- Belföld
- magyar péter
- partizán
- interjú
- diákhitel központ
- feljelentés
- nyomozás
- rendőrség
- nemzeti nyomozó iroda
Nyomozás indult Magyar Péter kijelentései miatt
További Belföld cikkek
- A vakációs fotója miatt azt terjesztik Orbán Viktorról a Redditen, hogy hat lábujja van a bal lábán
- Zavart férfit mentettek ki az önkéntes halál torkából a tolnai rendőrök
- A CEU programigazgatója szerint Orbán Viktor idővel visszahozhatja Novák Katalint és Varga Juditot
- Kimaxolta a szabálytalankodást a Priusos ámokfutó
- Vízkereszt alkalmából megszentelték a Karmelita kolostort
Tényi István az Indexhez eljuttatott közleményében egyrészt csatolta közérdekű bejelentését, amelyben részletesen felsorolta, hogy Magyar Péter mit mondott az interjúban a Diákhitel Központról és a Schadl–Völner-ügyről.
A volt fideszes politikus ezután azt írta, hogy „a vonatkozó rendelkezések alapján az ügy kivizsgálását, szükség esetén nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását, illetve a bűncselekmény gyanújának megállapítását kérem”.
Azóta befutott a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) válasza is, amely szintén Tényi Istvántól jutott el lapunkhoz. A válaszban szerepel, hogy több bűncselekmény gyanúja miatt is elrendelték a nyomozást.
Tájékoztatom, hogy a 2024. 02. 12-én kelt feljelentése alapján a hatóságunk nyomozást rendelt el a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, kényszerítés, tiltott adatszerzés és más bűncselekmények gyanúja miatt dr. Magyar Péternek, a Diákhitel Zrt. volt vezetőjének 2024. február 12-én a médiában megjelent nyilatkozatai alapján
– közölte a KR NNI.
Magyar Péter eközben a közösségi médiában továbbra is folytatja a kommunikációt: csütörtökön bocsánatot kért a bicskei áldozatoktól, valamint egy Edda-dalt idézett. Eközben Pócs János fideszes politikus „idiótának” nevezte őt, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója – akivel Magyar Péter a saját állítása szerint „egy társaságba” tartozott – pedig azt mondta: soha nem voltak barátok.