Orbán Viktor tisztázó beszédet tart, Magyar Péteren bizonyítási kényszer van

D KOS20231023032
2024.10.22. 10:43
Október 23-án Orbán Viktor a Millenáris szabadtéri színpadán mond beszédet, míg Magyar Péter a Bem József térre várja támogatóit, ahonnan aztán a Széna térre vonulnak át. A miniszterelnöknek és a Tisza Párt elnökének más-más célok miatt lesz fontos ez a nap.
  • Miről beszélhet Orbán Viktor az 1956-os forradalom 68. évfordulóján?
  • Mit kell bizonyítania Magyar Péternek?

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, a Megafon kormánypárti aktivistája nyilatkozott az Indexnek. Rendszeresen beszélget kormánypárti politikusokkal, minden évben ott van Orbán Viktor zárt körű kötcsei találkozóján (a legutóbbi előtt és után is kérdeztük), a lapunknak adott tavaly áprilisi interjúban pedig azt mondta, hogy ellenzéki politikusokkal, újságírókkal is tart kapcsolatot, és megvitat velük politikai eseményeket.

Orbán Viktor október 23-i beszédének témáit Deák Dániel szerint az határozza meg, hogy milyen messze vagyunk a 2026-os országgyűlési választásoktól. „Még másfél év van addig, ez pedig azt jelenti, hogy a miniszterelnök beszédében várhatóan kevesebb lesz az aktuálpolitika, és inkább 1956-ról lesz több mondanivalója. Ha visszanézzük az egy évvel ezelőtti beszédét, abban párhuzamot vont az ’56-os és az aktuálpolitikai események között, de most nincs választási időszak, nincs kampányhangulat, mint pár hónappal ezelőtt” – fejtette ki az elemző-aktivista.

Ugyanakkor arra számít, sok szimbolikus eleme lesz Orbán Viktor beszédének, továbbá olyan üzeneteket tartalmaz majd, amelyek összefüggenek a magyar nemzeti szuverenitás ügyével, vagyis hogy minden lehetséges eszközzel meg kell védeni az országot. Deák Dániel emlékeztetett rá, a strasbourgi európai parlamenti vita is megmutatta, illetve a legutóbbi rádióinterjújában is arról beszélt a miniszterelnök, hogy Manfred Weberék (az Európai Néppárt frakcióvezetője) Magyar Pétert és a Tisza Pártot szeretnék kormányon látni.

Az történt, hogy az Európai Bizottság elnök asszonya és az Európai Néppárt vezetője, Ursula von der Leyen és Manfred Weber úr bejelentették, hogy ők meg akarják buktatni a magyar kormányt. Bejelentették, hogy nekik egy másik kormány kell. […] És azt is megnevezték ők ketten, hogy kikből álljon az új magyar kormány. Az európai szocialisták Dobrev Kláráékat akarják delegálni, őt is tolták előre, neki tapsoltak, a néppárt meg a Tisza Pártot Magyar Péterrel. És világossá tették, hogy ez az a koalíció, aminek a szerződése tulajdonképpen, vagy házassága, ott meg is történt a szemünk előtt. Celebrálta papként vagy anyakönyvvezetőként Von der Leyen, Manfred Weber volt a tanú, és a két érintett fél pedig világosan megmondta, hogy ők készen állnak arra, hogy teljesítsék azt, amit Brüsszel követel

– magyarázta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szükség van egy tisztázó beszédre

Deák Dániel úgy véli, hogy a szuverenitással kapcsolatban ez a „veszély” ismét elhangozhat a miniszterelnök október 23-i beszédében:

Orbán Viktor ismét kijelentheti, az a legfontosabb, hogy Magyarország megőrizze a szuverenitását, és ne hagyjuk, hogy külföldi erők ültessenek helytartókat vagy bábkormányokat az ország élére. Ilyen szempontból tehát megjelenhet az aktuálpolitika a miniszterelnök beszédében, de leginkább arra lehet számítani, hogy ez a beszéd szimbolikus és ünnepi hangulatú lesz.

Magyar Pétertől az elemző-aktivista azt várja, hogy Orbán Balázs ’56-os kijelentéseire építkezve aktuálpolitikai beszédet mond 23-án.

A Tisza Párt elnöke minden bizonnyal az ellenzéki kemény magot szeretné ezzel aktivizálni

– tette hozzá Deák Dániel. Azt azonban nem tartja valószínűnek, hogy a miniszterelnök a politikai igazgatójának mondataira ismét direktben kitérjen, hiszen azt már megtette korábban, de az szinte biztos: Orbán Viktor egyértelművé teszi majd a kormány és a kormányoldal álláspontját 1956-tal kapcsolatban.

A Fidesznek alapgondolata az antikommunista hozzáállás, a kommunista diktatúrával szemben jött létre, és azóta is tartja az antikommunista politikai irányvonalat. Tehát amikor a politikai palettát fel kell vázolni, hogy kikkel áll szemben a Fidesz, akkor ez az antikommunista irányvonal mind a mai napig meghatározó. Ezért értelemszerűen egy ’56-os megemlékezésen, egy nemzeti ünnepen Orbán Viktor számára kiemelten fontos a Fidesz antikommunista eredettörténetének felidézése

– vélekedett az elemző-aktivista.

Ez azért is fontos szerinte, mert – ahogy nyilatkozataiban az amerikai nagykövet, David Pressman – az európai parlamenti vitában is olyanok vontak párhuzamot 1956 és az ukrajnai háború között, akiknek egyébként az országaik nem támogatták 68 évvel ezelőtt a magyarok szabadságharcát.

Szükség van egy olyan tisztázó beszédre, ami egyértelművé teszi, hogy mi Orbán Viktor és a kormány álláspontja ’56-tal és az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban, és hogyan lehet megőrizni a szuverenitást ezekben a nehéz időkben

– fogalmazott Deák Dániel.

Arra a kérdésre, hogy sérült-e Orbán Balázs mondatai miatt a Fidesz-táboron belül a kormány iránti bizalom, az elemző-aktivista azt mondta: ez a téma már „lekerült a napirendről”, nincs ott a címlapokon, még Magyar Péter próbál ebből „kifőzni valamit” október 23-án.

Nincs már ebben akkora lendület. Orbán Balázs elnézést kért, többször is elmondta, hogyan viszonyul 1956-hoz és a magyar szuverenitás kérdéséhez. Ami őt illeti, a kormányoldalon ez már lezárva

– jegyezte meg az elemző-aktivista.

Magyar Péter sem bízta a véletlenre

Az elmúlt két évben Orbán Viktor vidéken, tavaly Veszprémben, azelőtt pedig Zalaegerszegen mondott beszédet október 23-án, most a budapesti Millenáris szabadtéri színpadához hívja a megemlékezőket.

A helyszínválasztásról Deák Dániel azt mondta, bár egyes sajtótermékek kiemelték, hogy ott nem fér el sok ember, valójában a kormányoldalnak most nem célja az erődemonstráció, mivel ahogy már említette, most nincs választási kampány. Az elemző-aktivista szerint Magyar Péternek van több bizonyítanivalója, miután az MTVA székházánál tartott tüntetésére nem sikerült százezres tömeget bevonzania:

A jóindulatú becslések szerint is csak néhány ezren jelentek meg a közmédiánál. Egy kudarcos tüntetésként értékelhető, még a vele szimpatizáló sajtótermékekben is azt állapították meg, hogy nem volt eredményes a mozgósítása. Most pedig bizonyítási kényszer van rajta, hogy ezúttal meg tud-e szervezni egy sikeres demonstrációt. Nem bízta a véletlenre, hiszen a Bem József térre hívta a szimpatizánsait, márpedig aki ismeri a helyszínt, tisztában van vele, hogy egy kis térről van szó, ahol néhány százan férhetnek el, de ugye az is tömegnek tűnhet majd a felvételeken. A Tisza Párt vonulásának végcéljáról, a Széna térről szintén ugyanezt lehet elmondani.

Deák Dániel hozzátette, ehhez képest éppen a Magyar Péterrel szimpatizáló sajtó írt arról, hogy „biztonságos terepet” választott a kormányoldal, pedig a Millenáris legalább tízezer embert is be tud fogadni. A biztonsági készültséggel kapcsolatban rámutatott: nem szabad csodálkozni azon, ha szigorúbbak az intézkedések, hiszen az elmúlt időszakban rálőttek Robert Fico szlovák miniszterelnökre és Donald Trump amerikai elnökjelöltre is, utóbbi ellen több merényletet megkíséreltek már végrehajtani.

„Természetes, hogy ilyen előzmények után fokozott, kiemelt biztonsági intézkedéseket kell bevezetni. A miniszterelnök azonban kiírta a közösségi oldalára, hogy mindenkit várnak a megemlékezésre. Nem számítok arra, hogy szűrt lenne a tömeg, vagy ne engednének be embereket, ha nem merül fel velük kapcsolatban biztonsági kockázat. Valószínűsíthető, hogy akik – mondjuk – közelebb lesznek a színpadhoz, azokat alaposabban átvizsgálják vagy megnézik” – mondta Deák Dániel.

Védett személyek ellen terveztek fegyveres támadást fiatalok

Fiatalokra csapott le a Terrorelhárítási Központ egy pesti sörözőnél, akik amerikai titkosszolgálati információk szerint fegyveres akcióra készültek október 23-án, az 1956-os események megemlékezésén. A hírt a Telex írta meg, majd az Indexnek megerősítette a Kormányzati Tájékoztatási Központ, hogy egy online csoportban fiatalok beszélgetést folytattak egy védett személyeket érintő, közeljövőre tervezett akcióról. „Tekintettel az elmúlt hónapok nemzetközi eseményeire is, amikor több vezető politikust értek fegyveres támadások, a magyar szolgálatok és a Terrorelhárítási Központ is kiemelt figyelmet fordítanak az ilyen jellegű információk ellenőrzésére és a szükséges intézkedések megtételére” – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A hvg.hu azt írta, SMS-ben toborozza híveit a Fidesz az október 23-ai megemlékezésre, de a sajtóban az is megjelent, hogy aznap a Millenárisra hívták családi napra a vízügyeseket és a katasztrófavédelem munkatársait is. Magyar Péter eközben a Facebook-oldalán buzdítja követőit, hogy ahogy 1956-ban, most is mutassák meg a magyarok: most sem félnek.

Az Index percről percre tudósításban és folyamatosan frissülő cikkekben számol be az október 23-i eseményekről, illetve beszédekről.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulóján tartott veszprémi ünnepi megemlékezésen 2023. október 23-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)