A fenyegetés és a retorzió csak olaj a tűzre: 840 tanár tiltakozott munkabeszüntetéssel

PAP 6057
2022.12.03. 14:46
Az elmúlt két nap adatainak összesítése alapján 26 vidéki és 62 fővárosi intézményben összesen 840 pedagógus kezdett munkabeszüntetésbe – közölte a Tanárok a Tanárokért csoport. Szombat délutánra tüntetést szerveztek a fővárosi Klebelsberg Központ elé.

A Tanárok a Tanárokért csoport új becslése szerint nem hétszáz, hanem 840 pedagógus hagyott fel a munkával az elmúlt napokban. Nyolcvannyolc intézményből 62 budapesti, 26 vidéki iskola, melyeknek tanárai és diákjai is részt vettek a szervezett munkabeszüntetésben.

De itt nem állunk meg, sőt most kezdjük csak igazán! Ma 17 órára tüntetést szervezünk a Klebelsberg Központ elé, ahova várunk minden felelős állampolgárt, hiszen az oktatás mindannyiunk közös ügye

– jelentette be a Tanárok a Tanárokért csoport. Hozzátették, hogy hétfőtől még több iskolában még nagyobb számban kezdenek polgári engedetlenségi akcióba, amihez várják a csatlakozókat.

Megfélemlítő leveleket kaptak az engedetlenkedők

A Magyartanárok Egyesülete Választmánya közölte, hogy kiáll a kezdeményezés mellett, mivel az elmúlt időszakban „több magyartanárnak, köztük tagtársaiknak és más szakos kollégáiknak kézbesítettek felmondólevelet vagy súlyos retorziókat kilátásba helyező, fenyegető és megfélemlítő levelet”. A Magyartanárok Egyesülete közölte, „kiáll megfenyegetett, emberi-szakmai felelősségtudatukban megkérdőjelezett” tanártársai mellett.

Tűrhetetlennek tartjuk, hogy kollégáinkat meg akarják fosztani a közéleti véleménynyilvánításnak és érdekeik megvédésének jogától. Elfogadhatatlan, hogy fenyegetik az alaptörvény-ellenes sztrájkrendelet miatt polgári elégedetlenségre kényszerülő, évtizedek óta a pályán kitartó tanárokat éppúgy, mint a napi megélhetést sem biztosító fizetés ellenére mégis ezt a pályát választó fiatalokat

– írta az egyesület. Hozzátették, együttéreznek tagtársaikkal, továbbá mindazon magyar vagy más szakos tanárral, akit elbocsátottak vagy megfenyegettek. Ezenkívül követelik, hogy „a közoktatás irányítói azonnal vonják vissza ezeket az intézkedéseket, és kezdjenek közvetlen és érdemi párbeszédet a magyar közoktatás helyzetéről és a mielőbbi teendőkről a további károkozás megelőzése érdekében”.

Az utóbbi napokban tovább nőtt a feszültség nyolc tanár kirúgása miatt. Pénteken országszerte polgári engedetlenségi akciókat tartottak, a tanítás sok helyen megszűnt, amiről részletesen itt olvashat. Legutóbb három intézményből rúgtak ki nyolc személyt, szeptemberben pedig a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból bocsátottak el egy pedagógust polgári engedetlenség miatt.

(Borítókép: A Pedagógusok Szakszervezete által szervezett tüntetés 2022. november 26-án Budapesten. Fotó: Papajcsik Péter / Index)



  • Hírek
  • Hírek