Dulakodás és kordonbontás a Karmelitánál, könnygázt is bevetettek
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
20:56 – Véget ért a tüntetés.
20:50 – Miközben a tüntetés folytatódik, Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán tett közzé egy részletet nemrég elmondott beszédéből. A videóban azt emelik ki, amint arról beszél, hogy a kormány folyamatosan megújítja a szakképzést.
Úgy látom, hogy az oktatók, a tanulók és szüleik nyitottak a változásokra. Évek óta nő a szakképzésbe jelentkezők száma, és javulnak a tanulmányi eredményeik
– mondta a beszédben, amelyben Márai Sándor egyik regényéből is idéz: „mindig nyugatra menj, és ne feledd soha, hogy keletről jöttél”. Szerinte azonban nem kell menni sehova, ugyanis a Kárpátmedencében együtt vannak jelen a nyugati és keleti cégek a magyar vállalkozásokkal.
A miniszterelnök szerint a magyar szaktudással olyan országot lehet építeni, ahol jó élni, dolgozni, családot alapítani és gyerekeket nevelni.
Ha körül is nézünk a nagyvilágban – ami jó dolog –, mindig érdemes hazajönni. Csak itt vagy otthon, csak ez a te hazád. Itt kell boldogulnod, csak itt van magyar jövő
– hangsúlyozta a miniszterelnök, aki a videó végén pedig egy ostorral csap a levegőbe.
20:30 – A tüntetők több felkiáltással is próbálkoznak a helyszínen, de ezek ellenére a rendőrök továbbra sem engedik közelebb őket a Karmelita kolostorhoz. A felkiáltások között többek között olyanok is elhangoztak, mint
- „Kismalac, kismalac, engedj be!”
- „Orbán, takarodj!” és „Sintér takarodj!”
- „Szabad ország, szabad oktatás!” vagy a
- „Nem szól már a ruszkik haza, finom lett a Putyin f.sza”
A tüntetők énekeltek is, néhány pillanatra felcsendült a Pál utcai fiúkból ismert Legyen szabad a Grund.
20:15 – Közleményt adott ki a rendőrség a Karmelita kolostornál történtek miatt. Azt írták, „be nem jelentett gyűlést tartottak 2023. április 24-én kora este a Budapest, I. kerület, Karmelita Kolostornál”.
Miután a gyűlés több résztvevője agresszívan lépett fel a rendőrökkel szemben, az egyenruhások a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény alapján 19 óra 11 perckor vegyi eszközt alkalmaztak
– olvasható a közleményben.
20:00 – A diákok ismert arca, Pankotai Lili is szót kért, és bejelentette: „nem adják fel, jövő hét szerdára ismét tüntetést szerveznek". A tömeg eközben még mindig kiabál, főként azt, hogy elegük van, és nem mennek haza. Elhangzott többek között az is, hogy összefogásra van szükség, és nem csak az oktatásban, hanem más területeken is. „Olyan összefogás lesz, mint amilyen eddig még nem volt soha, ezt vehetjük egy általános sztrájknak" – mondta Pankotai Lili.
19:50 – Beszédet mondott a Karmelita kolostornál Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő hangsúlyozta: újra és újra le fogják bontani a kordont, az ugyanis a hazugság jelképe. Felidézte, hogy néhány héttel ezelőtt kitűztek a kordonokra egy hétpontos nyilatkozatot, ami jelzi, hogy nem a kordonbontás a lényeg, hanem a jogállamiság felépítése.
„Az imént egy rendőr azután, hogy rálépett a vesémre, megkérdezte, mi a terv. Mondtam neki, hogy itt maradunk” – emelte ki a politikus, hozzátéve, hogy egy demokratikus államban a tanároknak és a diákoknak már rég győzni kellett volna. Hadházy Ákos után az MSZP-s Komjáthi Imre is felszólalt. Beszédében nem kertelt, egyenesen kijelentette: „Orbán, menj a büdös francba".
19:25 – A kordonbontás után a tüntetők még a Karmelita kolostor előtt maradtak. Egy résztvevő arról beszélt: „Nincs nálunk fegyver, ne vessetek be könnygázt". Időközben a rendőrök a kordonokat helyreállították, de ez még mindig nem szegi a tüntetők kedvét, akik többek között azt kiabálják: „Orbán gyere ki", „Menjünk be". A rendőrök időközben egy második adag könnygázt is bevetettek.
19:05 – A tüntetők megérkeztek a Karmelita kolostorhoz, ahol a Momentum által kezdeményezett kordonbontásra is sor került. Mint arról korábban az Indexen is beszámoltunk, az elmúlt hetekben ez már sokadik alkalom. „Engedj be" – folytatták rendületlenül. A kordonbontás végül dulakodásba torkollott, a tömeg sikerrel ledöntötte a rácsot, visszanyomva ezzel a rendőröket, akik könnygázt is bevetettek. A kordonbontás következtében Hadházy Ákos rosszul lett, orvosi ellátást ugyanakkor nem kért, pedig a mentőket is hívtak hozzá. A rendőrök őt, és más politikusokat, köztük a momentumos Lőcsei Lajost és Gelencsér Ferencet is kézben cipelték ki a tömegből.
18:50 – A tüntetők a Karmelita kolostorhoz közeledve elénekelték a Himnuszt, majd rákezdtek: „Viktor gyere ki".
18:30 – Noha Nagy Erzsébet 18:30 körül bejelentette, hogy vége az eseménynek, a tömeg spontán úgy döntött, hogy a Karmelita kolostorhoz is átmegy. A tüntetők egymás között azt beszélik: „soha ennyien nem tüntettek Orbán Viktor dolgozószobája alatt".
18:25 – Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője is színpadra lépett. A tüntetőknek beszámolt arról a levélről, amelyről az Indexen már hírt adtunk. Mint ismert, a dokumentumban az Európai Parlament frakcióvezetői hívják fel a figyelmet a státusztörvény veszélyeire. „Mi is azt kérjük, hogy vonják vissza a tervezetet, és helyette olyan jogszabályokkal álljanak elő, ami megfelel az uniós vállalásoknak, mert akkor lesz pénz, és jobb lesz a közoktatás” – jelentette ki. Az érdekvédő beszélt arról is: sajnálatosnak tartja, hogy egyelőre nem az oktatás javítása a cél, a tárcavezető inkább a tanárok megregulázására koncentrál. „Pintér úr, szíveskedjék távozni, ez nem csak egy üres szólam” – tette hozzá.
18:20 – Schermann Fruzsina, az Adom Diákmozgalom elnöke felidézte, hogy ma egy alkalommal már összegyűltek a Belügyminisztérium előtt, a reggeli órákban nyolcvanan ültek a kapuban, hogy az történjen ami mindig: átlépjenek rajtunk a tárca dolgozói. „Nem szabad feladni, folytassuk” – hangsúlyozta.
18:10 – Kiss Gergő, az Egységes Diákfront Technikum részlegének alapítója arról beszélt, hogy a magyar kormány egyre drasztikusabb lépésekre szánja el magát. „Ha most megfutamodunk, akkor nekik adunk igazat, pedig nincs igazuk. Erőszakos kormányzásra csak még nagyobb erő és ellenállás lehet a válasz” – hangsúlyozta a diák, aki úgy látja, hogy általános sztrájkra lenne szükség, amibe más szakmák is beleállnak. Végül Dúró Dóra tettét megidézve azt mondta: „a státusztörvény-tervezetet le kell darálni".
17:55 – Takács Vera, 15 éves diák is felszólalt a Belügyminisztérium előtt: „Nem akarjuk, hogy drámaszakos tanár magyarázza nekünk a földrajzot. Nem tűrhetjük, hogy a tanárainkat ellehetetlenítsék, kizsákmányolják, és arra kényszerítsék, hogy maradjanak csendben. Ez így nagyon nincs rendben. Nem elég hogy kijártam a nyolcat, tanulni akarok, de baromira nem mindegy, hogy hogyan. Mosolygó arcokat, reménnyel teli sorsokat szeretnénk látni. Most az látjuk, hogy lassan elfogy az összes tanárunk. Össze kell fognunk!”
17:40 – A tömeg megérkezett a Belügyminisztérium elé. „Pintér, gyere le!” – skandálják, kiegészítve azzal, hogy a státusztörvény nem más, mint egy bosszútörvény.
17:36 –A tüntetők már a Vigadó teret is elhagyták, hamarosan megérkeznek a Belügyminisztérium elé, ahol beszédek várhatók.
17:25 – A tömeg már a Ferenciek terénél jár. A szemerkélő eső ellenére gyerekek, idősek is csatlakoztak a menethez. „Le a státusztörvénnyel”– skandálják a tüntetők, miközben befordulnak a Váci utcába.
17:10 – A Párbeszéd társelnökei, Szabó Rebeka és Tordai Bence is kilátogattak a tüntetésre. Tordai Bence az Indexnek elmondta: elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány újabb törvénnyel „iktatná ki a tanárokat a szabad polgárok sorából”.
A pedagógusok hatalmas mozgalmi potenciállal rendelkeznek, a tervezet ezt a motivációt, tenni akarást hivatott elnyomni
– fogalmazott.
Szabó Rebeka szerint a legbosszantóbb az, hogy nem veszik figyelembe a pedagógusok kéréseit, miközben a tanárhiány már a döntéshozók számára is szembetűnő, csak nem vallják be.
Nem véletlen, hogy a tervezetbe beleírták, akár napi 12 óra is elfogadott, de az átvezényelhetőségre is lehetőség nyílna, másképp ugyanis már lehetetlen lenne működtetni az iskolákat. Az új jogállás a valódi problémákhoz igazodik, kár, hogy a kormány nem az okokat, hanem a tüneteket kezeli
– fejtette ki a politikus.
17:03 – „Nincs tanár, nincs jövő” – kiabálja a tömeg. A tiltakozók elindultak a Belügyminisztérium felé.
16:30 – Szórólapokat osztanak a tüntetőknek, amelyen felhívják a diákok figyelmét arra, hogy milyen következményekkel járna a státusztörvény bevezetése. A tanulók szerint a legproblémásabb elemek az alábbiak:
- Pintér meghosszabbíthatja a tanévet egy hónappal.
- Megfigyelhetik a tanáraink telefonjait/számítógépeit, ezzel a mi magánéletünkbe is belelátnak.
- A tankerület átvezényelheti a tanárokat és diákokat egyik iskolából a másikba.
- A tankerület és az igazgató a tantestület nélkül döntene az iskola szabályairól.
A státusztörvény miatt még több tanár mondana fel! – áll a szórólapon.
16:25 – Mihalics Lili, az Egységes Diákfront aktivistája lapunknak arról beszélt: „a státusztörvénnyel az a legnagyobb gond, hogy egy demokratikus lépésre egy antidemokratikus válasz érkezett, ami tovább centralizálja az oktatást, és ellehetetleníti a további kiállások eredményességét”.
Mint ismert, a tervezet kimondja azt is, hogy akár július 15-ig is tarthat a tanév. A diák szerint ez elvágja a tanulókat a nyári munka lehetőségétől, de a szülők szabadságai is tervezhetetlenné válnak, amellett, hogy a pedagógusoknak is pluszterhet jelent.
16:23 – Tüntetés miatt korlátozásokra kell készülni a belvárosban hétfő délután – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A menet elhaladásakor 5-10 perces korlátozásokra kell készülni, majd előreláthatólag hattól nyolc óráig lezárják a Széchenyi István teret.
A korlátozások a közösségi közlekedést is érintik, több BKK-járat módosított útvonalon halad majd – írták a közleményben, hozzátéve: az események függvényében további változások is előfordulhatnak.
16:10 – A helyszínen Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi tagja az Indexnek elmondta: Ez most már a sokadik esemény, de még mindig bíznak abban, hogy a kormány előbb-utóbb meghallja a hangjukat.
Ilyen azért még nem volt, hogy az Európai Parlament frakcióvezetői levelet írnak Ursula von der Leyennek amiatt, mert elfogadhatatlannak tartják a státusztörvényt, és úgy vélik, hogy az nincs összhangban az uniós vállalásainkkal. Nem kérdés, hogy idővel olyan sarokba kerül a kormány, ahonnan már nincs menekvés, ennek már látszanak a jelei
– mondta az érdekvédő, hozzátéve, hogy továbbra is azt kérik a döntéshozóktól, hogy lépjenek vissza a státusztörvénytől, illetve adják meg a tanároknak azt a minimális bérigényt, amelyet még akkor fogalmaztak meg, amikor még nem volt ekkora az infláció.
Mint megírtuk, szerkesztőségünk birtokába jutott az Európai Parlament öt nagy frakciója által aláírt levél, amelyben kifejezik aggodalmukat a legutóbbi magyarországi jogalkotási fejleményekkel kapcsolatban.
16:00 – A tiltakozókat a rossz idő sem tántorította el, 16 órakor elkezdődött a gyülekező a Kálvin téren.
„Le a bosszútörvénnyel! Le az elnyomással!” – ezzel a címmel hirdetett tüntetést hétfő délutánra több civil szervezet, köztük az Adom Diákmozgalom, valamint a két nagy pedagógus-szakszervezet.
A program szerint a tiltakozók a Kálvin téri gyülekező után 17 órakor a Belügyminisztérium felé veszik az irányt a Kecskeméti utca – Egyetem tér – Károlyi utca – Ferenciek tere – Kígyó utca – Piarista utca – Március 15. tér – Apáczai Csere János utca – Vigadó – Eötvös tér – Széchenyi István tér útvonalon át, menet közben pedig beszédeket is tartanak.
A tüntetés a hétfői sztrájknap záróeseménye. A munkabeszüntetést a bérek emelése, a terhek csökkentése, a sztrájkjog helyreállítása mellett elsősorban azért hirdették meg, hogy a kormány vonja vissza a státusztörvény-tervezetet, mely alaposan átírná a köznevelésben dolgozók munkajogi helyzetét, valamint a szakszervezetek és az oktatási intézmények működését, a részletekről itt írtunk bővebben.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)