Kialakult egy káros közhangulat, és ez krízisbe sodorta a gyermekvédelmi szakellátást

Visszatérő témává vált a magyar közéletben a hazai gyermekvédelem helyzete 2024-ben. Sokféle információ, hír, pletyka jelent meg azzal kapcsolatban, hogy hány gyermek érintett és milyen intézményekben, valamint arról is, ténylegesen mennyien lehetnek közülük szökésben. Utóbbival kapcsolatban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy minden tizedik gyermek szökésben van a szakellátásból.

Kothencz János, az ÁGOTA közösség vezetője az Index ezzel kapcsolatos kérdésére elmondta, a hazai gyermekvédelmi szakellátásban mintegy 23 ezer gyermek és fiatal él a jelenlegi adatok szerint. Csaknem 75 százalékuk nevelőszülői családokban nevelkedik, a többieket gyermek- és lakásotthonokban gondozzák.

A gyermekek esetében négyféle szükségletformát szokás megkülönböztetni. Az egyik a különleges szükséglet, ők a 3 év alatti, a tartós beteg vagy fogyatékkal élő gyermekek. Speciális szükségletűnek nevezzük a pszichoaktív szert használó, súlyos pszichés zavarral élő és a súlyos magatartási és beilleszkedési zavarban szenvedő gyermeket. Amennyiben bármelyikük mind a speciális, mind a különleges szükséglet tüneteit egyaránt mutatja, akkor kettős szükségletűnek nevezzük őket. Végül azok, akik nem rendelkeznek az előbb felsorolt nehézségekkel, átlagos szükségletűnek tekintendők.

Kothencz János hozzátette, egy gyermek a szakellátásban ideiglenes hatállyal vagy nevelésbe vétellel kerülhet be. Előbbire akkor van szükség, ha a vér szerinti család vélhetően rövid időn belül meg tudja szüntetni azokat az okokat, amelyek miatt a gyermek bekerült a rendszerbe. Amennyiben előreláthatólag a vér szerinti család helyzete nem teszi lehetővé a gyermek rövid időn belüli hazagondozhatóságát, úgy tartósabb időszakról, nevelésbe vételről lehet beszélni.

A szakember megjegyezte, amíg a gyermek a gyermekvédelmi szakellátásban él,

A felnőttkorúságukat betöltöttek utógondozotti ellátásban részesülhetnek, majd kikerülésük küszöbén, amennyiben jogosultak rá, otthonteremtési támogatással kezdhetik meg önálló, felnőtt életüket. Az engedély nélküli eltávozásokkal kapcsolatban Kothencz János leszögezte, sem a nevelőszülői családok, sem a gyermek- és lakásotthonok nem zártak. A konkrét számokat illetően elmondta, hogy ma Magyarországon ebből a csoportból mintegy 1000 gyermek van engedély nélkül távol, ebből a tartósan távol lévők száma 4-500 fő között mozog.

Ha megnézzük ennek a százalékos arányát, akkor a szakellátásban élő gyermekek mintegy 4 százalékát érinti ez a probléma. Többször felvetődik, hogy mi az oka ennek. Fontos tudni, hogy nagy arányban a gyermek meg sem érkezik a gondozási helyére, miközben hatósági határozat született a szakellátásba való beutalásáról. Az engedély nélküli eltávozásnak több esetben az az oka, hogy a gyermek visszamegy a vér szerinti hozzátartozóhoz, függetlenül azoktól a körülményektől, amelyek miatt kiemelték őt onnan

– fogalmazott az ÁGOTA közösség vezetője, aki szerint sokszor még annak sincs jelentősége, hogy ennek oka az elhanyagolás volt-e – ez a legjellemzőbb bekerülési ok –, vagy bántalmazó közegből emelték-e ki az érintett gyermeket.

A másik tipikusnak nevezhető ok, főleg a kései bekerülők esetében, a kalandvágy, a társaság és egyéb kötődésen alapuló kapcsolatok megléte. Ebben a 4 százalékban Kothencz János elmondása szerint benne van az is, ha a gyermek nem érzi jól magát a gondozási helyén. Az ilyen típusú eltávozások átlagában rövid idejűnek bizonyulnak, és a gondozási hely megváltoztatása az esetek nagyobbik részében megoldást jelent – fűzte hozzá.

A közös nyilatkozat, amely megakadályozná a további ártalmakat

Az Index is beszámolt arról, hogy november végén több szociális intézmény, illetve gyermekvédelemmel foglalkozó alapítvány és szervezet közös nyilatkozatot adott ki, amelyben felszólaltak az álláspontjuk szerint pártpolitikai uszítások kereszttüzébe került gyermekvédelem, illetve az ellátásban lévő gyermekek és dolgozók védelmében. A gyermekvédelem nem pártpolitikai csatatér! című nyilatkozatot a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, a Szent Péter és Pál Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Boldog Gyermekkor Hálózata, a Baptista fenntartású Országos Szociális Intézményfenntartó Központ és az ÁGOTA Alapítvány írta alá.

Az aláírók között tehát a Kothencz János alapította ÁGOTA Alapítvány is ott volt. A nyilatkozat egy ponton kitér arra, hogy a gyermekvédelemben dolgozók „elveszítik a rendszer és az egymás iránti bizalmukat”. Kothencz János arra a kérdésünkre, miszerint a kollégái pártszimpátia alapján megosztottak-e, úgy válaszolt:

Biztos vagyok benne, hogy sem mások, sem én nem gondoltunk semmiféle pártszimpátiával kapcsolatos kérdésre, amikor egyezségre jutottunk a közös nyilatkozat megtételében.

Az ÁGOTA Alapítvány alapítója egyúttal kijelentette: ahhoz, hogy a gyermekvédelemben dolgozó kollégáknak milyen pártszimpátiája van, neki szakemberként semmi köze, ez ugyanis mindenkinek a magánügye. Elmondása szerint a nyilatkozatot jegyzők inkább arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy ami napjainkra a közbeszéd szintjére emelkedett a gyermekvédelmet illetően, az már konkrétan árt az ebben a rendszerben élő gyermekeknek, illetve a benne dolgozó szakembereknek.

Kothencz János úgy látja, hogy az elmúlt egy év a területen „önmagáért beszél”. Véleménye szerint azt is fontos lenne tudnia mindenkinek, hogy a gyermekvédelmi szakellátás egy eleve megöröklött nehézségállománnyal küzd Magyarországon. Konkrétumként a korábbi, csaknem 60 év sztereotípiáit és téveszméit említette, és ugyanide sorolta a korábbi, generációkról generációkra átörökített, hosszú évtizedek alatt meghonosodott szemléletmódot, „amely inkább a felügyeletre és szolgáltatásra helyezte a hangsúlyt ahelyett, hogy inkább törődött vagy aggódott volna a családját nélkülözni kénytelen gyermekekért”.

Meggyőződésem, hogy az 1997. évi Gyermekvédelmi törvény létrejötte olyan történelmi korszakváltást jelentett a gyermekvédelemben, amely az azóta eltelt időszakban pontosan az ezt megelőző időszak kihívásaira is választ kellett volna, hogy adjon. Ezt a célt sajnos napjainkra sem értük el, a rendszerváltást megelőző államszocializmus kollektív neveléseszményének lenyomatait napjainkra sem tudtuk teljesen felszámolni

– mondta Kothencz János, aki úgy látja: „Az átlagember ma sem tekint másként a szakellátásban élő gyermekekre, mint intézeti gyermekekre, árva gyermekekre, akikkel »sok baj van« ”.

Meglátása szerint a társadalom jelentős része – egy kivételes réteget kivéve – nem érti vagy tévesen értelmezi a gyermekvédelmi gondoskodásban való lét mikéntjét. Amellett, hogy bizonyos célok mind a mai napig nem valósultak meg, kormányzati ciklusoktól függetlenül komoly törekvéseknek lehettünk szemtanúi, melyek azt a célt szolgálták, hogy odaadóbb és érzékenyebb gyermekvédelme lehessen Magyarországnak – fűzte hozzá.

Megemlítette, hogy mostanra lecserélődött a korábbi tömeges kollégiumi struktúra, ami manapság azt jelenti, hogy a gyermek- és lakásotthonokban élő gyermekek legtöbbje konkrétan családi házban lakik tíz-tizenktetted magával, „és 5-6 olyan áldozatkész felnőtt foglalkozik velük, akik napi szinten harcolnak az ott élő gyermekek reményéért és jövőjéért”.

Kothencz János ennél a pontnál arról is beszélt, hogy az elmúlt 27 évben szinte valamennyi kormányzati ciklusban újabb és újabb felismerések és fejlesztések valósultak meg, hozzátéve, hogy bár napjainkra sem érték el ezek a folyamatok azt az ideális állapotot, és rengeteg tennivaló akadna még, de ha szakemberként azt az időtávlatot veszi alapul, amelyre a korábbiakban is utalt, biztosan állíthatja:

Az elmúlt másfél évtizedben egészen figyelemre méltó változások és jobbító erőfeszítések valósultak meg.

Az is elhangzott, hogy már 1997-től is lehetősége lett volna bármely kormányzati ciklusnak fenntartói felelősségmegosztást kezdeményezni a gyermekvédelmi szakellátást illetően – és kisebb mértékben voltak is erre példák –, de ennek a tendenciózus volta 2010-től datálható,

Kothencz János szerint ezzel kialakult egy olyan helyzet, hogy mostanra az ilyen területen megvalósuló osztott felelősség már nem csak állami, hanem egyházi és civil fenntartók, működtetők sokaságát jelenti. Hozzátette: ez több mint 30 olyan szereplőt jelent ma Magyarországon, amelyek felelősséggel tartoznak a családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekek és fiatalok gondozásáért, neveléséért.

Inkább az állam, mint az egyház?

Az elmúlt bő egy évben olyan vélemények is elhangzottak a gyermekvédelemmel kapcsolatosan, hogy a szakellátásnak jobb helye volna az államnál, és sokan nem értik, hogyan jelentek meg a területen az egyházak. Kothencz János ugyan nem kívánta hosszasan magyarázni a kérdéskört, de azt megjegyezte, hogy a mindenkori gondoskodás, illetve szociálpolitikai struktúra evolúciójának mindig az adta a dinamizmusát, hogy a történelemben az állam mennyire monopolizálta vagy osztotta meg a gondoskodáshoz fűződő jogát.

Természetesen a gondoskodáspolitika nem lehet kizárólag állami monopólium. Ahogyan az elmúlt évszázadokban a korai keresztény közösségek létrejöttétől a XX. század közepéig a történelmi egyházak is kivették részüket a szociális gondoskodásból, úgy nem meglepő, hogy napjainkban is hazatalál mindez a különböző egyházak szociokaritatív tevékenységében

– vélekedett Kothencz János.

A civilek szerepét illetően megemlítette, hogy ők már az iparosodás időszakában is az egyik leghitelesebb harcosai voltak a gyermekvédelemnek. Az államszocializmus megjelenésével viszont újra monopolizált területté vált a gyermekvédelem, de a rendszerváltást követően és napjainkra ez a felelősségmegosztás ismét több résztvevő erőfeszítésével valósul meg. Kothencz János megjegyezte, hogy a nem állami közreműködők részvétele a gyermekvédelemben konkrétan a felelősség megosztását jelenti, és ez az elmúlt 15 évben óriási eredmény volt.

Több pénz, több nevelőszülő?

Az utóbbi évek tendenciája, hogy a legtöbb nevelőszülői hálózatot az egyházak vették át. Adódik tehát a kérdés: milyen ma a nevelőszülők helyzete Magyarországon? Kothencz János szerint napjainkban komoly kihívás ennek a szerepnek a betöltése. Ugyanakkor nagy eredménynek nevezte a nevelőszülők biztosítotti jogviszonyba való bevonását. Mégpedig azért, mert korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy nevelőszülő foglalkozási jellegű jogviszonyban élhesse meg hivatását.

Mint mondta, itt is egy fokozatos fejlesztés valósult meg, mert manapság a nevelőszülők juttatása sokszorosa a 10 évvel ezelőttinek, de azt mindenki tudja, és szerinte is életszerű elvárás, hogy ezt még jócskán emelni kell. Jelenleg a nevelőszülő alapdíjként a mindenkori minimálbér 30 százalékát, valamint gyermekenként a mindenkori minimálbér 20 százalékát kapja. Többletjuttatásban részesül, amennyiben olyan gyermeket nevel, aki fogyatékosággal él vagy tartós beteg. 

Kothencz János egy példával is élt az interjú ezen részénél, miszerint: egy három átlagos szükségletű gyermeket gondozó nevelőszülő mindent egybe véve nagyságrendileg 260 ezer forint díjazást és 192 ezer forint ellátmányt kap, és ezt egészíti ki a családi pótlék, valamint a kormány rezsitámogatásának külön juttatása.

Még egyszer sietve fűzöm mindehhez, hogy ez természetesen még nem elég, ennél jóval több támogatásra volna szüksége a nevelőszülői családoknak, hogy a kor kívánalmainak megfelelően gondozhassák a rájuk bízott gyermekeket. Ugyanakkor a biztosított foglalkozásszerű jogviszony és a fenti juttatások korántsem egyeztethetők össze a 15 évvel ezelőtti állapotokkal, ahol egy nevelőszülő tiszteletdíja 15 ezer forint volt, és még a nyugdíjéveibe sem számított bele a hivatásában töltött ideje

– fogalmazott a szakember.

Mindezek fényében lapunk arra is kíváncsi volt, hogy akkor miért van mégis nevelőszülői hiány ma? Ez csupán pénzkérdés lenne? Kothencz János szerint tulajdonképpen pénzkérdés is. A szakember szerint ugyanis ha a nevelőszülők legalább a szakmunkás-minimálbér szintjét elérnék,

Az ÁGOTA Alapítvány alapítója szerint ebben az esetben nagy valószínűséggel hangot kapna a „megélhetési nevelőszülő” vádja, „ám ha valaki komolyan végiggondolja, hogy mit jelent egy családban 2-3 traumatizált, elhanyagolt vagy akár bántalmazott gyermeket biztonságot adó módon gondozni, nevelni, akkor beláthatjuk, hogy ez a hivatás megfizethetetlen érték”.

Persze, ettől még törekedhetnénk arra, hogy megpróbáljuk mindezt megfizetni. Tény, hogy folyamatos erőfeszítések valósulnak meg a kormányzat részéről ezeknek a céloknak az elérése érdekében. Ezzel együtt, sajnos, egy átok sújtja nemzetünket, ez pedig a népességszám csökkenése. Nyilván ez nemcsak Magyarországon van így, hanem egész Európában küzdenek ezzel a kormányok. A korfa ilyetén alakulása magával vonja az egyébként is súlyosan elöregedő nevelőszülői társadalom létszámcsökkenését

– fejtette ki véleményét Kothencz János, aki szerint a hiányra való megoldás teljesen világos, melynek két lábon kellene állnia.

Az első, hogy több pénzügyi forrásra volna szükség, ami egyben az egzisztenciális feltételrendszer okán vonzóbbá is válhatna többek számára, másrészt rendkívül komoly tematikus toborzó kampányokat is léte kellene hozni, és ezzel együtt a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek ügyét társadalmasítani is kellene. Ennél a résznél megjegyezte: pontosan ezt vágja ketté „az a fajta hisztéria és sztereotipizálás, ami a közbeszédben ezt a területet sújtja”. 

Ugyanis lehetetlen a társadalom felé ennek a hivatásnak a szépségét közvetíteni, ha mindeközben a gyermekvédelmet az agresszió és a rosszindulat sokkal inkább bezárja és elszigeteli. Ezen a hivatáspályán, ebben a környezetben béke kell – szögezte le.

Kórházban hagyott csecsemők és örökbefogadás

A DK az ősszel azt kérdezte a kormánytól, miért hagyja, hogy a csecsemők hónapokon keresztül éljenek a kórházi osztályokon, ahelyett, hogy nevelőszülőhöz küldené őket? Az ellenzéki párt ezzel kapcsolatban egy határozati javaslatot is benyújtott. Kothencz János itt visszautalt korábbi válaszára, miszerint nincs elegendő létszámú nevelőszülő, ám megfontolandónak tartja annak felülvizsgálatát, hogy a működési engedéllyel rendelkező és férő és férőhely számában bővíthető, alkalmas nevelőszülők köréből

Az ÁGOTA Alapítvány alapítója szerint ez nem oldja meg a problémát, de az biztos, hogy a kórházi osztályokon történő hospitalizálódás veszélye helyett még akár egy kellő szakmai létszámmal rendelkező csecsemőotthon is jobb. A szakember úgy gondolja, a kormány rövid távon rákényszerülhet újabb csecsemőotthonok létrehozására és a meglévők fejlesztésére.

Ha van, aki a csecsemő- és gyermekotthonok léte ellen küzdött, az én magam voltam, mert hittem abban, hogy hamarabb érhetünk el magasabb létszámot a nevelőszülői hivatást vállalók körében. De mivel ez a folyamat most megrekedni látszik, ezért a kisebb rossz elve alapján a csecsemőotthonok jelenthetnek átmeneti megoldást. A másik fontos lehetőség az örökbefogadás jogintézményének hatékonyabbá tétele volna

– tette hozzá.

Kothencz Jánost az örökbefogás kálváriájáról és helyzetéről is kérdeztük. Véleménye szerint mindenki arról panaszkodik, hogy túl sokat kell várni örökbefogadás esetén, és túlságosan bürokratikus az eljárás. A szakember elmondta: gyakran hallható, milyen sok az örökbefogadható gyermek, és mégis olyan vontatottnak tűnik a lehetőség az ő családba fogadásukra. Hozzátette, hogy a hiedelmekkel ellentétben – bár valóban sok az örökbefogadható gyermek –, de minden örökbefogadó család eldöntheti, hogy milyen gyermeket szeretne tagjává fogadni.

A legtöbben 1 év alatti, egészséges kisbabát szeretnének. Számos esetben komoly nehézséget jelenthet, ha a kisgyermek roma származású vagy esetleg valamilyen egészségügyi problémával küzd. Nincs azzal semmi gond, hogy a családok meggondolhatják, milyen gyermeket szeretnének örökbe fogadni, de ez a szabadság egyben korlátja is annak, hogy a lehető legtöbb gyermek örökbefogadó családra találjon, hiszen sok erre váró gyermek idősebb, és kisebb-nagyobb egészségügyi nehézséggel küzd. Emiatt fordulhat elő az, hogy az örökbefogadó szülők által vágyott gyermekre hosszú ideig kell várni

– fogalmazott Kothencz János.

A szakember üzent a pártpolitikusoknak, ezekkel a mondatokkal kereshetnék meg a gyermekotthonokat

Az elmúlt hetekben a gyermekvédelmi intézmények ismét a figyelem középpontjába kerültek, miután Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke több városban is be szeretett volna jutni gyermekotthonokba, ám erre a legtöbb helyen nem volt lehetősége. Legutóbb Pécsen, az egyik ilyen intézmény előtt keveredett vitába Menczer Tamással, a Fidesz kommunikációs igazgatójával.

Kothencz János ezen eseményekkel kapcsolatban úgy véli: az elmúlt hetekben látott atrocitások sora nem kiváltója, hanem inkább tünete a gyermekvédelem körül kialakult helyzetnek. Mint mondta, közel egy éve már a realitástól messze elrugaszkodott, negatív és túlzó általánosításokkal bélyegzik meg a szakellátásban érintetteket,

Kothencz János egyúttal visszautalt a gyermekvédelmi szervezetek által, a társadalmi józanságra hívó nyilatkozatban is megfogalmazott gondolatra, amely szerint a kialakult helyzet „messze túllépte az objektivitás határát”.

Az év elején berobbant botrány (a kegyelmi ügy – a szerk.), és az ezzel kapcsolatos jogos felindultság hónapokon át nem tudott enyhülni. Annak ellenére sem, hogy nem volt következmény nélkül való mindaz, ami történt. Hogy ezek dacára mégis a közbeszéd állandó tárgyává vált a gyermekvédelmi szakellátás, emögött feltételezem, már egyéb érdekek is meghúzódtak. Az egyre inkább hisztérikus jelenséggé formálódó napi hírek nem csak a téma iránti figyelem rendszeres felkeltésére váltak alkalmassá, de a különböző pártpolitikai résztvevők mindezt mint hatékonynak hitt eszközt is felhasználhatták

– jelentette ki.

A szakember úgy véli, a mások lejáratásáért, hiteltelenítéséért folytatott pártpolitikai csatározások nemtelen eszközévé vált a családjukból kiemelt gyermekek ügye. Megjegyezte, hogy olyan negatív és túlzó általánosítások váltak közkeletűvé, melyekkel már az átlagember is csak a rosszra asszociált.

Véleménye szerint a szakmatársadalom minden tagja számára a napnál világosabb, hogy milyen mértékben terhelte meg mindez a gyermekotthonokban dolgozó vezetőket, gyermekfelügyelőket, gondozókat, nevelőszülőket és családtagjaikat. Ha csak arról lenne szó, hogy az életvitel-vizsgálat és a pszichés alkalmasság kritériuma miként szolgálja a hatékonyabb gyermekvédelmi munkát, az egy új helyzetben kialakítható tanulási folyamat kihívásait nyújtaná csupán.

„De itt messze nem áll meg ez a történet. Addig, amíg újra és újra azt a közhangulatot generálja a pártpolitika, hogy a gyermekvédelem léte asszociálható a gyermekbántalmazás fogalomkörével, akkor ne csodálkozzunk a pályaelhagyáson” – fűzte hozzá Kothencz János, aki szerint ez a vélekedés másokat is távol tart annak lehetőségétől, hogy szolgálatot vállaljanak egy lakásotthonban gyermekfelügyelőként, vagy élethivatást nevelőszülőként.

Eddig sem volt könnyű – és ez az elmúlt hosszú évtizedekre általában igaz – szakdolgozókat és nevelőszülőket toborozni, de ez a folyamat még inkább ellehetetleníti az erre való törekvést. Kothencz János azt is kijelentette, hogy nem kívánja eltagadni a gyermek- és lakásotthonok infrastrukturális állapotát firtató véleményeket, ugyanakkor szerinte ebben a kérdésben is az objektivitás határain belül kellene maradni.

Emlékeztetett, hogy a régi, kollégiumi rendszerű struktúrákból való átmenet még nem ért véget. Bár a lakásotthoni szerkezet a jellemző, de még mindig akadnak nagyobb intézményi objektumok, amelyek megléte gátja az otthont nyújtó ellátás integrációjának. Ma is vannak olyan nagy intézménykomplexumok, ahol több lakásotthon van egy ingatlanban. Kothencz János úgy véli, az integrációs törekvés célja az volna, hogy minden egyes 12 férőhelyes lakásotthon valamilyen településszerkezetben, családi házakban valósuljon meg. Azt is megjegyezte, hogy a meglévő ingatlanok jelentős része a kor kívánalmainak megfelelően korszerűnek és élhetőnek tekinthető.

„Természetesen van számos olyan ingatlan is, ami idejétmúlt, korszerűtlen, és még ha szakhatósági engedéllyel is működik, nem biztosítja a legoptimálisabb életkörülményeket. Valóban igaz az a kijelentés, hogy akár a kormánynak, de a nem állami fenntartóknak is jócskán van mit tenniük ezen a téren. Ezt a kérdést nem szabad tabuként kezelni” – tette hozzá a szakember, aki úgy véli, nincs az az erőforrás, ami mindenkor elég volna.

Kothencz János szerint azonban nem szabad mindezt összekeverni azzal az amortizációval, ami életszerű azoknak a lakásotthonoknak az esetében, ahova a leghátrányosabb körülményekből érkeznek a sokszor súlyos szocializációs problémákkal felcseperedett gyermekek. Ezek legtöbbje úgynevezett kései bekerülő. Mint mondta, sokan azt hiszik, hogy egy lakásotthonban a fiatalok egészen kisgyermekkoruktól nevelkednek. Ez az esetek jelentős többségében nem így van.

Mert egy olyan fiatal, aki elhanyagoló közegből érkezik, nagyon sok szocializációs torzulást is elszenved. Ez tetten érhető a személyes körülményeihez való viszonyában is, ami voltaképpen még a jobbik esetnek tekinthető.

„Akkor nem beszéltünk még, azokról a speciális szükségletű gyermekekről, akik még halmozottabb szocializációs hátrányokkal érkeznek a rendszerbe. A gyermekek közvetlen környezetét jellemző amortizáció teljesen életszerű, és mintegy velejárója, tünete sajnálatos múltjuknak. Ezért is üdvözlendőek az olyan programok, melyet az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala indított el a Büntetés-végrehajtással karöltve a jóvátételi szolgálat keretin belül. Ebben a programban több gyermek- és lakásotthont újítanak fel rendszeresen a fogvatartottak” –  fogalmazott Kothencz János, hozzátéve, hogy mindez persze nem csökkenti az állam mindenkori felelősségét ezen a téren, és nem szolgál magyarázatul az olyan erőfeszítések hiányára, melyek a gyermekek legalapvetőbb higiéniai körülményeit biztosítanák.

Az ÁGOTA Alapítvány alapítója számtalan olyan lakásotthont látott már, ahol az épület korszerűtlensége és a csaknem egy tucat gyermek közös fürdőszoba-használata az elvárható technológiai megoldások híján penészt mutatott az amúgy is párás vizesblokkokban, mindannak ellenére, hogy egyébként nagyon nagy szeretet és gondoskodás övezte az ott élőket. A szakember szerint fontos leszögezni, hogy egyrészt egy átlagos családi otthon körülményeit nem lehet összehasonlítani egy időszakonként változó személyi összetételű, 12 férőhelyes lakásotthon körülményeivel.

Továbbá nem lehet a gyermekvédelmet a gyermekbántalmazással asszociálni, és a pártpolitikának távol kellene maradnia az ezzel kapcsolatos közbeszédtől. Bár nincs nálam a bölcsek köve, de szerintem egy pártpolitikus kétféle mondattal kereshetné meg a gyermekvédelem területét. Az egyik, hogy megköszönje az ott hivatást vállalók áldozatos munkáját, és ha ennél is többre vágyik, akkor maximum csak annyit kérdezzen meg, hogy miben segíthet

– mondta Kothencz János.

Szakemberhiány és a kriminalizálódás veszélye

Az Országgyűlés június 11-én fogadta el azokat a gyermekvédelmi szigorításokat, amelyek jelentős része már július 1-jén hatályba is lépett. A törvénycsomag többek között arra is kitért, hogy kötelező lesz júliustól a pszichológiai alkalmassági és kifogástalan életvitel vizsgálata a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek és a szakmai munkakörben foglalkoztatottjainak. Vizsgálták többek között a stressztűrő képességet, a szexuális devianciától, alkohol- vagy drogfüggőségtől mentes élettörténetet, az általános pszichés állapotot, az életkornak megfelelő érettséget és az átlag feletti érzelmi-indulati kontrollt. Az első körben az ágazatban dolgozó összes vezető kétnapos alkalmassági vizsgálaton vett részt, majd a második fordulóban szexuális beállítottságukról, párkapcsolataikról, félelmeikről, de esetleges pedofília iránti érdeklődésükről is vallaniuk kellett.

Az Index a gyermekvédelem kérdésével foglalkozva kíváncsi volt, hogy ezen ellenőrzések miatt mekkora a szakemberhiány, és valós-e az a statisztikai adat, amely szerint az érintettek 6 százaléka emiatt hagyta el a pályát. Kothencz János tapasztalata szerint a szakemberhiány a szakellátási rendszerben mintegy 10-20 százalék körüli országos átlagban. Megjegyezte, hogy a sajtóhírekből azt is hallani, hogy a Nemzetvédelmi Szolgálat életvitel-ellenőrzése okán a szakdolgozóknak kevesebb mint 2 százaléka távozott az ellátásból.

S mekkora veszélyt jelent, hogy a szakellátásban lévő gyermekek bűnszervezetek áldozataivá válnak, továbbá mennyire jellemző a prostitúció, a gyermekkereskedelem és a drog általi veszélyeztetés a fiatalok körében, Kothencz János úgy válaszolt:

Önmagában véve az a tény, hogy súlyos hátrányból érkeznek a gyermekek a szakellátásba, magával vonja a fokozottabb kitettségüket is a kriminalizálódásra és az áldozattá válásra. A korábbiakban már utaltam a kései bekerülők körére és a speciális szükségletű fiatalokra is. Most itt sem bocsátkoznék hosszas fejtegetésbe, de az emberkereskedelem veszélye eseti jelleggel fordul elő. Semmiképp nem általánosítható a fiatalok egészére vonatkozóan. Ami a drogveszélyt illeti, ott természetesen nem mehetünk el amellett, hogy ez napjainkban a társadalom egészében érinti a fiatalságot. A szakellátásban a speciális szükséglet egyik formája a pszichoaktívszer-használat szempontja. Ma Magyarországon a szakellátásban több mint 600 férőhelyen gondoznak ilyen szükségletű gyermekeket.

A szakember szerint gyakran érezhető a közvélemény aggodalma a gyermekbántalmazás témájában, így felvetődik a kérdés: valóban megnőtt a gyermekbántalmazások száma a gyermekotthonokban? Kothencz János úgy látja, valójában nincs több bántalmazás, mint korábban. Viszont napjainkban már kötelező jelzéshez kötni mindezt, nagyon helyesen. Még azt is, ha két kamasz összezörren a lakásotthonban.

Elmondta, hogy a gyermekbántalmazásoknak és az ilyen jellegű gyanús eseteknek a kivizsgálása jó néhány éve szigorú előírás, egy úgynevezett gyermekbántalmazási protokoll mentén zajlik. Ennek alkalmazása, betartása nagyon fontos, és valóban a gyermekek védelmét, az ő érdekeiket szolgálja.

Ugyanakkor pontosan emiatt tűnhet úgy, hogy több a gyermekbántalmazási eset, holott csak arról van szó, hogy a protokollnak köszönhetően minden esetet jelezni kell, ki kell vizsgálni meghatározott szempontok mentén, és ennek eredményéről – illetve már a gyanúról is, hogy esetleg bántalmazás történt – értesíteni kell minden illetékes személyt, például a gyermekvédelmi gyámot, a gyermekjogi képviselőt és magát a szakminisztériumot is. Hozzátette:

Kothencz János elmondása szerint így – a szocializációs hiányosságaikból fakadó módon nem megfelelő konfliktuskezelést alkalmazva – úgynevezett kortárs bántalmazás történik, amelynek jelzése és kivizsgálása ugyanúgy az előzőekben említett protokoll mentén zajlik, és ugyanúgy gyermekbántalmazásnak tekintendő. Ami a közvélemény aggodalmát illeti, az is igaz, és ezt a szakember is több esetben tapasztalta, hogy ha egy működtető egy településen lakásotthont szeretett volna nyitni, ahol biztosított volt a megfelelő infrastruktúra, az ingatlan befogadóképessége, a gyermekekről gondoskodó megfelelő szakmai háttér, ez mégis ellenállásba ütközött az ott élő lakosság részéről.

Tehát semmiképpen nem szerették volna a lakásotthont a településükön, ami Kothencz János szerint szintén elgondolkodtató. Saját benyomása az, hogy messziről empatikusnak lenni és véleményt formálni ezekkel a gyermekekkel kapcsolatban sokszor könnyebb, mint tevőlegesen hozzájárulni az életükhöz.

Talán az ilyen ellenállás mögött az ismeretlentől való félelem húzódik meg. Ezért is kell közelebb vinni a gyermekvédelem ügyét a társadalomhoz. A jó dolgokat is – ami amúgy lényegesen több – meg kellene mutatni. Mindebben a médiának is megfontoltabb felelőssége és szerepe lehetne

– jelentette ki Kothencz János.

(Borítókép: Kothencz János. Fotó: Index)