Auguszta
-4 °C
2 °C

Május 27-én lesz a következő BKV-sztrájk

2008.05.08. 15:11
Nem vezettek eredményre a BKV és a szakszervezetek közti csütörtöki egyeztetések, így május 27-én újra sztrájkolni fognak a cég dolgozói, várhatóan már több napig.

Többnapos BKV-sztrájk kezdődik május 27-én, kedden - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője csütörtökön az MTI-vel Előzőleg a szakszervezetek és a BKV képviselői tárgyalásokat folytattak, de az érdekvédők nem kaptak megnyugtató biztosításokat követeléseik teljesítésére, így az újabb munkabeszüntetés mellett döntöttek.

A keddi tárgyalási forduló után azt kifogásolták a szakszervezetek, hogy ígéretet kaptak ugyan arra, hogy elmarad az idei 300 fős létszámleépítés, ennek ellenére a társaság üzleti terve továbbra is tartalmazza a kirúgásokat.

Az Index információi szerint a tárgyaláson az derült ki, hogy a metróvezetők és a villamososok nem tartanak a Nemes vezette buszos szakszervezettel. A tárgyalások jelenlegi állása szerint a meghirdetett 27-i sztrájk nem érinti a kötöttpályás BKV-járművek forgalmát, így most a belvárosban nem kell teljes leállásra számítani, fennakadást csak a kizárólag busz-összeköttetéssel rendelkező peremkerületekben okoz majd a munkabeszüntetés.

Már az előző egynapos sztrájk előtt sem voltak egységesek a különböző BKV-s szakszervezetek. Az április 18-i munkabeszüntetés előestéjén a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetsége gondolta úgy, hogy még lehetett volna esély a tárgyalások folytatására, de aztán mégis csatlakoztak a sztrájkbizottság szóvivője által már bejelentett leálláshoz.

Nemes Gábor sztrájkbizottsági szóvivő az Indexnek elmondta, hogy a 26 BKV-s szakszervezet többsége támogatja a legújabb sztrájkfelhívást. Így a sztrájk támogatottsága várhatóan 60-70 százalékos lesz. A metróforgalomban lehet a legkisebb fennakadás, a villamosvezetők megosztottak, egy részük várhatóan felveszi a munkát, a HÉV-esek egyelőre nem döntöttek, a buszosok, beleértve a trolivezetőket is, teljes egységben felsorakoztak a sztrájk mellett - mondta Nemes.

A főpolgármester-helyettes közleményben nehezményezte, hogy a május 27-ére sztrájkot bejelentő BKV-s szakszervezetek döntését, és felkérte a BKV Zrt. valamennyi dolgozóját, hogy ne büntessék tovább a budapesti közlekedőket. A megoldási javaslatokat érdemben meg sem váró újabb sztrájknak így és ilyen körülmények között semmilyen más szerepe nem lehet - fogalmazott Hagyó Miklós - mint a feszültségek további növelése, a közösségi közlekedésben résztvevők büntetése (a bérletet váltott utasokat érő újabb anyagi hátrányokozást is beleértve).

Hagyó tudomása szerint a paraméterkönyv tervezetének munkálataiba aktívan bevonta a BKV a szakszervezetek képviselőit, sőt a szakszervezetek szakmailag indokolt észrevételeit, javaslatait is beépítették a dokumentumba. A most sztrájkot hirdető szakszervezetek szerint azonban ők nem vettek részt ilyen egyeztetéseken, mert a tervezetet nem vonták vissza.

Hagyó Miklós azt is megemlítette, hogy a szakszervezetek kérésére Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettessel közösen még azt az írásba foglalt a garanciát is megadták, hogy augusztus végéig kidolgoztatják a BKV rövid-, közép- és hosszú távú finanszírozási koncepcióját. Ezt azonban a szakszervezet nem tartotta elégségesnek.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft