Maradjon érvényben 2008-ban a BKV tavalyi paraméterkönyve - ajánlotta a BKV felügyelőbizottsága szerdai ülésén a tulajdonosi jogokat gyakorló Fővárosi Önkormányzatnak. A BKV menedzsmentjét arra kérték, hogy már most kezdjék el az összes szükséges résztvevő - így a szakszervezetek - bevonásával elkészíteni a 2009-re vonatkozó menetrendet. marad.
Működési zavarokat okoz a BKV-nál a munkaerőhiány néhány foglalkozási ágban, amelyről a munkáltató nem akar tudomást venni - figyelmeztetett Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője szerdán a menedzsmenttel tartott létszám-felülvizsgálati egyeztetés után. A szóvivő elmondta: tavaly decemberben rögzítették, hogy a munkáltató elvégzi a felülvizsgálatot, mert a szakszervezetek szerint például hiányoznak műszaki, de adminisztratív dolgozók is, és ez már okozott fennakadást.
A BKV üzleti tervében most is szerepel - a tavalyi ezer fős elbocsátás után - az idénre tervezett 300-as csoportos leépítés. Amíg ez az üzleti tervben szerepel, az érdekképviseletek semmilyen ígéretet nem tudnak készpénznek venni - mutatott rá Nemes Gábor.
A sztrájkkal kapcsolatos tárgyalás pénteken folytatódik. A szakszervezetek május 27-én nulla órától tartanának több napos munkabeszüntetést, ha addig nem teljesülnek követeléseik. Előreláthatólag nem vennének részt a sztrájkban a metró és a HÉV munkavállalói, míg a villamos ágazat dolgozói megosztottak. A jelenlegi helyzet szerint így csak a buszos és a trolibuszos dolgozók szüntetnék be teljesen a munkát ezen a napon.