A főpolgármester utalva arra, hogy Hunvald György (MSZP) előzetes letartóztatása miatt megszűnt a városvezetés egyfős többsége, azt mondta, hogy a kialakult helyzetben mindkét oldalról kompromisszumkészségre, illetve alaposabb egyeztetésre van szükség a döntések előkészítésénél.
Kifejezte reményét, hogy az ellenzéknek sem érdeke az ügyek megakasztása. A Fidesz-KDNP támogatásával a múlt héten elfogadott forrásmegosztási rendeletet az együttműködés pozitív példájaként említette. Hasonló jelentőségű döntésként szólt a főváros ez évi költségvetésének márciusi elfogadásáról.
Demszky Gábor emlékeztetett arra, hogy 1990 és 1994 között, amikor kisebbségi kormányzás volt a közgyűlésben, a Fidesztől esetenként támogatásokat kaptak, s volt olyan költségvetés is, amit az MDF-fel együtt szavaztak meg.
Hozzátette: ebben a ciklusban a közgyűlés elé kerülő témák több mint a felében ellenzéki támogatással döntenek. Megjegyezte azt is, hogy a költségvetés tervezetéről az ellenzékkel is egyeztetést kezdeményeznek, miután a koalíciós frakciók belső egyeztetése lezárult.