A rendőrgyilkosság gyanúsítottja azt állította: önként adta át a kést a kiérkező járőröknek
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
A bíróság megállapítása szerint a megalapozott gyanú a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján észszerű kétely nélkül fennáll – derül ki a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának közleményéből.
A gyanúsított a nyilatkozata szerint alkalmi kábítószer-fogyasztó, amely tény a bűnismétlés veszélyét szintén fokozza. A bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a bűnismétlés veszélye reális és közeli a férfi esetében. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.
Védencem a letartóztatás tárgyában tartott ülésen vallomást tett. Elmondta, hogy aggasztó, nyöszörgő hangokat hallott a felette lakó idős hölgy lakásából kiszűrődni, emiatt törte be az ajtót. Nyilatkozata szerint a kést is ekkor vette magához, hogy esetlegesen meg tudja védeni az idős hölgyet. A kést, védencem nyilatkozata szerint, a gyanúsított később önként átadta az ő segélyhívására kiérkező rendőröknek
– nyilatkozta a gyanúsított ügyvédje, Mikófalvi Ádám a közszolgálati televízió híradójának.
„Az események pontos feltárása, a szakértői vélemények bevárása, többek között védencem elmeorvosi szakértői véleményének bevárása és így a cselekmény pontos jogi minősítésének meghatározása képezi az eljárás további feladatait” – tette hozzá a védőügyvéd.
Mint ismert, Baumann Pétert január 12-én éjszaka intézkedés közben késsel sebezte halálra egy őrjöngő férfi Budapest XI. kerületében. A támadó három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövés után lábon lőtte, és így sikerült elfogni a késelőt.
Pénteken Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert – közölte a Belügyminisztérium.
A rendőrség tájékoztatása szerint Baumann Péter – aki családalapításra és esküvőre készült párjával – kilenc és fél éve szerelt fel, 2021-es teljesítményét kiválóra értékelték. A főtörzsőrmester februárban lett volna 30 éves.
(Borítókép: Mécses a gyilkosság helyszínén 2023. január 13-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)