További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A Thököly út ideiglenes rekonstrukcióját két szakaszban, a Dózsa György út és a Hungária körút, valamint a Hungária körút és a Nagy Lajos király út között végzik majd el jövő tavasszal, mondta az Indexnek Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója. A Baross tér és a Dózsa György út közötti, jelenleg lezárt szakaszt is felújítják a Keleti pályaudvar környékének rendezésekor.
Elapadt a metróforrás
2007 októberéig azért nem aggódott a főváros a Thököly út felújítása miatt, azt ugyanis teljes egészében a 4-es metró építésének költségvetése tartalmazta. Csakhogy tavaly ősszel kiderült, hogy a metróbüdzsé elszaladt, ezért csökkenteni kell a benne szereplő, elsősorban a kapcsolódó felszíni átépítéseket tartalmazó, tételeket.
A Budapest egyik legkátyúsabb útvonalának tekintett Thököly út felújításáról régóta szó van, egy 2007 év végi közgyűlési döntés szerint idén meg kellett volna építeni. Ehelyett az év első felében még az okozott dilemmát a városvezetésben, hogy költsön-e Budapest több százmillió forintot a beruházásra, amikor a 4-es metró építésének 2011-es folytatásakor amúgy is fel kell dúlni a környéket.
Nemcsak a Thököly út, hanem még további 22 útvonal, például a Béke út (XIII. kerület), a Kossuth Lajos utca (XX. kerület) vagy a Nagytétényi út (XXII. kerület) felújítása is csúszik több hónapot. Nyáry Krisztián közölte: ezeknek a beruházásoknak az előkészítése akadozott, ezért csak novemberben lehetne elkezdeni őket, ami az időjárás miatt bizonytalanná teszi az útépítést.
Problémát okoz az útfelújítások finanszírozásában, hogy bár a főváros idén 3 milliárd forint saját forrás mellé 3 milliárd forintos állami támogatást remélt, a támogatásnak csak a felét, 1,5 milliárd forintot tudott lehívni. Ennek az az oka, hogy az állami támogatás csak a szegélytől szegélyig tartó útfelújításra jár, nincs benne például a járdák rekonstrukciója vagy a megállók buszöbleinek kialakítása, amit a fővárosnak egészben meg kellett fizetni. Ezért a teljes útrekonstrukciós költség kétharmad része az önkormányzatra esik.
A főváros most azt kéri a kormányzattól, hogy módosítsa a pályázati szabályzatot, és a támogatás az útfelújításhoz szorosan kapcsolódó munkákra is igényelhető legyen.