Miért bomlott fel a fővárosi koalíció?

2009.10.14. 10:34

Az MSZP váratlanul, mondvacsinált indokokkal felmondta a fővárosi koalíciót. A döntés jól szolgálta az egymással harcoló szocialisták rövid távú érdekeit, de hosszabb távon még visszaüthet. Az SZDSZ-nek nincs ellenére, ők úgy gondolják, csak jól járhatnak. A Fidesz meg már jelezte is, hogy kész a szakmai együttműködésre.

Váratlanul, de a jelek szerint előkészítetten mondták fel a fővárosi koalíciót a szocialisták, derült ki több városházi forrással folytatott beszélgetésünkből. Az egyértelműnek tűnik, hogy a lépés formális indoka – az, hogy az SZDSZ a fővárosi közgyűlés hétfői ülésén nem szavazott meg két szocialista előterjesztést, és ezzel az MSZP szerint felrúgta a koalíciós szerződést – mondvacsinált.

Partizánakció

A javaslatok előkészítetlenek voltak, semmilyen egyeztetés nem folyt róluk, nyilatkozta Ikvai-Szabó Imre, Demszky Gábor szabad demokrata, egyben hamarosan egyetlen helyettese. Pedig a hétfői ülés napirendjén volt az a városüzemeltetési bizottságban és a főpolgármesteri kabinetben is tárgyalt, mind az öt párttal egyeztetett javaslat is, amelyet aztán konszenzussal, ellenszavazat nélkül fogadott el a közgyűlés. Ez egyebek mellett szabályozta a vezetői fizetéseket is.

Steiner Pál járt a legjobban
Steiner Pál járt a legjobban

A szocialisták azonban váratlanul két önálló javaslatot is benyújtottak. Az egyik a BKV felügyelőbizottságának visszahívását kezdeményezte azzal a megkötéssel, hogy a fővárosi cégek felügyelőbizottságaiba a jövőben csak a számvizsgálói bizottság listáján szereplő „megfelelő szakképesítéssel rendelkező” jelölteket választhassanak be. Utóbbi megkötés amúgy gumikategória, hiszen például a jogi végzettség mindenképpen megfelelőnek számítana.

A másik javaslat alapján a BKV-nál folyó vizsgálatokat kiterjesztették volna az összes fővárosi tulajdonú cég összes szerződésére. Ez városházi forrásaink szerint szimpla maszatolás, időhúzás lett volna, hiszen csak a BKV-s ügyek vizsgálata elhúzódhat egy évig, a vizsgálat kiterjesztésével a jövő évi önkormányzati választások utánig húzhatták volna az eredmények nyilvánosságra hozatalát.

Mindenkinek jól jött

De miért is állhatott érdekében az MSZP-nek a szakítás? A körülmények különös együttálása lehetett, hogy ez most tulajdonképpen az MSZP összes szemben álló frakciójának pillanatnyi érdekeit szolgálta. Az országos elnökségnek jól jött a budapesti pártszervezet kiütése, mivel ezzel egyrészt gesztust tehettek a párt mélyrepüléséért részben a BKV botrányaiban súlyosan érintett Hagyó Miklóst egyre komolyabban támadó vidéki szervezeteknek, másrészt a közelgő országos listaállítás előtt eljelentékteleníthették a budapestieket.

03

Tulajdonképpen Hagyó Miklós sem járt rosszul, akire így – egyik forrásunk megfogalmazásában – „már nem hullik tovább a szar”, másrészt nem lemondatták, hanem a párt egységesen távozott a főváros vezetéséből.

Burány Sándor budapesti elnök is levédhette magát a további támadások elől, és bár pártszervezete eljelentéktelenült, legalább a vezetője maradhat.

Horváth Csaba bebukta

A legjobban talán Steiner Pál, az MSZP fővárosi frakcióvezetője járt, aki a szocialista főpolgármester-helyettesek távozásával az egyetlen pozícióban lévő budapesti szocialista lett. Városházi forrásaink szerint Steiner láthatóan örült is a kialakult helyzetnek.

Egy nagy vesztese azonban a szocialistáknál is van a szakításnak, Horváth Csaba főpolgármester-helyettes. A korábban még a főpolgármester-jelöltségre is esélyesnek tartott politikus teljesen a háttérbe szorulhat. Őt Steinerrel ellentétben láthatóan meg is rázták a történtek.

Demszky és Hováth
Demszky és Hováth

Az SZDSZ csak jól járhat

A szakítás az SZDSZ-t, bár váratlanul érte, nem rázta meg különösebben. Fővárosi szabad demokrata forrásaink szerint ők csak jól jöhetnek ki a helyzetből, hiszen ha a város működése megbénulna, azért egyértelműen a szocialisták lennének a felelősek, ha pedig működőképes marad, az Demszky Gábor és az SZDSZ sikere lesz.

Márpedig a város Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szerint nem fog megbénulni: „Budapest történetében, az 1990–94-es ciklusban már volt példa kisebbségi kormányzásra.” A város életét ez legfeljebb annyiban befolyásolja, hogy a politikai, átideologizált előterjesztések helyét szakmai előterjesztések veszik át, és intenzívebb párbeszédet kell majd folytatni az összes fővárosi párttal.

De Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője már jelezte, hogy szakmai alapon kész együttműködni a városvezetéssel. Tarlósnak ez alapvető érdeke, hiszen valószínűleg ő lesz a Fidesz főpolgármester-jelöltje, jól jön neki, ha bizonyíthatja kompromisszumkészségét és kormányzóképességét. Nem beszélve annak járulékos hasznáról, ha bizonyíthatnák, hogy a szocialisták nélkül hatékonyabban működik a város.

Ikva-Szabó
Ikva-Szabó

Ikvai szerint a fővárost amúgy is jellemzően konszenzusos alapon működtetik. A döntések hatvan–nyolcvan százalékát ötpárti támogatással hozták meg eddig is, már csak azért is, mert a főváros évi ötszázmilliárdos költségvetésének nagy része mandátumhoz kötött, csupán harminc–negyvenmilliárd forint szabad felhasználású. Budapest fejlesztési koncepciójában javarészt konszenzusra jutottak már a pártok.

Ikvai szerint a szakítás még a BKV-nak is jót tehet, amelyből így talán kivonulhat a politika, és kezdetét veheti a szakmai munka: „Nem az a kérdés, hogy ki vezeti a BKV-t, hanem hogy mi történik.”

Győztek a rövid távú érdekek

Kedden tehát a szocialisták rövid távú, egyéni érdekeik mentén cselekedtek, de kérdés, hogy hosszú távon kifizetődő-e a stratégiájuk. Elképzelhető ugyan, hogy háttérbe vonulásukkal kivonhatják magukat a botrányok alól – bár a szakítás ténye azon nem változtat, hogy a botrányok a másfél évtizede az ellenőrzésük alá tartozó területeken, a városgazdálkodásban és a BKV-nál robbantak ki. De a budapesti pártszervezet eljelentéktelenítésével veszélybe kerülhet szereplésük a tavaszi országgyűlési választásokon, pedig Budapesten legalább tíz képviselői helyet kéne szerezniük, ha meg akarják akadályozni a Fidesz kétharmados győzelmét. Ehhez pedig még a maroknyira zsugorodott szabad demokraták támogatása is jól jöhetne, már ha azok a szakítás ellenére kiállnának mellettük.