A Dunaferr-ről azt mondta a miniszter, hogy csavaros jogi ügyről van szó, a kormány igyekszik védeni a vállalatot. Megígérte, hogy mindenki megkapja a fizetését, ám kérik a dunaújvárosi önkormányzatot, hogy ha segíteni nem tud, legalább ne nehezítse a kormány dolgát.
A Kormányinfó napján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évadnyitóján mondott beszédet Orbán Viktor. A kormányfő többek között arról beszélt, hogy változások történtek a kormány szerkezetében. „Erre azért volt szükség, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a szankciók nagyon gyorsan megemelték az energiaárakat” – jelentette ki. Orbán Viktor hozzátette: ez az ország finanszírozhatóságának kulcskérdésévé vált, nem lehetett az energiaügyet egy nagy minisztérium államtitkári felelősségi körében hagyni, szükség volt önálló tárcára. Szerinte jól látható az azóta meghozott kormányzati döntések minőségének javulásában, hogy Lantos Csaba miniszter „kézben tartja ezt a tárcát, és rendkívül aktív”.
A miniszterelnök mindenkit megnyugtatott, hogy a kormány időközben nem lett szocialista, végképp nem lett kommunista. Kifejtette: a kormány nem kíván változtatni az erőteljes piaci és magántulajdon iránti elkötelezettségén, a szocializmus korábban is bukáshoz vezetett. Piaci finanszírozás viszont akkor van, ha a vállalkozók számára kitermelhető kamat mellett lehet hitelhez jutni, ami most nem áll rendelkezésre, „csak addig avatkozunk be, amíg a piaci finanszírozás nem áll teljesen helyre, de ez nem a filozófiánk koherens része. Ez válságkezelés, nem irányváltás” – tette hozzá Orbán Viktor.
Mit miért tesz a kormány? címmel tart Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A meghívóban nem tértek ki arra, hogy pontosan milyen témákat érintenek majd, de szó lehet
Az Index percről percre tudósít a sajtótájékoztatóról.