új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az ukrán területeken keresztül Magyarországra érkező energiaellátás elnehezül – ez mértéktartó leírása a helyzetnek Orbán Viktor szerint. A kormányfő szerint sok ország esetében a gáz ipari kérdés, de a gázellátás a háztartások energiabiztonságának kérdése is. Ha kiesik az ukrán útvonal, akkor más kell helyette. A kormányfő kifejtette, ma van egy déli korridor, valamint van saját kitermelésünk, és Romániából is hozunk be. Ha Ukrajna kiesik, Bulgária és Románia segítségével megvannak az útvonalak. Az arra vonatkozó garanciákat megkapta, hogy a bolgárok a barátaink maradnak, és segítenek nekünk, amin persze keresnek is. Orbán Viktor elárulta azt is, hogy Bulgáriában a hétből az egyik cég a Mol, amely adott ajánlatot a Lukoil-érdekeltségre.

    Romániában az MVM az E.ON egyik cégét kivásárolta, ennek bonyolult a folyamata, vannak tisztázatlan kérdések, a román miniszterelnök azt kérte, hogy a közvélemény megnyugtatására állítsanak fel egy munkacsoportot, amelyben letárgyalják és bemutatják a részleteket.

  • A miniszterelnök kiemelte, hogy ritkán adnak át olyan beruházásokat, amelyek nemzetgazdasági jelentőségűek és dimenzióváltást jelentenek, de a 2025-ben átadásra kerülő BMW gyár ilyen lesz.

    Kifejtette, hogy a kormány letette a voksát az elektromobilitás mellett, amely független attól, hogy éppen mennyi autót adnak el, ugyanis a legfontosabb kérdés ebben a iparágban az elektromosság tárolásának megoldása. Hozzátette, hogy atomenergiát, vagy gázból származó energiát könnyű tárolni, de a megújuló energiaforrások tárolása már bonyolultabb.

    Új idők jönnek. Mi időben kezdtünk el felkészülni a béke korszakára, jó helyzetben vagyunk. Akik még mindig a háborús helyzetben gondolkoznak, azok le fognak maradni

    – fogalmazott Orbán Viktor.

  • Orbán Viktor a konzultációt kitöltők számáról elmondta: az eddigi konzultációk közül ez volt a harmadik leginkább érdeklődést kiváltó. Amikor a nyugdíjakról és más gazdasági kérdésekről szólt a konzultáció, akkor volt hasonlóan magas az érdeklődés, Orbán Viktor ez alapján úgy látja, a magyar embereket leginkább a gazdasági kérdések érdeklik, ami helyes.

    Mindig van egy vita azon, hogy a kérdések nem célzatosan vannak-e megfogalmazva. Persze egészen másképp is lehet kérdezni, de aki másképp akar kérdezni, kérdezzen másképp

    – üzente Orbán Viktor, hozzátéve: a konzultációt folytatják, ha szükség lesz rá. Egyelőre világos a pálya, a kérdések jól megfogalmazottak, a válaszok egyértelműek, Magyarországnak a gazdasági semlegesség pályáján kell maradni. A kormányfő leszögezte, a konzultáció nem helyettesíti a választást.

  • A jövőbeli gazdasági intézkedések közül Orbán Viktor kiemelte a szívéhez három legközelebb állót:

    • a fiataloknak nyújtott lakhatási támogatást,
    • a kisvállalkozásoknak nyújtott tőketámogatást,
    • a hároméves bérmegállapodást,
    • és a munkáshitelt.
  • A jövőbeli tervekkel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, hogy amikor a kormány fontos, teljes átállást igénylő kérdésekben kell, hogy döntést hozzon, akkor különböző eszközöket használnak arra, hogy az átállás a legsimább legyen és az emberek megértsék a változásokat. Ennek legsikeresebb eszköze a nemzeti konzultáció, amit 1 millió 252 ezer ember töltött ki.

    Van szufla a magyar közéletben

    – értékelte az eredményeket Orbán Viktor.

  • Orbán Viktor szerint ha véget ér a háború, akkor megszűnhetnek az európai gazdaságot gyötrő szankciók. Ha ez sikerült, megszűnhet az inflációs korszak is, és jöhet a fellendülés. A kormány ezt képviseli az európai vitákban, de komoly falba ütköznek, mert egy-két országot leszámítva ez a gondolat még nem érlelődött meg, ráadásul az Európai Parlamentben kötöttek egy paktumot, amelyben rögzítették, hogy minden úgy folytatódjon, ahogy eddig ment, sőt még inkább, mert rávennék a tagállamokat, hogy a nemzeti össztermékük egy részét fizessék be Ukrajna támogatására. Magyarország esetében ez 200 milliárd forintot jelentene.

    A kormányfő úgy látja, az amerikai választási eredmény összhangban van azzal a változással, ami a Fidesszel Európában is elkezdődött, például a Patrióták megalapításával.

    Most már van Brüsszelnek ellenzéke

    – jelentette ki Orbán Viktor.

  • Van-e új realitás? – tette fel a kérdést Orbán Viktor az amerikai elnökválasztással kapcsolatban. A kormányfő Brüsszelben azt tapasztalta, az európai elit nem vesz tudomást az új realitásról. Donald Trumpról elmondta:

    Ha komolyan vesszük – és javaslom, tegyük ezt – azokat az üzeneteket, amelyeket eljuttatott Európába, ha nem javítunk az amerikai–európai kereskedelem arányain, akkor jönnek a tarifák, ahogy a csövön kifér. Érdemes lenne Európának rájönnie arra, hogy egy új realitásban fogunk élni, teljesen megváltozott az erőviszony, új dolgok fognak történni, amelyekről még nem is álmodtunk, legfeljebb mi, magyarok álmodtunk

    – hangsúlyozta Orbán Viktor, felsorolva, hogy más lesz a hozzáállás a genderhez, a migrációhoz, a gazdasághoz és a háborúhoz is, át fognak térni a háborús időkről a béke korszakába.

    A miniszterelnök leszögezte, Magyarország a békét tudja megnyerni, ezért is volt az, hogy az orosz–ukrán háborúban minden humanitárius segítséget megadtak az ukránoknak, de nem szállítanak fegyvert, és pénzt sem adnak rá. Mintegy másfél millió ukrán menekült érkezett Magyarországra, nagy részük továbbment, ma 80 ezren tartózkodnak közülük Magyarországon. Energiaellátásban, orvosok képzésében is segítette a kormány Ukrajnát.

  • Az európai versenyképesség romlásával kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy egész Európa hozzájárulása a világgazdasághoz évről évre csökken. A magyar elnökség dolga az volt, hogy versenyképességi paktumot hozzon létre, amelynek értelmében a következő félévben, határidőkhöz kötve ki kell jelölni, hogy melyik tagországnak mi a feladata, hogy a versenyképesség csökkentését megállítsuk.

    Orbán Viktor szerint külön fontos lesz, hogy hogyan fog kinézni a 2027 utáni költségvetési ciklus, amelyről már komoly viták folynak a „mélyben”.

    Itt csak akkor lehet egyetértésre jutni, ha a 27 tagállam egyetért

    – emelte ki a miniszterelnök, aki szerint nagy teljesítmény, hogy a 27 agrárminiszter megegyezett abban, hogy milyen célokkal szeretnék felhasználni a következő ciklus agrártámogatásai.

  • Orbán Viktor sikerként emelte ki, hogy bővült a schengeni övezet, többek között Romániával. Hozzátette, hogy ennek a fontosságát mi, magyarok már nem értjük, mert már elfelejtettük, hogy milyen az, amikor nem vagyunk egyenrangú felek az EU-ban, de ez egy nagyon fontos lépés a most csatlakozóknak.

    Megemlékezett arról is, hogy jövőre 22 határátkelő lesz Románia és Magyarország között, ráadásul az eddig itt állomásozó határőröket átvezényelhetik, ami hatalmas segítséget jelent közrendi értelemben.

  • A miniszterelnök elmondta, hogy a magyar elnökségnek semmilyen mozgástere nem volt a háború ügyében, mert súlyos és mély érdekkülönbség uralkodik az unióban. A többség szerint az ukrán háború Európa háborúja is, vita csak abban van, hogy hogyan vegyen ebben részt. A magyar álláspont szerint viszont ez nem a mi háborúnk. „Ez a mi politikánk, és ez a véleménykülönbség a teljes uniós elnökséget végig kísérte” – fogalmazott Orbán Viktor.

     

  • Orbán Viktor kifejtette, hogy egybehangzóan sikeresnek ítélték meg az Unióban a magyar soros elnökséget, amely alatt több mint 1000 tanácskozást tartottak, a beletett munka jelentős volt. Elárulta, hogy most jóval több energiát kellett beletenni, mint bő tíz évvel ezelőtt, amikor utoljára ő soros elnök volt.

    Olyan elszigeteltséget még életemben nem láttam, mint az elmúlt félévben

    – viccelődött a miniszterelnök, utalva arra, hogy sorra jelentek meg a világ vezetői hazánkban. Még az ellenfeleink is gratuláltak a munka elvégzéséhez.

  • Orbán Viktor azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy mindenkinek áldott, békés, boldog karácsonyt, valamint sikerekben és egészségben gazdag új esztendőt kíván. A kormányfő első körben elárulta, hogy három témáról szeretne beszélni:

    • Lezárul a magyar uniós elnökség.
    • A magyar és az európai politika helyzete az amerikai elnökválasztás után.
    • A 2025-öt meghatározó döntések.

    A miniszterelnök együttérzését fejezte ki a németországi terrorcselekmény áldozatainak családjai felé. Orbán Viktor megjegyezte, úgy illendő, hogy egy-két napot még várjanak a politikai következtetések levonásával, de annyit megjegyzett: ezek a jelenségek csak azóta léteznek Európában, mióta migrációs válság lett, van összefüggés a migráció és a terrorcselekmények között.

  • Az uniós vezetők Brüsszelben találkoztak, hogy megbeszélést folytassanak Ukrajnáról, az EU szerepéről a világban, a migrációról, valamint külpolitikai kérdésekről. Orbán Viktor az Európai Tanács csúcstalálkozójának magyarul tartott záróbeszédében elmondta, hogy minden politikai vitát félre tudtak tenni Ursula von der Leyennel és az európai vezetőkkel.

  • Ahogy arra számítani lehetett, a képviselők többségének támogatásával a parlament elfogadta a 2025-ös költségvetést. A zárószavazás előtt Varga Mihály elbúcsúzott a pénzügyminiszterségtől.

  • Orbán Viktor interjút adott a Mandinernek. A miniszterelnök a lapnak összegezte a magyar soros elnökség eredményeit, beszélt a 2025-ös gazdaságról, a forint árfolyamáról, Magyar Péterről, Donald Trumppal való kapcsolatáról, a szíriai konfliktusról, Szájer József visszatéréséről, a kegyelmi ügyről, valamint értékelte a jelenlegi lengyel–magyar kapcsolatokat.

  • Repülőrajtot tervez Orbán Viktor miniszterelnök januárban, ugyanis szerinte ez a siker kulcsa – ezt mondta péntek reggeli szokásos rádióinterjújában. A kormányfő az ukrajnai háború alakulásáról és az európai gazdaság nehézségeiről is beszélt.

  • Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos, év végi nemzetközi sajtótájékoztatója 10:30-kor kezdődik. Köszöntjük olvasóinkat az Index közvetítésében!