Julianna, Lilla
-1 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Megszüntették a nyomozást az FKF-kamutanulmány ügyében

2010.12.16. 14:29

A BRFK bűncselekmény hiányában megszüntette az FKF Zrt.-nek készített kutatás-fejlesztési szerződésekkel kapcsolatban indított nyomozást. A kérdéses három tanulmányt időközben nyilvánosságra hozta a készítő, az egyiken egyértelműen látszik az, amit korábban megírtunk, hogy összeollózták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az általa, egy névtelen feljelentés nyomán, az FKF Zrt.-nél kötött kutatás-fejlesztési szerződésekkel kapcsolatban hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen elrendelt nyomozást 2010. december 7-én bűncselekmény hiányában megszüntette, áll a BRFK lapunknak küldött közleményében.

A közlemény szerint az eljárás megszüntetését az indokolta, hogy a feljelentésben nevesített jogsértő magatartásokat a nyomozás egyértelműen cáfolta, bűncselekmény megalapozott gyanúja nem merült fel. Mivel a nyomozás hűtlen kezelés miatt, a közbeszerzési törvény megkerülésének gyanújával indult, valószínűleg nem is foglalkoztak azzal, hogy a tanulmányokat összeollózták-e vagy sem.

Mint arról beszámoltunk, a BRFK október végén indított nyomozást egy feljelentés kapcsán, amely szerint három érdekes ár-érték arányú kutatás-fejlesztési tanulmányt rendelt meg az FKF Zrt. 2009 végén, a közbeszerzési törvényt megkerülve. A három tanulmányt ugyanis ugyanaz a szervezet készítette, egyidőben, ezért értékét egybe kellett volna számolni, és pályáztatni kellett volna a munkát.

A közbeszerzési törvény szerint kutatás-fejlesztési tanulmányok készítését is pályáztatni kell, kivéve, ha a szerződésben az szerepel, hogy az elkészült munkát nyilvánossá, azaz közkinccsé teszik. A három szerződésben nem szerepelt ilyen kitétel.

Időközben az FKF Zrt. nyilvánossá tette a három szerződést, amelyek itt elérhetők. A három szerződés mellett megjelent három külön megállapodás is, amelyben a felek vállalták, hogy a tanulmányokat szakmai szervezeteknek elérhetővé teszik.

Azt nem tudni, hogy az elérhetővé tételt miért nem a szerződésbe foglalták bele, miért kellett ezt teljesen feleslegesen külön rögzíteni, mindenesetre ezzel a három megállapodással megdőlt a közbeszerzési törvény megkerülésének gyanúja.

A három érintett tanulmányt a szerződő partner, a Gazdaságtudományi, Vezetéselméleti és Érdekképviseleti Egyesület (GAVE) honlapján, itt elérhetők. Az "Innovatív szervezeti, szerkezeti és tulajdonjogi változási lehetőségek kutatása, a közszolgáltatói és a versenypiaci előnyök maximalizálása érdekében" című tanulmányt megnyitva egyértelműen látható az, amit korábban megírtunk: a szöveg kétharmadát Palánkai Tibor, Széchenyi-díjas magyar közgazdász, egyetemi tanárnak a Mindentudás Egyetemén 2003-ban elhangzott előadásából és Barlai Róbert-Csapó Edit: Szervezetfejlesztés és stratégiai vezetés című 1997-es munkájából nyúlták. A maradék egyharmad is olyan jellegű, mintha egy marketingtankönyvből vették volna át a szerzők.

A hatmilliós tanulmány elkészítése ilyen módon körülbelül fél órájába kerülhetett a készítőjének. Palánkai professzortól megtudtuk, senki sem kereste meg azzal, hogy átvenné az előadását, Barlai Róbert-Csapó Edit munkája pedig bármilyen időtálló, akkor sem szerepelhetne szó szerint egy tíz évvel későbbi egy kutatási tanulmányban.

Megkerestük Zemplényi Zoltánt, a tanulmányt jegyző GAVE ügyvezető igazgatóját, indítottak-e vizsgálatot, hogy pontosan ki írta a kamutanulmányt, és hogy milyen intézkedéseket tesznek vele szemben. Zemplényi annyit mondott, hogy a GAVE érdeke is, hogy tisztázódjon a kérdés, és hogy később keresnek az ügyben.

Mint arról beszámoltunk az Index cikksorozatában ismertetett gyanús tanulmányok miatt az FKF Zrt. vezérigazgatója azonnali hatállyal elrendelte a társaság kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiájának és az annak alapján elvégzett tevékenységeknek teljes körű felülvizsgálatát 2006. június 1-ig visszamenően. A belső vizsgálat mellett független szakértői vizsgálat is indult.