.

A szocialista politikus a javaslathoz csupán annyit fűzött hozzá, Márki-Zay Péter másképp képzeli az önkormányzat működését, ezért nem kíván a továbbiakban együtt dolgozni vele.

A helyi fideszes önkormányzati képviselő, Cseri Tamás úgy fogalmazott, a városvezetés „egymás közti leszámolásában” nem kívánnak részt venni. A Fidesz–KDNP képviselői ezért kivonultak a napirend tárgyalásáról, és a titkos szavazáson sem vettek részt.

A minősített többségét igénylő indítványt a nyolc képviselő helyett csak hét támogatta, hárman nemmel szavaztak.

(Borítókép: Lázár János és Márki-Zay Péter. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)