Súlyos kérdéseket kell megválaszolnia a kudarcot vallott ellenzéknek

Magyar Péter és a Tisza Párt megjelenése előtt az volt az általános ellenzéki hozzáállás, hogy a 2024-es választások eredménye meghatározza majd, kik nevezhetnek a kormányoldallal szemben a kihívó szerepére a 2026-os országgyűlési választásokon (legtöbbjüknek inkább a túlélésről szólt a 2022 óta eltelt két év).

• A DK és a Momentum azon versenyzett, hogy melyikük lehet majd az a mágnes, amelyik valamilyen formában maga köré rendezi az ellenzéki térfelet.
• A hozzájuk képest kisebb pártok azzal kísérleteztek, hogyan tudnának a választók figyelmét felkeltve észrevehető karaktert adni politikai közösségüknek.
• Az MSZP igyekezett életben tartani az összefogás 2022-ben léket kapott gondolatát, és egyúttal saját magának is így akart politikai menekülőutat biztosítani.
• A Mi Hazánk azt remélte és arra játszott, hogy 2024-ben beérhet a radikális, harmadikutas politizálása.

Aztán jött Magyar Péter, és teljesen felborult az ellenzéki térfél. A választási kampány hajrája a hagyományos, „régi” ellenzéki pártoknak egy kétségbeesett túlélőshow-vá változott,

A választási eredmény kijózanítóan ütős választ adott erre, és az előselejtezőnek tekinthető június 9-ével egy új „játék” kezdődött, új felállással. Ha most úgy is tűnik, hogy ez már megváltoztathatatlan 2026-ig, akkor érdemes rámutatni, hogy a következő országgyűlési választásokig még van vagy két év. Azt pedig éppen a Tisza Párt sikere bizonyította be, hogy néhány hónap alatt is földrengésszerű változások következhetnek be a politikában. Idén januárban még senki nem látta előre, és semmilyen nyoma nem volt annak, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megbukik, magával rántja Varga Juditot, akinek aztán az exférje emelkedik fel ellenzéki vezetőként.

Tiszta a pálya, de el lehet esni

Hogy miért pont Magyar Péter tudott ellenzéki messiássá válni a kormánykritikus választók szemében, arról nemrégiben Rajnai Gergely, a Méltányosság Politikaelemző Központ vezető elemzője beszélt az Indexnek. Neki az a véleménye, hogy jelenleg a régi ellenzéki pártok számára megállíthatatlan a Tisza Párt előretörése. Sőt, azt is elképzelhetőnek tartja, hogy 2026-ig felszívhatja a régi ellenzék maradék szavazóit is, akik az erőt keresik majd a kormányoldallal szemben.

Az ellenzéki térfélen most tiszta a pálya számára, nincs más szereplő, aki versenyre kelhetne vele

– jelentette ki Rajnai Gergely a Tisza Párttal kapcsolatban. Azt is megjegyezte: Magyar Péternek nagyon nagy hibát kell elkövetnie ahhoz, hogy például a DK-nak újra esélye legyen vezetni az ellenzéket. A választás után eltelt napokban máris elkövetett egy nagy hibát Magyar Péter.

Egyelőre még nem állnak rendelkezésre kutatások arról, hogy az európai politika színpadára kilépni készülő új ellenzéki vezető botrányt okozó kalandja egy budapesti szórakozóhelyen hogyan befolyásolta a megítélését és pártja támogatottságát. Csak a facebookos hozzászólások alapján valószínűsíthető, hogy a „leghangosabb” törzsszavazói elnézően kitartanak mellette. Az is látszik ugyanakkor, hogy

Ez hosszú távon akár el is bizonytalaníthatja a konzervatívabb beállítottságú szavazóit, ahogy a sajtóval rendszeressé váló konfrontációi is. Emellett szervezetépítési nehézségekkel kell megküzdenie, és azzal, hogyan tudja majd a választás utáni hétköznapokban is fenntartani az ellenzéki választók érdeklődését. A PegaPoll vezetőelemzőjét, Kovács Jánost nemrégiben arról kérdeztük, hogy milyen előnyei, illetve hátrányai lehetnek a Tisza Párt további építkezése szempontjából Magyar Péter európai parlamenti jelenlétének.

Mi lesz az ellenzéki pártokkal?

Nem túlzás azt állítani, illetve a háttérbeszélgetéseink alapján is az a következtetés vonható le, hogy június 9-e óta a hagyományos ellenzéki pártok mély válságban vannak, és nem sokan tudják, hogyan lehetne abból a gödörből kimászni, ahová estek.

Mindenki tisztában van az új helyzettel, azzal is, hogy mindent újra kell gondolni. Új stratégiára lenne szükség, de egyelőre senki nem tudja igazán, hogy mivel lehetne a létezésüket vonzóvá tenni az ellenzéki választók szemében.

A parlamenti képviselet és az azzal járó állami támogatás elviekben kitörési pontot, továbbá mozgásteret jelent a pártoknak, de jelenleg csak azt biztosítják, hogy 2026-ig politikai rezervátuma legyen az egyes ellenzéki szereplőknek.

Csaknem a lejtő alján

A legnehezebb helyzetben és a legrosszabb állapotban talán a Jobbik – Konzervatívok vannak. Legradikálisabb időszakában, a 2009-es európai parlamenti választáson érte el első nagy sikerét a párt. Tizenöt éve 427 773 szavazatot kaptak, ez akkor 14,77 százalékot és három mandátumot ért. Most, 2024-ben már csak 45 404-en szavaztak a többszöri irány- és vezetőváltáson, név-, valamint logóváltoztatáson, illetve pártszakadásokon átesett pártra, amely így 1 százalék alá zuhant. 2009 óta folyamatosan esett a párt támogatottsága az európai parlamenti választásokon: 2014-ben mégis sikerült három mandátumot szerezniük, 2019-ben csak egyet, idén már egyet sem.

A Jobbik brutális zsugorodását szemlélteti az is, hogy a 2018-as országgyűlési választáson közel 1,1 millióan szavaztak a pártra listán, ez akkor több mint 19 százalékot jelentett. A párt vált a legerősebb ellenzéki erővé, mindez hat év alatt semmivé foszlott.

2022-ben már az ellenzéki összefogás részeként indultak. Azt a párton belül is elismerik, hogy ezzel identitásuk megmaradt szilánkjait is feladták akkor, noha külön indulva talán a parlamentbe jutást kockáztatták volna. Azóta ismét eltávolodtak a többi ellenzéki párttól, de ezzel párhuzamosan a választóktól is. A Jobbikról nehéz megmondani, hogy micsoda most, jó ideje a senki földjén toporognak a magyar politikában. Úgy tűnik, hogy a Gyöngyösi Márton, volt európai parlamenti képviselő által vezetett korszaknak vége.

Rendet tettünk magunkban, rendet teszünk a Jobbikban!

– több jobbikos politikus is ezzel az ígérettel osztogatott meg a Facebookon képeket, amelyeken napról napra bővült a párt vezetését átvenni készülő csapat. Többségében olyanokról van szó, akiknek arca nem sok választóban derenghet fel. Úgy tudni, hogy szélsőségektől mentes radikális irányba fordulna a párt, de egyelőre rejtély, mit jelent ez.

Stratégiai kérdések: Lehet-e még egy többszöri irányváltáson átesett pártnak olyan politikai karaktert építenie, amellyel felkelthető a választók érdeklődése? Hogy kell értelmezni azt a radikalizmust, amit a Fidesz és a Mi Hazánk között nem látszó térbe helyeznének el? Tudnak-e még kiállítani olyan hiteles „zászlóvivő” politikai karaktereket, akik képesek eladni a párt irányvonalát?

A Jobbik jelenleg vegetatív állapotban van, és nehezen képzelhető el, hogy bármilyen vezetői formációval vagy irányváltással vissza tud kapaszkodni az ötszázalékos parlamenti küszöbig. A mostani állás szerint egy ilyen teljesítmény politikai bravúr lenne.

A mérleg nyelve lehetnek?

A Mi Hazánk esetében általában nem kérdés, hogy mit jelent a radikalizmusa, és ez jobban beazonosíthatóvá teszi az erre fogékony választóknál. A Jobbikból kiszakadt legsikeresebb politikai közösség, és mára túlszárnyalták anyapártjukat. A megnyert önkormányzati pozícióik beágyazottabbá teszik a Jobbiknál, és először szereztek európai parlamenti mandátumot. Ez nagy pofon lehet a megmaradt jobbikosoknak.

Érdemes a számaikat is figyelembe venni: az európai parlamenti választáson 306 404-en szavaztak a párta, míg a Momentum, amely vezető ellenzéki erő akart lenni, csak 169 082 szavazatot kapott. A Mi Hazánk a hárompárti baloldali összefogás (DK–MSZP–Párbeszéd – Zöldek) nyomába ért, közel 61 ezer szavazat a különbség a két formáció között. Ez a különbség gyorsan olvadhat a javukra, ha folytatódik a szavazóáramlás a Tisza Párt irányába tovább a többi ellenzéki párttól.

Mindezeket tekintetbe véve sikeresnek nevezhető a Mi Hazánk, noha egészen biztos, hogy a Tisza Párt nekik is fejfájást okozott, és a harmadikutasságukat zárójelbe tette. Ettől függetlenül a radikális párt ügyes stratégiai döntésekkel lehet még harmadik erő a kormányoldal és – a hagyományos ellenzék helyett – a Tisza Párt mögött.

Stratégiai kérdések: Meddig bővíthető a Mi Hazánk tábora, és hogyan politizáljon a kormányoldal, illetve a Tisza közé szorulva? Leszakíthat-e még szavazókat a Fidesz jobb széléről? Mi hozhat plusz szavazatokat a pártnak (vagy akár vihet is): az extremitás vagy a radikalizmus finomhangolása? Lehet-e vezércsere a párt élén? (A vérfrissítés akár új lendületet is adhat a pártnak, a közösségi felületekről kitiltott vagy azokon korlátozottan elérhető Toroczkai László helyett a radikális körökben népszerű Dúró Dóra vezetői alternatíva lehet a Mi Hazánk számára.)

Reális forgatókönyvnek tűnik, hogy ha a magyar politika tömbösödik, és két nagy szereplő vívja majd harcát 2026-ban – kormányoldal vs. Tisza –, akkor akár a Mi Hazánk lehet a mérleg nyelve. A kérdés az, hogy ki mit kezdene egy ilyen felállással. Persze a növekedési potenciál mellett az a lehetőség is fennáll, hogy a Mi Hazánk elvesztegeti a következő időszakot, és 2026-ra összetöpörödik, mint a hagyományos ellenzék többi pártja.

Piros lapot kap a zöld párt?

Az LMP hasonlóan kétségbeesett helyzetben van, mint a Jobbik, bár az okok eltérnek. A zöldpárt 2018 után társutas szereplővé zsugorodott, amelynek ügyeskednie, helyezkednie kellett ahhoz, hogy ne essen ki a belpolitikai palettáról. 2018-ban listán még több mint 400 ezer szavazója volt a pártnak, a 2019-es európai parlamenti választáson már csak 75 ezer, mostanra ez tovább csökkent, 1 százalék alá zuhant, ami kevesebb mint 40 ezer szavazót jelent.

A koncepció nem volt rossz, hogy az LMP markáns, különutas arculatot építsen a 2022-es összefogás bukása után, és megkülönböztesse magát a többi ellenzéki szereplőtől. A mostani kampányban láthatóan elengedték az európai parlamenti választást, és mindent egy lapra tettek fel Vitézy Dávid támogatásával, aki majdnem meg is verte Karácsony Gergelyt. De csak majdnem, ráadásul a mögé felépített lista nem hozott átütő sikert az LMP-nek, ám úgy tűnik, hogy ezért súlyos árat fizetett a párt. Az, hogy a Fidesz–KDNP az utolsó pillanatban beállt Vitézy mögé, ráégett az LMP-re. Egykori partnerei és a kormánykritikus választók körében is kollaborációval vádolják a pártot, ez pedig innentől kezdve behatárolja a mozgásterét.

Kutatásokra még nem lehet hivatkozni, de a facebookos hozzászólások azért árulkodóak, a legtöbb támadást a párt társelnöke, Ungár Péter kapja. Azt várják tőle, hogy vállalja a felelősséget, és távozzon a politikából. Családja – vagyis édesanyja, Schmidt Mária – egyértelmű kormánypárti kötődése miatt nem először kérdőjelezik meg ellenzéki elkötelezettségét, a Vitézy–Fidesz- kombináció miatt most újabb sérüléseket szenvedett a reputációja.

Stratégiai kérdések: Megússza-e lefejezés nélkül a következő időszakot a párt? (Ungár Péter távozása nem valószínű, hogy az üdvös megújulás felé vezetné a pártot, hanem a biztos megsemmisülés irányába.) Le tudja-e magáról mosni az LMP a kollaboráció vádját? Ki tud-e törni a politikai karanténból, ahová megpróbálják majd betuszkolni?

Az LMP túlélési lehetőségei jelentősen lecsökkentek, nagy fordulatra, eredeti ötletekre, aktív politikai cselekvésre, hiteles politikai személyiségekre és több innovációra lenne szükség ahhoz, hogy életképes, támogatásra érdemes formációként stabilizálják a pártot. Ez jelenleg lehetetlen küldetésnek tűnik.

Bekaptak egy nagy ütést

Nem a Momentum van a legrosszabb helyzetben a parlamenti ellenzéki pártok közül, de a legnagyobb pofont ők kapták. A 2019-es európai parlamenti választás áttörést jelentett a pártnak: 344 512-en szavaztak rájuk, és ez két mandátumot hozott nekik. Öt év után drámai a különbség: több mint 175 ezer szavazó eltűnt a Momentum mögül, és egyetlen egy képviselőt sem tudnak küldeni az Európai Parlamentbe (illetve a Fővárosi Közgyűlésbe se, bár a párt nem maradt önkormányzati pozíciók nélkül). A párt eredményében (vagyis eredménytelenségében) közrejátszhatott, hogy nem adtak belpolitikai tétet a választásnak úgy, mint például a Tisza. A közvélemény-kutatások már hetekkel június 9-e előtt jelezték, hogy a Magyar Péter-jelenség leginkább a Momentumtól visz el szavazatokat.

Donáth Anna és Cseh Katalin éveken át a párt zászlóvivői voltak, kétségtelen, hogy rengeteg munkát tettek a képviselőségbe, megteremtették a beágyazottságukat az Európai Parlamentben, kapcsolatrendszereket építettek ki, olyan státuszra tettek szert, ami elviekben előnyt kellene, hogy jelentsen a pártépítésben. Ehelyett a választók lényegében „kiszavazták” őket az európai politikából, és ezzel

Különösen fájó a pártnak, hogy Donáth Annát olyan vezetőnek szerették volna felépíteni, akivel az élen a Momentum lehet az ellenzéki térfél legerősebb és legmeghatározóbb szereplője. Ezt a csatát már Magyar Péter felbukkanása előtt elveszítették a DK-val szemben, de Donáth Annát a rossz választási eredmény sodorta el. Kovács János, a PegaPoll vezetőelemzője korábban az Indexnek azt mondta: az ellenzéki választók nagy többsége nem látta meg a Momentum elnökében a karizmatikus vezetői szerepet, aki tömegeket mozgat meg és sikerrel hívhatja ki Orbán Viktort vagy akár Gyurcsány Ferencet.

Talán leginkább abban hibázott, hogy úgy igyekezett megújítani a párt krédóját, és új alapokra helyezni az ellenzéken belüli viszonyrendszerét, hogy ehhez nem tudott az ellenzéki kánonból kilógó politikai tartalmat, populáris üzeneteket kapcsolni, amelyek hívószóként hatva megerősíthették volna a közösségépítéshez szükséges csoportképzést, igazolva a Momentum pólusképző, különutas politikáját

– vélekedett az elemző.

A választások előtt arra figyelmeztetett Kovács János, hogy ha nem sikerülne az öt százalékot elérnie, és legalább egy mandátumot szereznie a Momentumnak, az nagy valószínűség szerint újabb vezetői válságot idézne elő a pártban. A választás másnapján Donáth Anna bejelentette a lemondását a pártelnöki posztról. A helyére rögtön bejelentkezett a párt korábbi elnöke, Fekete-Győr András, aki szintén egy gyenge eredmény miatt (a 2021-es miniszterelnök-jelölti előválasztáson) kényszerült lemondásra.

Stratégiai kérdések: Ki lesz a párt új elnöke, milyen elnökség sorakozik fel mögötte, illetve milyen irányba viszik tovább a Momentumot? A szavazók visszaszerzésére elég lesz-e, hogy a párt fundamentumának a liberalizmust választották, vagy mégis az irányváltás mellett döntenek? Tudnak-e vonzó ellenajánlatot tenni a Tiszához átpártolt szavazóknak?

Soproni Tamás, a Momentum újraválasztott terézvárosi polgármestere az Indexnek úgy fogalmazott, hogy június 9-én bekaptak egy nagy ütést, de talpon maradtak, és még van egy menet. Hibájukat abban látja, hogy a párt túl későn vállalta fel önmagát.

Nem szabad többet hibáznunk, és oda kell figyelnünk arra, hogy megtartsuk a Momentum lényegét: Magyarország liberális, legszabadságszeretőbb embereit tömörítő pártja a miénk

– jelentette ki Soproni Tamás. Ez aligha lesz elég, ha a Tiszához vándorolt szavazóikat vissza akarják csábítani, ráadásul – függetlenül attól, hogy a párt mikortól vállalta fel a liberalizmusát – a hazai politikában kezdettől fogva liberális formációnak volt elkönyvelve a Momentum. Nem valószínű, hogy a választók a markáns ideológiai kiállást hiányolták, és ezért szavaztak át a Tiszára, amelynek abszolút nincs kiforrott ideológiai iránya.

Lefejezett baloldal

Március végén Dobrev Klára, Kunhalmi Ágnes és Karácsony Gergely együtt jelentették be, hogy a DK, az MSZP és a Párbeszéd – Zöldek stratégiai együttműködést kötöttek. A megállapodásuk hosszú távra szólt, amelynek része volt, hogy közös európai parlamenti és fővárosi listát állítanak, közös jelöltjeik lesznek, illetve a 2026-os országgyűlési választáson is együttműködnek majd, közös miniszterelnök-jelölt mögé állnak be. A felkészülést már korábban elkezdte a Demokratikus Koalíció, árnyékkormányt alakítottak, amelynek árnyék-miniszterelnökévé Dobrev Klárát tették meg.

A 2022-es választási bukás után a DK tudatosan arra készült, hogy 2026-ra domináns ellenzéki párttá váljon, és Dobrev Klára legyen Orbán Viktor legerősebb kihívója. A párt egyáltalán nem volt érdekelt semmiféle összefogásban, elérte a 20 százalékos támogatottságot, és arra számíthatott, hogy a 2024-es választások után egymaga rendezheti össze egy nagy tömbbé az ellenzéket.

A bejelentett baloldali összefogás már egy kényszercselekvés volt, miután a DK hamar felismerte, hogy Magyar Péter növekvő népszerűsége veszélyezteti a párt ambícióit. A DK így próbálta magát erősnek és dominánsnak mutatni, de már gyengült. Az MSZP végre elérte a célját, és abban reménykedhetett, hogy a gyengeségét elrejtheti a balodali szövetség ernyője alatt. A Párbeszéd – Zöldek Karácsony Gergely megerősítését remélte az együttműködéstől, de a főpolgármesternek csak „viszketett az arca” a „Gyurcsány-álarctól”.

A kényszerűségből létrejött baloldali szövetség június 9-én kapta meg a kegyelemdöfést. A parlamenti pártok közül továbbra is a Demokratikus Koalíció a legéletképesebb, talpon maradt, szerzett két európai parlamenti mandátumot (igaz, az előző ciklusban még négy képviselőjük volt), az önkormányzati pozíciói nem elhanyagolhatók, ugyanakkor a végeredmény mégis bukás. A DK ugyanis „varázstalanodott”, elveszítette az erőpozícióját ahhoz, hogy magához vonzza az ellenzéki szavazókat. Már nem a legerősebb ellenzéki párt, csak egy a túlélők között. Dobrev Klára miniszterelnök-jelölti ambíciói megfeneklettek, még az árnyékkormánya végét is bejelentette.

A baloldalon egyre többen Gyurcsány Ferenc távozását, vagy legalábbis hátrébb lépését követelik; a mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd – Zöldek rutinos túlélőként máris „beadta a válókeresetet”, Gyurcsány Ferenc nélküli progresszív újraszerveződésről álmodoznak; az MSZP-ben pedig vezetői válság van, miután a társelnökök – vállalva a felelősséget – lemondtak.

Stratégiai kérdések: Életképesek lehetnek-e még külön a baloldali pártok? Politikai alternatívát jelenthet-e a Tiszával szemben egy új baloldali formáció? Kik állnának egy új baloldali formáció élére?

Ami biztosan kijelenthető, hogy Gyurcsány Ferenc nélkül nincs Demokratikus Koalíció. Az sem valószínű, hogy ha ő nem lenne, akkor azon nyomban jobban állnának a régi ellenzéki pártok. Gyurcsány Ferenc 33 pontban értékelte a választási eredményt a Facebook-oldalán, majd közölte, hogy ő és a DK elnöksége is folytatja a munkát.

Az elmúlt tíz évben az ellenzéki oldalon a folyamatos lemondások és leváltások egyetlen ellenzéki párt megerősödését sem hozták, éppen ellenkezőleg. A mai helyzetben a mostani a DK legerősebb felállása, legjobb csapata, ez akkor is igaz, ha egyikünk sem gondolja, hogy tökéletesek vagyunk

– fejtette ki a pártelnök (aki az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában is reagált a visszavonulásával kapcsolatos hírekre, továbbá azt is kijelentette, hogy Magyar Pétert személyében és erkölcsileg is alkalmatlannak tartja).

Gyurcsány Ferenc azt is mondta, hogy nem hibátlanul, de minden tőlük telhetőt megtettek a jó eredményért. A jövöről nem sokat beszélt, csupán annyit jegyzett meg, hogy folyamatban vannak tárgyalások, egyeztetések, beszélgetések, illetve döntések is, de azokat szerinte nem bejelenteni kell.

Arról azonban már most is szó van, és az elkövetkezendő időszak egyik nagy kérdése lehet, hogy milyen formában teremtsenek kohéziót a baloldalon 2026-ig. Az MSZP társelnöki posztjáról lemondott Kunhalmi Ágnes az Indexnek azt mondta, hogy a választás után is fontosnak tartaná az együttműködést a baloldalon. „Nagy változásra lenne szükség, de ezt a szereplőknek már közösen kellene elérni és felmutatni a magyar társadalom előtt” – tette hozzá az ellenzéki politikus.

Egy teljesen új politikusi garnitúrát nem lehet előhúzni, de ha a szerepek „leosztásánál” nem veszik figyelembe a választók igényét az újszerűségre, és az ellenzéki politikában elkopott karakterek maradnak az első vonalban, akkor nem sokkal lesznek előrébb egy új baloldali formációval. Másrészt nyilvánvaló, hogy sem Gyurcsány Ferencet, sem a DK-t nem lehet kihagyni egy ilyen politikai beruházásból.

(Borítókép: Dobrev Klára, a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője beszédet mond a három párt európai parlamenti és önkormányzati választási eredményváró rendezvényén a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2024. június 10-én. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Komjáthi Imre (b3) és Kunhalmi Ágnes (b4), az MSZP alelnökei. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)