További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A most körvonalazódó tervek szerint a Podmaniczky utcába szánt új kormányzati negyed miatt egyre drasztikusabban korlátoznák a vasutat és a buszközlekedést a Nyugati pályudvar környékén. A főváros csak november végén dönt majd a fejlesztési irányokról, addig pedig szerződést akarnak kötni a kormányzati negyed beruházását koordináló szervezettel. A szerződésben megpróbálják majd érvényesíteni a város akaratát, de erre nem minden területen látnak esélyt.
Ellenzik az egész pályaudvar kitelepítését
Bár a főváros és a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület) ellenzi a teljes pályaudvar - és főleg az elővárosi járatok - kitelepítését Rákosrendező állomásra, bizonyos funkciókat a Városházán azért máshol képzelnének el. Ugyanakkor az önkormányzatnak gyakorlatilag nincs beleszólása abba, hogy a MÁV milyen vonalakat hagy meg a Nyugatin, hiába lenne jó Budapestnek (és a vidékieknek is), ha az elővárosi vonatok továbbra is bejutnának a Nagykörútig.
Ám a kormányzati negyednek - információink szerint egyre nagyobb MÁV-területekre van szüksége. Így egyes fővárosi dokumentumok már csak hat vagy nyolc vágány megtartásáról szólnak a Nyugati pályaudvaron (a korábban emlegetett 17 helyett, ami már így is kevesebb a jelenleginél). Sőt, az egész létesítmény megszüntetése és valamiféle sétálózónává, köztérré alakítása is felmerült a tervekben, ez lehetne ugyanis egyes víziók szerint az egész kormányzati negyed kapuja.
Vidékpusztító kormányzati negyed
Jelenleg - csak a jelentősebb településeket említve - Esztergomból, Dorogról, Piliscsabáról, Pilisvörösvárról, Solymárról, Szobról, Nagymarosról, Vácról, Gödről, Dunakesziről, Fótról, Veresegyházról, Vecsésről, Monorról és Üllőről járnak elővárosi személyvonatok a Nyugatiba. A korszerű menetrendnek köszönhetően több vonalon zónázó járatok is közlekednek, ami kiszámíthatóbb, gyorsabb és kényelmesebb megoldás. Ha a Nyugati pályaudvaron megszűnne az elővárosi közlekedés, Pest megye északi és délkeleti részéről, illetve Komárom-Esztergom keleti feléről és Nyugat-Nógrádról nehezedne meg a Budapestre való bejutás.
Mindennek persze normális esetben lenne értelme, ha a Nyugati fejpályaudvar jellege megszűnne, és onnan tovább haladhatnának a vonatok, például a Déli vagy Kelenföld felé, és gyakorlatilag csak egy megálló lenne a Nyugati.
Támogatná az effajta megoldást például Lakos Imre, a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának SZDSZ-es elnöke. Szerinte az is lehet, hogy a rendező funkciókat kitelepítik egy külsőbb területre. Lakos azonban nem kapott még hivatalos tájékoztatást, bizottsága várja a konkrét elképzeléseket, amelyeket majd megvitathatnak.
Még egy metróra nincs pénz
A fejpályaudvarból megállóvá silányuló Nyugati víziója azonban nagyon távolinak tűnik. Az Indexnek név nélkül nyilatkozó városházi illetékes szerint a Nyugati és a Déli közötti alagút megvalósítása gyakorlatilag irreális. A Nyugati pályaudvar lesüllyesztése, vagyis a mai vágányok megőrzése annyiba kerülne, mint a négyes metró, ezért erre sincs esély.
Egy érdekes vállalkozó
Más fővárosi forrásból származó értesüléseink szerint a MÁV-nál készült például olyan tervezet is a kormányzati negyedhez, ami az egész pályaudvar Rákosrendezőre való áttelepítését eredményezné. Éppen itt található egyébként egy ismert szocialista közeli nagyvállalkozónak, illetve az ő cégének telke, ahogyan erről korábban a Magyar Nemzet Online beszámolt.
A VEKE felháborodott
A VEKE szóvivője, a BKV felügyelő bizottsági tagja, Vitézy Dávid felháborítónak tartja az elővárosi vasutak megszüntetését, ellehetetlenítését. Nem ért egyet a Nyugati pályaudvar esetleges kitelepítésével Rákosrendezőre. A Ferdinánd híd lebontása viszont szerinte semleges hatású, ha helyette alagút lesz, az sem változtat sokat a helyzeten. A fővárossal egyetért ugyanakkor a VEKE szóvivője abban, hogy a villamosok közül a Váci úti a fontosabb, nem a Podmaniczky utcai nyomvonal.
Légüres térbe érkeznének az elővárosi utasok
A főváros szerint tehát nincs pénz a Nyugatit és a Délit összekötő vasúti alagútra, így az esetleg Rákosrendezőre kitett elővárosi utasok "légüres térbe" érkeznének, továbbjutásukat egyelőre semmivel sem tudnák megoldani, ezért aggódik az önkormányzat. Rákosrendezőnél nincs jelentős kapacitású közösségi közlekedés, és nem is lehet egykönnyen odavinni.
Érdekesség, hogy mindössze egyetlen kormányszerv, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal állt ki a jelenlegi pályaudvari funkciók megtartása mellett.
A vasút felszámolása csak az egyik hátrány
A vasút ellehetetlenítésével, felszámolásával azonban még nem érnének véget a közlekedési visszafejlesztések, amelyeket csak a távolabbi jövőben ellensúlyoznának teljesen bizonytalan más beruházások, mint például az ötös metró, aminek lenne megállója a kormányzati negyednél, valahol ott, ahol a Podmaniczky utcánál átível a sínek fölött a jelenleg még álló Ferdinánd híd.
Egy másik megállója a Lehel térnél lenne ennek a ma már észak-déli gyorsvasútnak hívott beruházásnak. A név nélkül nyilatkozó városházi vezető az Indexnek azt mondta, a főváros alighanem azt fogja kérni, hogy ha megépül a kormányzati negyed, akkor az ötös metró építését fel kell gyorsítani, annyiféle visszafejlesztés történne ugyanis a környéken, amit már nem viselne el a fővárosi forgalom.
Bontások
De nézzük a visszafejlesztéseket! A Ferdinánd hidat ugyanis lebontanák, helyette alagút épülne, és tervezik a Nyugati téren is a meglévő felüljáró lebontását, de ez utóbbi Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szerint egyelőre nagyon drága lenne. (Bár Beleznay Éva, Budapest megbízott főépítésze a TV2-nek nemrég úgy nyilatkozott, mégis csak le kell bontani a Nyugati téri felüljárót.)
Ezért körvonalazódik információink szerint egy félmegoldás, miszerint a felüljáró megmaradása miatt ugyan nem lehetne összekötni a kiskörúti villamosokat a 14-es villamossal a Váci úton, ahogyan ezt eddig ígérték, de azért a 47-es és a 49-es villamosok pályáját meghosszabbítanák a Deák tértől a Bajcsy-Zsilinszky úton a Nyugati térig. Itt át lehetne szállni a szintén meghosszabbított 14-es villamosra, ami a Lehet tér helyett elérné a Nyugati teret, vagyis a Nagykörutat.
Az egymással farkasszemet néző két villamosvégállomás a korszerű közlekedésfejlesztés réme: a teljesen fölösleges átszállással, aluljárózással szívatott utas inkább a saját autójával megy. A Demszky-korszak kevés valamirevaló villamosfejlesztése éppen az ilyen vonalak összekötése volt (3-as, majd nemrég a 18-as és 56-os). E félmegoldással azonban legalább a későbbi lehetősége megmaradna egy Újpest–Angyalföld–Belváros–Dél-Buda-villamostengelynek. (Bár az is igaz, Budapesten az ilyen félbehagyott beruházások "örökre" úgy maradnak.)
Mi lesz a 14-es villamossal?
De hol érheti el a 14-es a körutat? Hely nincs a végállomásra, csak úgy, ha megszüntetnék a jelenlegi buszpályaudvart, ahol az Óbudára induló 6-os, a Rózsadombra felkúszó 91-es és a margitszigeti 26-os buszok végállomása található. A buszvégállomás megszüntetése szinte biztosra vehető, tudtuk meg, de hogy hová kerül, arról egyelőre fogalmuk sincs a város vezetőinek.
A főváros terveiben szerepel ugyan a Podmaniczky utcán is egy villamosvonal építése, ez egészen a Dózsa György útig menne, de ezt viszont a VI. kerületi önkormányzat ellenzi, ezért csak lehetséges, de nem javaslandó alternatíva a Podmaniczky utcai verzió. Nyáry Krisztián szerint egyébként egyetlen új villamosvonal megvalósítása reális, és a főváros a Váci úti nyomvonalat támogatja, hiszen itt épül majd a Westend 2 bevásárlóközpont is.
A közlekedési szakemberek szerint a Podmaniczky utcán elegendő a troliközlekedés. A jelenleg ott járó (és persze akár sűríthető) két trolibuszviszonylat közül az egyiket talán érdemes volna az Arany János utca helyett a Kossuth térre irányítani, így a minisztériumok közvetlen kapcsolatot kapnának a Parlamenttel.
A Váci út a fontosabb
A West End várhatóan napi hatvanezer embert vonz majd ide, míg a kormányzati negyed legfeljebb hatezret. Ezért nem tartja annyira fontosnak a főváros a Podmaniczky utcai villamosjáratot, de azért biztos, ami biztos, betervezték a különböző variációkba.
A Podmaniczky utcán így még az sem kizárt, hogy maradnának a jelenlegi trolik, esetleg ésszerűbb útvonallal, 2x2 sávosra bővítenék és meghosszabbítanák a Dózsa György úton túlra is a Vágány utcát. Ha viszont még egy villamosvonal épülne ide, akkor a Kiskörútról hosszabbítanák meg a 47-est és a 49-est, és azok első ütemben a Ferdinánd híd mai helyéig jutnának el, ahol a jövőben már csak egy alagút lenne. Ez a megoldás viszont a jövőre nézve is ellehetetlenítené a 14 és a 47-es villamos összekötését.
A MÁV azt fontolgatja, hogy a belvárosba szállítja utasait
Az Újpesti Vasúti híd 14 milliárd forintba kerülő felújítása 2008 nyarán jut odáig, hogy le kell zárni a hidat. "A két közlekedési társaság, a MÁV és a BKV együttműködése alapján az sem kizárt, hogy az esztergomi vonatok rácsatlakoznának a szentendrei HÉV pályájára" - írja a vasúttársaság közleménye. Ha ez valóban így történik, akkor a Margit hídtól a HÉV vágányain közlekednének az esztergomi vonatok.
A vasúti híd 2008 végéig tartó felújítása után 80 kilométer per órával mehetnének a vonatok a jelenlegi 30 helyett. Az új acélszerkezetű híd megőrzi klasszikus rácsos szerkezetét, kialakítása mégis a jelenleginél karcsúbb lesz. A híd északi oldalán kerékpárút, déli oldalán gyalogjárda épül.