Az informatikai szerződéssel borulhatott a BKV-s bili
További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Az Index információi szerint elképzelhető, hogy a 28 millió forintos szerződésnyilvántartó rendszerről szóló informatikai szerződés apropóján csapott le a rendőrség a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatójára, akiket a Budai Központi Kerületi Bíróság hétfőn előzetes letartóztatásba helyezett. A tettenérés kapcsán indított házkutatásokban gyűjthették össze a korábbi vesztegetések bizonyítékait is.
A feltételezést megerősíti, hogy a szerződést nemrég teljesítették, és a vételárat is az elmúlt hetekben utalta át a BKV a nyertes Quartit Kft.-nek. Erre utal az a sajtóinformáció is, hogy a cég vezetője is az őrizetbe vett öt gyanúsított között van. Megpróbáltuk elérni az informatikai cég vezetőjét, de a mobiltelefonja ki van kapcsolva.
Elértük viszont a közeli munkatársát, aki nem akart nyilatkozni sem a cégvezetőről, sem a szerződés alapjául szolgáló szerződésnyilvántartási rendszerről. Mint megtudtuk, a cég már egy ugyanilyen rendszert elkészített a Budapest Airportnak is.
Tíz szerződést adtak át a rendőröknek
Az elmúlt hónapokban körülbelül hatszáz szerződést ellenőriztek a BKV-nál, ezek közül több mint tizet adtak át a rendőrségnek, mert bűncselekmény gyanúja merült fel azokkal kapcsolatban. Azt egyelőre még nem tudni, hogy ezekhez volt-e köze a társaság letartóztatott jogi igazgatójának - mondta Bolla Tibor gazdasági vezérigazgató-helyettes. A vitatott szerződések nem jogi szolgáltatásokról, hanem zömében értékesítésről, marketingről és reklámtevékenységről szólnak.
Korábbi információink szerint a péntek este a BKV-székházat megszálló rendőrök ezt a szerződést keresték először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből 10 millió forintot osztottak volna vissza, ezt vehette át a lebukott BKV-s jogi igazgató. Az igazgató ügyvédei egyébként vasárnap úgy nyilatkoztak, hogy az átvett pénz nem kenőpénz, hanem kölcsönpénz volt.
Mint kiderült, a rendőrök már több hónapja nyomoztak a két jogi igazgató ellen, akik ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást.
A BKV-s illetékes síelni ment
Gyanú szerint a BA jogi igazgatója - összejátszva korábbi beosztottjával, a BKV jogi igazgatójával - a Budapest Airporttal szerződésben álló ügyvédi irodáknak teljesítés címén kifizetett összeg jelentős részét jogtalan előny formájában visszakapta, illetve ezen ügyvédi irodák túlszámláztak, azaz el nem végzett teljesítést is kiszámláztak a repülőteret üzemeltető társaság részére. A nyomozás során arra is bizonyítékokat talált a rendőrség, hogy a BKV jogi igazgatója hasonló jellegű bűncselekményeket követ el.
Az üggyel kapcsolatban a rendőrök szerettek volna információt kérni a BKV informatikai igazgatójától is, aki azonban annak ellenére, hogy megígérte, hogy bemegy a rendőrökhöz, ezt mégsem tette meg. Úgy tudjuk, hogy az igazgató vasárnap este telefonon jelentkezett a BKV vezetésénél Ausztriából, és elmondta: azért nem ment be a székházba, mert nem felszólították, hanem kérték erre. Ezért inkább elutazott Ausztriába síelni. Hogy mikor tud hazajönni, nem tudni, mert állítása szerint megbetegedett.
Információinkat Horváth Katalin Fanni, a nyomozást folytató Reptéri Rendőr Igazgatóság (RRI) szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Azt sem tudta megmondani, hogy várható-e még őrizetbevétel az ügyben. Annyit közölt, hogy a nyomozás még folyik.
Előzetesben a gyanúsítottak
A Budai Központi Kerületi Bíróság hétfőn előzetes letartóztatásba helyezte R.-V. Krisztinát a Budapest Airport (BA) Zrt. és Sz. Györgyöt a BKV Zrt. jogi igazgatóját. A két igazgató ellen bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt indult eljárás.
Az ügynek további három gyanúsítottja van: egy vállalkozó, egy cég ügyvezetője és egy ügyvéd. Közülük két embert szintén előzetesbe helyeztek, az ügyvéd egy ellen pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság.
A két jogi igazgató közös ügyvédje, Zámbó Gyula cáfolta azt a korábbi értesülést, hogy a gyanúsítottak között volna annak a szoftverfejlesztő cégnek a vezetője is, amely nemrég 28 millió forintért elkészítette a BKV szerződéseinek digitalizálását.
A gyanúsítottak a bírói határozat ellen fellebbeztek, így a határozat nem jogerős. A bíróság az előzetes letartóztatásokat azzal indokolta, hogy felmerült a bűnismétlés lehetősége, illetve az, hogy elszöknek, elrejtőznek, vagy a bizonyítási eljárást megnehezítik.
Kocsis István BKV-vezérigazgató hétfőn aláírta a jogi igazgató menesztését, így a hétfőn előzetes letartóztatásba helyezett egykori vezető rendkívüli felmondással távozik a cégtől - közölte a BKV. Mivel rendkívüli felmondásról van szó, Sz. György nem kap végkielégítést.
Zámbó Gyula ügyvéd elmondta: védencei nem ismerték el az ellenük felhozott vádakat. A BA Zrt. jogi igazgatója hosszabb vallomást tett, amelyben elmondta: ő nem volt döntési helyzetben azokkal az ügyekkel kapcsolatban, amelyek közül az egyiknél a vesztegetést a terhére róják. A BKV jogi igazgatója azt mondta, hogy az egyik III. kerületi bevásárlóközpontban átvett nagyjából tízmillió forint "nem kenőpénz".
Demszky: A BKV segítse a nyomozást!
Demszky Gábor főpolgármester hétfői közleményében köszönetét fejezi ki a rendőrségnek a bravúros nyomozásért, amely a Budapest Airport és a BKV szervezetébe beépült bűnözői csoport tettenéréséhez vezetett. Mivel tettenérés nélkül rendkívül nehéz a vesztegetést bizonyítani, a pénteki rendőri akciónak köszönhetően a bűnszövetség tagjaira lesújthat a törvény szigora. A főpolgármester utasította a BKV-t, hogy minden segítséget adjon meg a nyomozó hatóságnak az ügy feltárásában, és arra kéri a Budapest Airportot, hogy a belső vizsgálatok gyorsítása érdekében a korábban náluk tevékenykedő gyanúsítottra vonatkozó információikat osszák meg a BKV-val is.
A keddre összehívott fővárosi vizsgálóbizottsági ülés résztvevőitől azt várja a főpolgármester, hogy ne a rendőrséggel párhuzamos nyomozást, hanem az eddigi hatósági és belső vizsgálatok eredményének értékelését tekintsék feladatuknak. A bizottság érdemben hozzájárulhat a BKV-nál feltárt korrupciós ügyek megismeréséhez, ha az MSZP és a Fidesz nem egymás lejáratására használják fel ezt az alkalmat, mint az a hétvégén tapasztalható volt.
Demszky Gábor a bizottság munkájának segítése érdekében felkérte Budapest rendőrfőkapitányát, hogy a hónapok óta folyó nyomozás nyilvánosságra hozható tapasztalatairól tájékoztassa a képviselőket. A Budapest Airportnál indult nyomozás miatt a főpolgármester ugyanezt kéri a Reptéri Rendőri Igazgatóság vezetőitől is.