Közlekedés nem épült az Aréna pláza mellé

2007.11.14. 15:02
Nehéz lesz autó nélkül megközelíteni Budapest legnagyobb bevásárlóközpontját: a két metróállomás között található plázához egy félóránként járó busszal és a zsúfolt Kerepesi úton közlekedő egyetlen trolival lehet eljutni.

Már most is gyakran van dugó a Kerepesi úton, a jövőben azonban ez sokkal rosszabb lehet. A város legnagyobb bevásárlóközpontja ugyanis úgy nyílik meg, hogy a környék tömegközlekedését eközben senki sem oldotta meg, mondta az Infó rádiónak Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedésért Egyesület (VEKE) szóvivője.

Az Arena pláza megközelíthetősége

Csütörtökön nyílik Budapest legnagyobb bevásárlóközpontja, de hogy mindez mekkora káoszt okoz a környék jelenleg is túlzsúfolt közlekedésében, az egyelőre megjósolhatatlan.

Az Arena Plaza a Kerepesi úton, éppen két metrómegálló között van, amelyek meglehetősen messze is vannak egymástól. Gyalogosan ezért szinte megközelíthetetlen, főleg, hogy nem sok embernek van kedve a forgalmas Kerepesi úton sétálni, az autók mellett.

Vitézy Dávid elmondta, jelenleg egyetlen közlekedési eszköz jár arra, a 80-as troli, amely azonban jelenleg is túlzsúfolt. A beruházó ugyan elindít egy saját buszjáratot, az egyesület szóvivője szerint ez azonban nem oldja meg a problémát, mivel legfeljebb két busz cirkulál majd a környéken, így ezek félóránként indulnak el.

Mint mondta, a beruházót arra kellett volna kötelezni, hogy járuljon hozzá a környék tömegközlekedésének fejlesztéséhez. Ezzel azonban nem most, hanem még akkor kellett volna foglalkozni, amikor kiadták a bevásárlóközpont építési engedélyét, akkor ugyanis a főváros még jó alkupozícióban volt.

Szerinte szomorú, hogy Budapesten úgy épülhetnek fel lakóparkok vagy bevásárlóközpontok, hogy a beruházó számára senki sem írja elő a tömegközlekedés fejlesztését. A pláza építésénél az autósokra gondoltak: 2800 férőhelyes parkolóval várják őket.